2013. ápr 29.

Eger és a csillagok

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Eger és a csillagok

Eger (13).JPGAhhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek talán már nem akkora alapvetés az Egri csillagok, mint mondjuk a pár évvel idősebbeknek. Ezt már csak abból is sejtem, hogy életemben akkor fizettek meg először az írásért, amikor az általános iskola alsó tagozatában egy fél osztálynyi gyereknek írtam meg az olvasónaplójába, hogy miről is szól Gárdonyi nagy regénye, mivel ők egyszerűen nem voltak hajlandóak elolvasni, cseppnyi érdeklődést sem tanúsítottak iránta. Nem volt két egyforma fogalmazás, sőt a terjedelem mellett még azt is kiválaszthatták a srácok, hogy mennyi szóismétlés, helyesírási hiba, egyéb baki legyen benne. Én addigra már kétszer is elolvastam a könyvet, és kétségkívül az életem örök részévé vált. Ennek ellenére Egerbe sosem jutottam el, egyetlen alkalmat leszámítva: amikor egy bogácsi nyaralásról hazafelé jövet átautóztunk a városon. A város – no meg a vár – felfedezése egészen mostanáig váratott magára.

Alapvetően két embernek köszönhetem, hogy feleségemmel és legjobb barátommal, Gerő Péterrel 2013 márciusában öt napot tölthettünk el Egerben és Egerszalókon. Egyikük svédországi olvasóm és jó barátom, Nagy Richárd, illetve kedves családja, akiktől még tavaly, az esküvőnkre egy négynapos wellness-hétvégére szóló ajándékutalványt kaptunk a négycsillagos Saliris Resort hotelbe, Egerszalókra. A másik ember íróbarátom, Muhary Zalán, akinek tavaly adtam ki első regényét, az Egy tucat esztendőt, és most került sor a könyv egri bemutatójára.

Gondoltuk, összekötjük a kellemeset a hasznossal, és azon a hétvégén látogatunk el Egerszalókra, amikor a könyvet is bemutathatjuk. Meg is beszéltük, hogy pénteken lesz a könyvbemutató, így a szállodai rezervációt is elintéztük, másnap azonban üzenetet kaptam Muhary Zalántól: kiderült, hogy a péntek mégsem jó a könyvtárnak, tegyük át a kultúrestet csütörtökre, mi azonban ne is intézkedjünk a hotellel, hanem az első estét töltsük náluk, családi körben. Természetesen elfogadtuk a meghívást, és hamarosan útnak is indultunk. Volt bennünk némi félsz, hiszen alig egy héttel a nagy kalamajkát okozó hófúvások után mentünk neki az "emnullának", de szerencsére gond nélkül megérkeztünk – sőt a természet is ránk mosolygott, hiszen ott-tartózkodásunk alatt még a nap is kisütött, lehetővé téve a városnézést.

Nagypréposti-palota_(Bródy_Sándor_Megyei-_és_Városi_Könyvtár)_(5542._számú_műemlék).jpg

Csütörtök délután rögtön a könyvbemutató helyszínére érkeztünk, ami már magában is elvarázsolt minket. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár ugyanis Eger szívében, egy gyönyörű barokk épületben, az egykori nagypréposti palotában kapott helyet. A könyvtár vezetője, Tőzsér Istvánné Andrea rögtön behívott minket az igazgatói irodába, ahol kényelembe helyezhettük magunkat, kávéval, frissítővel és ropogtatni valóval kínáltak minket, és a könyvtár tevékenységéről hallhattunk igazán felemelő dolgokat. Itt kell megjegyeznem, hogy minden csepp tiszteletem a Bródy Sándor könyvtár dolgozóié, mert amit az irodalom, a kultúra jegyében és támogatásáért, életben tartásáért tesznek, az valóban óriási teljesítmény. Csakis pozitív példaként tudom őket emlegetni, és megtiszteltetés számomra, hogy náluk mutathattuk be az egyik Historium-könyvet.

Magáról a bemutatóról nem kell túl sok mindent elmondanom, hiszen hiba nélkül, élvezetesen, méghozzá telt ház előtt zajlott (még egy sor pótszéket is be kellett hozni), és a város színe-java ellátogatott, hogy meghallgathassa Guti Rita beszélgetését a titokzatos Muhary Zalánnal (akiről csak ezen az esten derült ki, hogy kicsoda is valójában), illetve szerénytelen személyemmel. A telt házas bemutatót csaknem félórás dedikálás követte: rengeteg olvasó vásárolta meg az Egy tucat esztendőt, és mindenkinek volt egy-két jó szava a szerzőhöz.

