2012. okt 29.

Prágától a magyar középkorig

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Prágától a magyar középkorig

subrosa3.jpgEgy számomra különleges és különös történetet szeretnék most Veletek megosztani az első olyan regényemről, melyet saját nevemen, Bíró Szabolcsként publikáltam.

Ez a regény a Sub Rosa, melyet úgy írtam 2008 és 2009 között, hogy valamiért tudtam, már egy nagyobb közönségnek születik. Ne értsetek félre, nem az egóm beszélt belőlem, hiszen a Sub Rosa előtt már hét könyvem megjelent, és ez az érzés egyiknél sem kerülgetett, itt viszont valahogy nagyon erősen éreztem, hogy ez a könyv már nem fog megállni 200-300 példánynál.

Az első (2010. májusi) kiadás pontosan 350 példányban kelt el, majd a második, alaposan átírt, javított, bővített (2011. szeptemberi) kiadás már 400 példányban talált gazdára. Ezt követően jelentkezett az Ulpius-ház Könyvkiadó, hogy érdekli őket a regény, szívesen kiadnák. Így született meg a harmadik kiadás, mely 2012. január 27-én került ki a nyomdából, azóta pedig majdnem 3000 (!!!) példányban fogyott el. Az érzésem beigazolódott, és ezzel egy hatalmas álmom vált valóra. Ezt pedig Nektek, Hűséges és Kedves Olvasóimnak köszönhetem!

A Sub Rosa egyébként eléggé megosztotta mind a kritikusokat, mind az olvasókat. A Moly.hu könyves közösségi portálon például az a furcsa helyzet állt elő, hogy vannak, akik maximális pontszámmal jutalmazták a regényt (sőt páran a kedvenceik közé is odatették), és vannak, akik minimális pontszámot adtak, mellé néhány lesújtó mondattal. És persze akadnak az arany középúton járók is, így állhat most a könyv 45 szavazat után 74%-os tetszésindexen, ami szerintem egyáltalán nem rossz átlag.

Akik a jövőben még több kultúrtörténeti thrillert várnak tőlem (vagy épp gunyorosan elneveztek Dan Brown klónnak), azoknak mindenképp szeretném elmondani, hogy ebben a műfajban csupán egyetlen könyvet terveztem írni, és az már három kiadást is megért. Tudom, jó ideig beszéltem a regény közvetett folytatásáról, mely a VITRIOL címet kapná, de ezt egyelőre nem tervezem megírni. Egyszer talán ebből is lesz valami, most azonban minden figyelmemmel a középkor felé fordultam, és a 2013-ra tervezett két meglepetéskönyvemen kívül (melyekről hamarosan elárulok ezt-azt) évekig az Anjouk, illetve a 14. századi Magyar Királyság történetével kívánok foglalkozni.

Addig is mindenkinek szívből ajánlom a Non nobis, Domine c. kétkötetes minisorozatomat, melynek első része, a Kelet oroszlánja májusban jelent meg (és azóta már túllépte az ezerkétszáz eladott példányt), második kötete, Az utolsó vörös barát pedig egy-két héten belül kerül a boltok polcaira. Végezetül azt is szeretném megsúgni, hogy a Non nobis, Domine valójában az Anjouk c. sorozattal folytatódik, melynek első részét 2014-ben várhatjátok.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki eddig is velem volt, illetve most is velem van, hogy hozzásegítettetek az álmaim beteljesüléséhez! Ígérem, hogy a hűségeteket minőséggel honorálom, és igyekszem jobbnál jobb történeteket írni Nektek. Hiszen nálam továbbra sem a díjak és a kritikák, hanem Ti, az Olvasók szerepeltek az első helyen!

Szólj hozzá

történelem vörös utolsó középkor bíró barát kelet sub szabolcs non rosa nobis domine székirodalom oroszlánja