2018. máj 05.

Székirodalmi hírkerék - 2018/I. (tavasz)

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Székirodalmi hírkerék - 2018/I. (tavasz)

Tavaly Szilveszter óta nem jelentkeztem a Székirodalmi hírkerékkel, de most íme, itt a szokásos hírcsokor! Pontosabban szólva nem is annyira szokásos, mivel kicsit megreformáltam. Mostantól (habár ezt nyilván észrevettétek) a hírkerék nem havonta jelenik meg, hanem csupán évente néhány alkalommal, nagyjából évszakonként egyszer: olyankor, amikor már több komolyabb hírt is össze tudok gyűjteni, így a korábbiaknál talán valamelyest vaskosabb, tartalmasabb anyagokat nyújthatok át nektek.

A Székirodalmi hírkerék mellett a blogon több újítást is végrehajtottam, először ezekről szeretnék röviden írni. Aki rendszeresen jár vissza ide, már észrevehette, hogy az elmúlt két évhez képest jóval több cikk, bejegyzés jelent meg ezen a felületen. Ennek egyik oka, hogy átalakítottam a www.anjouk.hu oldal tudástárát, azaz ott már csak külső linkeket helyezek el, a saját cikkeimet pedig áthelyeztem ide, a Székirodalmi akadályzabálóra. Az ilyen történelmi ismeretterjesztő jellegű írásaim a Vissza a középkorba! rovatba kerültek: szerintem érdemes benne böngészni, mivel a középkori öltözködéstől az étkezésen át a mindennapi életig találtok itt írásokat, és számos érdekes téma várja az érdeklődőket a jövőben is (ha minden igaz, vendégposztok is lesznek). Teljesen új rovat a Líra, ahová dalszövegeim, lírai jellegű írásaim kerülnek fel. Senki ne rémüljön meg, nem török költői babérokra, de időnként kitörnek belőlem efféle szösszenetek, és úgy döntöttem, ha máshol nem is, ezen a blogon az ilyesminek is helye lehet.

És most a valódi történésekről!

A 2018-as év első négy hónapja számomra két dologról szólt: hogy megírjam az Anjouk ötödik részét, az Ötvenezer lándzsa c. regényt, és hogy ugyanilyen erőbedobással kezdjem el (no meg folytassam) a 2018-as székirodalmi könyvturnét. Ennek egyébként éppen a felénél tartunk: az első hat állomás már mögöttünk, és június végéig még további hat turnéállomás vár a Székirodalom crew és az olvasók közösségére. A tavaszi-nyári könyvturné első feléről készült székirodalmi vlog-epizódok alább (is) megtekinthetők:

Komoly, kétrészes riportfilmet készített velem a frissen indult Historikon portál is, a kétrészes anyagot IDE KATTINTVA tudjátok megnézni.

Tavasszal komoly elismerésben részesültem. A Szent György Lovagrend a Szent Koronával ékesített lovagkeresztjét ítélte oda kulturális munkásságomért. Mivel idén nem tudtam részt venni a visegrádi lovagavatási ünnepségen, a kitüntetést és a vele járó oklevelet Dr. Csámpai Ottó felvidéki nagyprior személyesen hozta el az otthonomba. Nagyon szépen köszönöm, és ígérem, minden tudásommal és erőmmel igyekszem megszolgálni a 692 éve alapított lovagrend bizalmát.

kituntetes2018.jpg

Szándékosan a végére tartogattam a hírt, ami talán minden olvasómat a legjobban érdekelte: IGEN, megírtam az Anjouk legújabb, immár ötödik részét! Az Ötvenezer lándzsa május végén jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren dedikálom, IDE KATTINTVA pedig elolvashatjátok a fülszövegét, illetve ha szeretnétek, kedvezményes áron előrendelhetitek.

anjouk_v_3d_1.jpg

Aki szeretne feliratkozni a Székirodalmi hírkerékre, csak küldjön egy e-mailt a br.szabolcs@gmail.com címre, a tárgy mezőbe pedig írja be azt, hogy "Hírkerék feliratkozás". A feliratkozók ezután mindig megkapják e-mailben a hírkerék aktuális összeállítását, címüket pedig természetesen nem szolgáltatom ki harmadik félnek.

Szólj hozzá

hírek könyv videó előadás vlog dedikálás videoblog turné hírcsokor lándzsa székirodalom Bíró Szabolcs könyvturné székirodalmi hírkerék Ötvenezer