Eger (1).JPG
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezen a bemutatón találkozhattunk először a Könyvmolyz lelkes stábjával, akik mindkettőnkkel készítettek egy-egy rövid interjút, és akikkel tényleg öröm volt kezet rázni. A bemutató után pedig egyenesen Zalánék otthonába voltunk hivatalosak, ahol rendkívül kellemes estét töltöttünk el íróbarátommal, az ő kedves feleségével és két nagyobbik fiával. (Muszáj megjegyeznem, hogy a ház asszonyának ragulevesétől azóta is összefut a nyál a számban.) Ha egyébként bárki is a családi harmóniáról kérdezne, azt mondanám, hogy ez az: Zalánéknál szinte tapintható a béke és a szeretet, és ezért is éreztük náluk olyan csodásan magunkat. Köszönjük, hogy a vendégeitek lehettünk!

1321-1939 - feliratos.jpg
Az irodalmi megmozdulást Egerben még másnap is folytattuk, hiszen péntek délelőtt a Sancta Maria Gimnázium természettudományi napjára voltunk hivatalosak, ezúttal mindketten regényírói mivoltunkban. A korabeli sebesülésekről, gyógyításról, annak módszereiről és kelléktáráról beszéltünk a diákoknak. Zalán barátom a barokk kor chirurgiájáról mesélt, történeteit pedig vetítéssel tette színesebbé. Jómagam természetesen a középkor gyógyászatáról, majd sokkal inkább a XIV. század fegyvereiről és azok hatékonyságáról beszéltem, mindezt a diákok kedvéért középkori stílusú ruházatban (most először volt alkalmam a teljes felszerelésemet kipróbálni). Igazán megható élmény volt, hogy a mi előadásunkra annyian jelentkeztek, hogy végül a tornateremben kellett megtartanunk, hiszen egy tanterembe nem fért volna be az összes érdeklődő. Ami pedig a legkellemesebb meglepetés volt számomra, hogy Egerben a diákokat valóban érdekelte, amiről beszéltünk nekik: lehetett rajtuk látni, a reakcióikból tapasztalni, hogy valóban figyelnek, érdeklődnek, és értik, értékelik is az előadást, amire beültek. Töredelmesen bevallom, hogy ilyen figyelmes diákhallgatósághoz eddig még sosem volt szerencsém.

Eger (4).JPG
Még a Sancta Maria Gimnáziumban megtartott előadásunkat megelőzően volt egy röpke háromnegyed óránk, amit Zalánnak köszönhetően szintén nem töltöttünk tétlenül. Elsétáltunk a közelben álló Eszterházy Károly Főiskolára, ahol megkerestük a Nagy Könyvet (mindketten írtunk is bele, amit az alábbi fotók is tanúsítanak), majd pedig az ugyanitt működő Egri Főegyházmegyei Könyvtár szemkápráztatóan gyönyörű Barokk termét vehettük szemügyre. Ennek egyik fő különlegessége, hogy még soha nem kellett restaurálni sem a könyveket, sem a polcokat, sem a hihetetlen freskót, és ennek ellenére teljes épségben vészelte át az elmúlt évszázadokat.

Eger (2).JPGEger (3).JPG

A gimnáziumi fellépésünk után nyakunkba vettük a várost, és elsősorban annak barokk központját csodáltuk meg. Lelkes és fáradhatatlan idegenvezetőnk, Muhary barátom végigvitt minket regénye főbb helyszínein. Először a minoriták templomát csodáltuk meg, ahonnan a regény elején ismeretlen okból kifolyólag leveti magát a mozsárlábú Miklós, illetve a Dobó István téren sétáltunk és fényképezkedtünk, mielőtt tovább indultunk volna. Innen egyébként csodás rálátás nyílik Eger legendás várára is.

Eger (7).JPGEger (5).JPGEger (8).JPG
Mivel Zalánnak csak pár órája maradt városnézésre, elsősorban a Dobó tér közvetlen közelében álló épületeket és utcákat vettük szemügyre. Íróbarátunk természetesen végig élénken mesélt, magyarázott: mit látunk éppen, mi történt itt régen, és mi minden köszön vissza az ő könyvében is. Utolsó közös utunk pedig a hátborzongatóan izgalmas pincerendszerbe, a város alatti városba vezetett.

