2017. feb 16.

Székirodalmi hírkerék – 2017. február

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Székirodalmi hírkerék – 2017. február

A februári hírkerék kicsit később jelentkezik a szokásosnál, de van rá mentségem: kezd beindulni az év, egyre nagyobb a pörgés, nekem pedig rengeteg dolgom volt. Cserébe most annál több aktualitásról és érdekes hírről tudok beszámolni. Először szokás szerint nézzük, mi történt az elmúlt másfél hónapban!

az_iroi_hivatas_meme.jpg

A piacon nagyon szép lendülettel indult a Non nobis Domine új, jelentősen átdolgozott, egykötetes kiadása. A kötetről több könyves blogon és internetes portálon is írtak recenziót, az elmúlt hetekben konkrétan az alábbiakon:

Mindeközben a Könyveskuckó blog ünnepélyesen ráaggatta az Anjouk első három részére „A legeslegjobb magyar történelmi könyvsorozat!!!” címkét, amit az enyhe túlzás ellenére is nagyon szépen köszönök. A nevezett cikk egyébként IDE KATTINTVA olvasható.

biro-szabolcs02.jpg

Az Ekultura.hu a közelmúltban nem csak recenziót, de székirodalmi interjút is közölt. Az eredetileg október elején rögzített videóinterjú anyagából készült egy szöveges kivonat, ami ITT OLVASHATÓ, sőt ugyanitt beágyazva meghallgatható az OlvÉjsz Band tavaly őszi koncertje is.

Ahogy az a fenti interjúban is olvasható, tavaly ősszel jelent meg a Historium Kiadó utolsó történelmi novelláskötete, a Forradalmak. Aki nem ismerné a történetet, annak dióhéjban vázolom: a Historium a saját kis történelmi tematikájú kiadóm volt, amit 2011-ben hoztam létre, és ami 2014-ig működött aktívan, majd még a tavalyi évben egy rövid időre feléledt hamvaiból, csak hogy a Forradalmak kiadásával kerekké tehesse egyrészt saját történetét, másrészt pedig teljessé a Fiatal Magyar Prózaírók címen futott történelmi antológiasorozatot. Ezzel a kötettel lett tehát teljes az általam válogatott, szerkesztett és piacra bocsátott ötrészes sorozat, amelynek az egyes köteteit legegyszerűbben INNEN, A TERJESZTŐTŐL lehet megrendelni. A sorozatnak nemrég készítettem egy rövid összefoglaló videóajánlót, ez pedig alább tekinthető meg.

Most pedig lássuk, mi várható a székirodalom háza táján márciusban!

Indul a „B10”, azaz a Benyák–Bíró jubileumi könyvturné! Benyák Zoltán barátommal mindketten idén ünnepeljük első önálló regényünk megjelenésének tizedik évfordulóját, és mivel is tudnánk ezt a jubileumot méltóképpen megünnepelni, mint egy közös, minden eddiginél nagyobb könyvturnéval.

turnefejlec.jpg
Március 3-án Győrbe látogatunk, ahol 17.00 órai kezdettel közös előadást tartunk a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti olvasótermében, a Baross Gábor út 4. szám alatt, Korok, világok, hangulatok címmel. Előadásunk moderátora Póda Erzsébet író, újságíró, a Csallóköz c. hetilap és a netBarátnő webmagazin főszerkesztője lesz. Tulajdonképpen ugyanezt a fellépést ismételjük meg rögtön másnap, március 4-én, 17.00 órától a felvidéki Somorján található Mozi klubban, ahol szintén Póda Erzsébet kérdez majd minket.

Március 25-én pedig Benyák Zoltán nélkül, önállóan veszek részt Budapesten az I. Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó c. rendezvényen a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol 14.00-tól egészen 18.00-ig dedikálom könyveimet az Athenaeum Kiadó standjánál. (Idén egyébként az ilyen önálló fellépésekből lesz kevesebb.)

16797744_1558172240859686_960095071090525700_o.jpg

Új könyvek terén is vannak aktuális híreim. Két héten belül befejezem az Elveszett csillagok című, Egerben játszódó ifjúsági kalandregényem írását, amin nagyon szerettem, illetve szeretek dolgozni. A szerkesztői munkákat követően a letisztázott szöveget március során küldöm el a Főnix Könyvműhelynek, akik áprilisban bocsátják piacra ezt a regényt.

eger.jpg

Ugyancsak munkálatai végén jár A sárkány, aki nem akart aludni c. mesekönyvem, melyet tavaly márciusban írtam, és ami szintén áprilisban jelenik meg a Manó Könyvek gondozásában. A mesekönyvet a nagyszerű Korsós Szabina illusztrálja, és garantálom, a kötet egészen gyönyörű lesz. Már alig várom, hogy kézbe foghassam írói pályafutásom első mesekönyvét!

a_sarkany_aki_nem_akart_aludni_7.jpg

A februári hírkerék végére tartogattam még egy blogajánlót is. A Benyák Zoltánnal közös „B10” könyvturné részletes dokumentálására hoztuk létre a Könyvturné blogot, mely nemes egyszerűséggel a www.konyvturne.blog.hu címen található. Ennek lényege, hogy – a néhány állandó menüpont mellett – minden egyes állomásról őszinte, mesterkéletlen, sokszor humoros formában írunk „négykezes” beszámolót, és természetesen az egyes hétvégéken forgatott vlog-epizódok is felkerülnek majd ide. Célunk, hogy közös kalandunkba kicsit közvetlenebbül is berántsuk olvasóinkat, és ezáltal azokat is „magunkkal vigyük”, akik valamiért nem tudnak fizikai valójukban velünk tartani. Sok-sok szórakoztató percet szeretnénk okozni ezzel a friss bloggal, reméljük, sikerül.

00_turneplakat_2017.jpg

A Székirodalmi hírkerék legközelebb 2017 márciusában jelentkezik.

Aki szeretne feliratkozni, csak küldjön egy e-mailt a br.szabolcs@gmail.com címre, a tárgy mezőbe pedig írja be azt, hogy "Hírkerék feliratkozás". A feliratkozók ezután minden hónapban e-mailben is megkapják a Székirodalmi hírkerék aktuális összeállítását, címüket pedig természetesen nem szolgáltatom ki harmadik félnek.

Szólj hozzá

kritika interjú cikk könyv regény történelem előadás irodalom próza történelmi recenzió könyvbemutató dedikálás antológia turné novelláskötet jubileumi nobis székirodalom Zoltán Könyvek Bíró Szabolcs Manó Kiadó Főnix könyvturné Forradalmak Athenaeum Non Benyák Domine Anjouk székirodalmi hírkerék Könyvműhely