2017. már 14.

Székirodalmi hírkerék – 2017. március

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Székirodalmi hírkerék – 2017. március

Az elmúlt pár hét során egyértelműen beigazolódott, hogy a gyakorlatban is elkezdődött a jubileumi székirodalmi év. Én ezt leginkább abban éreztem meg, hogy rendesen bele kellett lendülnöm a munkába: akadt bőven írói és szervezői meló, sőt most már némi videóvágás is, hiszen elindult a Székirodalom vlog harmadik évada.

b102.jpg

Március harmadik és negyedik napján végre megkezdődött a jubileumi „B10” könyvturné, azaz a Benyák Zoltán íróbarátommal közös országjárásunk. Március 3-án Győrben, másnap pedig a felvidéki Somorján mutatkoztunk be, egyértelműen sikeresen – nem teltházzal ugyan, de egy kellemes félházat mindkét helyszínen összehoztunk, és a két nap alatt összesen negyvennégy potenciális olvasónak mutatkozhattunk be.

A könyvturné híre egyébként szépen felröppent a médiában, az MTI is beszámolt róla, de volt, ahol a hír mellé még egy kis interjú is belefért, például ITT. Győrben, még az előadás előtt Szilvási Krisztián is elkapott minket, hogy készítsen egy jó kis dupla interjút a Győri Szalon számára, ez IDE KATTINTVA olvasható. Magáról a turnényitó hétvégéről Benyák Zoli írt egy jó kis beszámolót a „B10” turné hivatalos blogjába, ezt ITT olvashatjátok. Én pedig – most már mondhatjuk, hogy szokás szerint – egy friss vlog-epizódban dolgoztam fel a könyvturné dupla nyitányát. Az epizód alább megtekinthető:

Apropó vlogolás! A tavalyi termésből összevágott Akadáyzabálók c. székirodalmi road movie a jelek szerint sokak tetszését elnyerte. Mostanság már nem is számítottam rá, hogy bárhol megemlékeznek róla, de Sztakó Zsolt egy teljes oldalon foglalkozott vele a Carissimi magazin legújabb számában. A lap PDF-változata INNEN letölthető, az Akadályzabálókról szóló cikket a 25. oldalon találjátok.

Ha pedig már a váratlan meglepetéseknél tartunk… E hónapban lesz éppen három éve, hogy megjelent a Ragnarök c. regényem, szóval a könyvpiac jelenlegi felgyorsult állapotában ez már tényleg nem mondható friss könyvnek. A regény egyébként alaposan megosztotta a közönségemet, és már jó ideje nem született róla recenzió, ám most, pont a szülinapjához közelítve szembejött velem egy róla szóló zseniális cikk, melyet IDE KATTINTVA, a Smoking barrels blogon olvashattok. A nagyszerű írást ezúton is köszönöm Baráth Zsuzsannának!

Ragnarök-kupac.JPG

Most pedig térjünk rá a közelgő eseményekre és a várható megjelenésekre!

Az idei megjelenésekről épp a napokban írtam egy aktuális bejegyzést, de nézzük kicsit alaposabban is, mi minden várható a közeljövőben!

Egy évvel ezelőtt írtam meg A sárkány, aki nem akart aludni c. mesekönyvemet, amit a Manó Könyvek nagyjából egy nap alatt fogadott el, és rögtön felkértek a folytatás írására is. A könyvet egy fiatal illusztrátor, Korsós Szabina rajzai keltették életre, és most már csak egy hónap választ el életem első mesekönyvének megjelenésétől. Ugyanakkor már a múlt hónap végén megjelent a főszereplő, Sárkányfi világát kicsit jobban bemutató foglalkoztató füzet, amelyet pár száz forintért tudtok megvásárolni országszerte – a Líra webshopjából, azaz INNEN pedig 20%-os kedvezménnyel.

fuzet.jpg

Életem első ifjúsági kalandregénye, az Elveszett csillagok (alcíme: Egy kalandos egri nyár) kéziratát éppen március 1-jén fejeztem be. Azóta már ki is javítottam, elküldtem a szerkesztőmnek, jelenleg pedig már a korrektúrát végzi rajta a feleségem, hogy még jóval a hó vége előtt leadhassam a kiadónak. A regény, amit egész egyszerűen imádtam írni, és amibe a szívemet-lelkemet belepakoltam, áprilisban jelenik meg a Főnix Könyvműhely gondozásában (még egy 2014. tavaszi ígéretem beváltásaként), és alább látható a borítója egy részlete, amit személy szerint majdnem annyira szeretek, mint magát a regényt. Eger, Gárdonyi, helytörténeti rejtvényfejtés, 16. századi hagyományőrzés, szerelem, kaland, és egy titkos kézirat… Remélem, élvezni fogjátok ezt a pörgős kalandregényt, ami bőven nem csak gyerekeknek, hanem a lélekben fiatal felnőtteknek is ugyanúgy szól!

17264129_10154260819690952_4866468471035635070_n.jpg

És igen, végre belekezdtem az Anjouk IV. része, a Szent György testvérei c. történelmi regényem munkálataiba is! A konkrét regényírásra ugyan csak április elejétől kerül sor, de mint azt az alábbi képen is láthatjátok, már teljes mértékben belevetettem magam a jegyzetelésbe, a legújabb szinopszis kidolgozásába. Csaknem egy éve nem írtam már történelmi regényt (egész pontosan tizenegy hónapja adtam le az Anjouk III. részének kéziratát), így elhihetitek, én is rendesen kiéheztem már erre az új részre. Ősszel jelenik majd meg, de ha minden igaz, az Athenaeum Kiadó könyvfesztiváli katalógusában már most áprilisban láthatjátok a borítótervét, és a tervezett fülszövegét is elolvashatjátok.

anjouk_elokeszuletek.JPG

Ahogy pedig már a legutóbbi hírlevélben is jeleztem: március 25-én Benyák Zoltán nélkül, önállóan veszek részt Budapesten az I. Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó c. rendezvényen a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol 14.00-tól egészen 18.00-ig dedikálom könyveimet az Athenaeum Kiadó standjánál. (Idén az ilyen önálló fellépésekből lesz kevesebb, a "B10" könyvturné pedig április végétől folytatódik, méghozzá gőzerővel.)

16797744_1558172240859686_960095071090525700_o_1.jpg

A Székirodalmi hírkerék legközelebb 2017 áprilisában jelentkezik.

Aki szeretne feliratkozni, csak küldjön egy e-mailt a br.szabolcs@gmail.com címre, a tárgy mezőbe pedig írja be azt, hogy "Hírkerék feliratkozás". A feliratkozók ezután minden hónapban e-mailben is megkapják a Székirodalmi hírkerék aktuális összeállítását, címüket pedig természetesen nem szolgáltatom ki harmadik félnek.

Szólj hozzá

regény történelem videó irodalom vlog hírlevél középkor próza történelmi csillagok dedikálás mesekönyv sárkány turné székirodalom foglalkoztató sárkányos Eger Zoltán Győr Főnix Somorja Gárdonyi Szabina Elveszett könyvturné Athenaeum Benyák Anjouk Ragnarök székirodalmi Korsós Akadályzabálók B10 Sárkányfi