Eger (9).JPGEger (10).JPG
A "Város a város alatt" elnevezésű túrát mindenkinek csak ajánlani tudom, aki Egerbe látogat. A vár mellett az egyik legfontosabb és legérdekesebb látványosság ez, amit senkinek sem lenne szabad kihagynia. Az egykori érseki pincerendszer közel százötven kilométer kiterjedésű alagúthálózatból áll, és mint kiderült, rendkívül könnyű benne eltévedni. Ma már nem tárolnak benne bort, ennek köszönhetően nem burjánzik a falakon a nemespenész, ergo a járatok egyre nedvesebbé és veszélyesebbé váltak az idők során, és sok közülük beomlott. Amelyek épségben megmaradtak, azokat is betonnal kellett megerősíteni, emiatt pedig sokkal alacsonyabbak és keskenyebbek a megmaradt vájatok, mint fénykorukban, amikor két lovaskocsi is elfért bennük egymás mellett.

Érdemes a pincerendszerről elolvasni, ami a honlapján is megtalálható:
"A török megszállás után, az Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a várban lakni. A püspökség a polgári városban vásárolt két építési telket, és a palota építéséhez szükséges tufa követ az újonnan épülő palota mögötti dombból termelték ki. Ezáltal egyrészt megépült a palota, másrészt kialakult az a hatalmas pincerendszer, ahol a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi adót (dézsmát) tárolták. Ez jó esztendőkben évente 11-12 millió bort jelentett. A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig, közel 4 kilométer hosszan nyúlt el város alatt. A pince legszebb része az oszlopos terem, ahol 7x7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret. Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, állagában megroggyant, életveszélyes lett. A 70-es évek végén vasbeton szerkezettel megerősítették, a menthetetlen és nagyon veszélyes szakaszokat betonnal betömedékelték. Hibát követtek el azonban, hogy nedvesség ellen nem szigetelték az alagutakat, ezáltal mind a mai napig a  betonon átszivárog a talajvíz. De így a tufából kimosott mészkőből csodálatos cseppkőszerű mészképződmények alakultak ki a falakon. Ma a turista Egerben a felszínen a barokk városban gyönyörködhet. A város 2007-ben az Európai Kulturális Főváros verseny révén ebben a pincerendszerben szerette volna bemutatni gazdag történelmi múltját. Bár nem Eger lett a Kulturális Főváros, a tervek azonban nem tűntek el, és folynak ez előkészületek a kiállítás megépítésére. A pincét 2007-ben a 7 legismertebb magyar "építészeti csoda" közé választották. A pincerenszer bejárata a Bazilika előtti Eszterházy téren található: a Bazilika lépcsőjének jobb oldalán, a Szt. László szobor alatt."

Eger (11).JPGIMG_5194.JPGIMG_5211.JPGIMG_5214.JPGIMG_5193.JPGIMG_5213.JPGIMG_5190.JPG
Mire előjöttünk a mélyből, már jócskán benne jártunk a délutánban, és Zalánnak sajnos el kellett tőlünk válnia. Mi pedig célba vettük a várat, amit én már egészen kiskoromtól kezdve látni szerettem volna. Eger váráról nem szeretnék túl sok "száraz tényt" közölni, ezek megtalálhatók számtalan helyen és számtalan weboldalon, meg hát magára vessen, aki nem olvasta el az Egri csillagokat. Inkább arról írnék pár sort, hogy micsoda megrendítő élmény volt a (sajnos már lerombolt, romos) falak közt lenni – ugyanott, ahol Dobó István, Bornemissza Gergely, Mekcsey István és egy maroknyi magyar hős visszaverte az akkor ismert világ legnagyobb hadseregét. Az akadálymentesítés sajnos nem igazán van megoldva a várban, így a múzeumi tárlatok közül nem sokat láthattam (ám ahova be tudtam menni, ott megcsodálhattam egy dedikált Egri csillagokat!), a lényeg számomra azonban nem is a kiállításokban rejlett. Tényleg éreztem valamiféle őserőt a terméskő falak maradványai közt: valamit, ami még a büszkeségnél is erősebb és nagyobb. Hatalmas érzés volt a várban lenni, és bár évek óta foglalkozom történelmiregény-írással, itt fogalmazódott meg bennem először, hogy mennyire fontos a magyar történelemről írni, magyar hősöket életre hívni. Dobó, Mekcsey, Bornemissza és a többiek ugyanis a mieink, a mi hőseink, akik ezáltal szinte tapinthatóvá válnak számunkra. Amit a vár falai közt átéltem, bizony nehéz szavakba önteni.

