2012. nov 17.

Négy év, három hónap

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Négy év, három hónap

1_1.jpgMegjött... Itt van, és még mindig alig hiszem el! Négy év és három hónap munkája testesül meg ebben a féltégla vastagságú regényben (736 oldal!), szigorú értelemben véve életem első történelmi regényében, a Non nobis, Domine egykötetes kiadásában, amit most már a kezemben szorongatok, és újból-újból, mintegy céltalanul fellapozok. Szagolgatom, tapogatom, nézegetem, szinte már szerelmes vagyok belé. Nem azért, mert én írtam, elvégre nem ez az első könyvem, hozzászoktam már ehhez az érzéshez. Sokkal inkább azért, mert több mint négy évem van benne. Benne vagyok én magam, a mindennapjaim: barátok, felemelő pillanatok, csalódások, tanulságok, új és régi dolgok, érzelmek és fásult pillanatok. Egy színes-ízes szelet az életemből. Rám lehet fogni, hogy romantizálok, idealizálok, mégis azt mondom: az érzéseket, melyek most bennem kavarognak, nagyon nehéz leírni. Talán lehetetlen is. Így aztán én most nem is beszélek tovább, beszéljenek helyettem az alábbi képek!

Magáról a könyvről Nagy Attila barátom készített néhány felvételt, a regény első bemutatóján (Dunaszerdahelyen, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diáknapján) pedig drága feleségem, Bíró Huszár Ágnes lőtt néhány fotót.

2_1.jpg

NND bemutató suli.jpg
Senki se felejtse el: 2012. november 23-án (pénteken) tartjuk a könyv hivatalos bemutatóját Dunaszerdahelyen, a Csemadok Ház nagytermében, 18:00-tól (részletek ITT), a HistoryCon 2012-n pedig szintén megtalálható lesz a Non nobis, Domine, itt jómagam Bán Mórral és Benkő Lászlóval tartok közös előadást (ennek részletei ITT lelhetők fel).

Szólj hozzá

regény történelem középkor bíró 2012 szabolcs non anjou nobis domine székirodalom historium