Eger (14).JPGEgri vár (2).JPGEgri vár (3).JPGEgri vár (4).JPGEgri vár (10).JPGEgri vár (8).JPGEgri vár (1).JPGEgri vár (5).JPGEgri vár (9).JPGEgri vár (6).JPG
Miután a várat is alaposan megnéztük és körbejártuk, autóba szálltunk, és elindultunk Egerszalókra, a Saliris Resort hotelbe. Itt jegyezném meg, hogy még sosem voltam wellness-hétvégén, így kíváncsian vártam, milyen is lesz. A végeredmény: négy nap kényelem, nyugalom, relax... Hihetetlen jól esett pár napra otthon hagyni a munkát és minden gondot, és kizárólag a pihenésre összpontosítani. Azzal együtt, hogy a tavalyi balatoni nászutunknál (lehet, hogy később erről is írok pár bekezdést) nem tudok pihentetőbbet elképzelni, a Saliris tökéletesen teljesített. Egyetlen problémám volt csupán: a szállodában minden, de tényleg minden akadálymentesített, így a több szinten elhelyezkedő élményfürdőben is tudtam a rámpákon közlekedni – mindössze a medencékbe nem tudtam bemenni. Végül azért ezt is megoldottuk, hála az én hatalmas termetű, erős segítőmnek, Peti barátomnak, és a segítőkész, kreatívan gondolkodó úszómestereknek. De ha nincs a helyszínen egy berserker-termetű barátom, akkor legfeljebb csak nézhettem volna a medencékben hullámzó vizet. A Saliris Resortba, ha alkalmam adódik, nagyon szívesen ellátogatnék a jövőben is, és remélem, akkor már speciális beemelő szerkezettel is rendelkezik majd a fürdő. (Ez egyébként a legtöbb helyen hiba, ami pedig különösen dühítő, hogy ahol van is "vízilift", ott is általában csak a gyógyvizes medencéhez szerelik, így a kerekesszékes vendégnek tulajdonképpen lehetetlen kipróbálnia egy élménymedencét, ázhat a nagyszülei korosztályával közösen, a derékig érő, forró vízben, de ott is legfeljebb harminc percet.)

A Saliris Resortra egyébként nem lehet panasz. Ilyen készséges és udvarias kiszolgálással – a takarítónőt is beleértve – még soha, sehol nem találkoztam. A reggelire és vacsorára kipakolt büféasztalnál pedig még sosem láttam bőségesebbet: az embernek komolyan fontolóra kell vennie, hogy vagy csukott szemmel rak pár falatot a tányérjára, vagy lemond az ebédről, mert az úgysem fér már bele.

A hétvégéhez még hozzátartozik, hogy kétszer is elhagytuk a szálloda területét. Először azért, mert szombaton Zalán barátom értünk jött, és elvitt minket a híres Kohári Pincészetbe, ahol a főborász, Kohári István vezetésével (és ízes mesélése közepette) végigkóstoltuk a vidék legkiválóbb borait. Másodszor azért, mert vasárnap csodálatos napsütéses időre ébredtünk, és elhatároztuk, hogy még egyszer visszatérünk Egerbe. Az eredeti tervvel szemben (városnézés újabb úti célokkal) végül ismét a várban kötöttünk ki, és ha lehet, még jobban körülnéztünk, mint először. Ekkor tettem meg azt, amire már egy ideje készültem: dedikáltam a Non nobis, Domine c. történelmi regényemet Gárdonyi Géza tiszteletére. A sírjához sajnos nem tudtam felmenni, de drága feleségem elhelyezte ezt a dedikált példányt a halhatatlan írófejedelem sírkeresztjénél, melyen a legendás három szó olvasható: "Csak a teste." Ez számomra egy rendkívül fontos mozzanata volt az Egerben és környékén eltöltött hosszú hétvégénknek.

Gárdonyi tiszteletére.jpg
Nagyjából egy hónapja hagytuk magunk mögött Egert, amikor csengetett a postás. Muhary Zalán ajándékát hozta el nekem, aki pontosan tudta, mit éltem át a várban, és aki titokban elintézte, hogy az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület tagja lehessek. Nagyon sokat jelent ez nekem, és innen is köszönöm íróbarátomnak ezt a különleges meglepetést!

P1010002.JPG
Az Egerben és környékén eltöltött csodálatos napokért, inspiráló és feledhetetlen élményekért ismét szeretném köszönetemet kifejezni Nagy Richárdnak és Muhary Zalánnak, illetve mindkettejük családjának. Nagy köszönettel tartozom még feleségemnek és Múzsámnak, Bíró Huszár Ágnesnek, önzetlen barátomnak, Gerő Péternek, illetve a Bródy Sándor Könyvtár dolgozóinak és a Sancta Maria Gimnázium tanárnőinek és diákjainak.

Aki pedig még tovább is olvasná ezt a bejegyzést, annak az alábbi két cikket ajánlom figyelmébe:

Szólj hozzá

tavasz kép magyar kultúra galéria regény történelem irodalom magyarország vár beszélgetés kortárs bemutató középkor bíró orvoslás lovag próza felvidék kard kelet szabolcs non várostrom nobis domine székirodalom Eger 1552 historium muhary