2016. júl 05.

Székirodalmi hírkerék – 2016. július

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Székirodalmi hírkerék – 2016. július

Harmadszor jelentkezik a Székirodalmi hírkerék, és szerencsére a nyár kellős közepére, erre a könyvpiaci szempontból uborkaszezonként számontartott időszakra is bőven akad hírünk. Először is lássuk, mi minden történt a székirodalom háza táján júniusban!

Lezajlott a 87. Ünnepi Könyvhét, melynek nyitónapján, június 9-én Budapesten, a Vörösmarty téren dedikáltam az Anjouk frissen megjelent harmadik részét, Az utolsó tartományúrig c. regényt. Sokan itt, az Athenaeum Kiadó 4-es számú pavilonjánál vásárolták meg a könyvet, ami kirobbanó sikerrel indított: az idei Könyvhéten ez lett a kiadó legnagyobb példányszámban fogyó könyve. Az eseményről természetesen videoblog-epizód is készült, melyet alább lehet teljes egészében megtekinteni.

Június 10-én indultunk Bonyhádra, azaz közvetlenül a könyvheti dedikálás után töltöttünk el három napot a XVI. Völgységi Könyvfesztiválon. Itt nemcsak a székirodalmat és az Anjoukat népszerűsítettük, hanem három napon keresztül árusítottunk könyveket egy 18 négyzetméter alapterületű, jókora dupla standon: a megboldogult Historium Kiadó és a nagyon is eleven Athenaeum Kiadó könyveit kínáltuk az olvasni szerető embereknek, és a három nap alatt bő két doboz könyvet sikerült is eladnunk. A konkrét székirodalmi program a fesztivál szombati napjára esett, ekkor tartottuk meg Tóth Bence moderátorral az "Egy középkori lovag bosszútrilógiája" c. előadást, de szerencsére az Anjouk nem csak abban a bő 50 percben érdekelte az embereket: péntektől vasárnapig folyamatosan dedikáltam a regényeimet, sőt akadt egy egyetemista lány is, aki lekéste az előadást, így őt hellyel kínáltam a könyvárus sátrunkban, és tartottam neki egy privát kis könyvbemutatót. A Völgységi Könyvfesztiválon minden évben rettentően jól érezzük magunkat, és egész biztos, hogy jövőre is visszatérünk. A rendezvényen idén olyan sokat forgattunk, hogy nem egy, hanem rögtön három vlog-epizód is készült az ott átélt dolgainkról. Ezt a trilógiát az alábbi linkekre kattintva tudjátok megnézni:

Bonyhádi trilógia – 1. rész

Bonyhádi trilógia – 2. rész

Bonyhádi trilógia – 3. rész

Amíg pedig én egyik helyről a másikra utaztam, megszülettek az első olvasói és kritikai vélemények az Anjouk legújabb részéről. Eléggé féltem tőle, hogy milyen indulatokat fog kiváltani ez a szokásosnál sötétebb hangulat, a befejezésről nem is beszélve, de úgy tűnik, felesleges volt bármi rossztól tartanom. Az olvasóknak ugyanis eddig ez a kötet tetszett a legjobban, amivel megerősítést nyert számomra, hogy nem volt felesleges az a két hónap, amit pusztán a szinopszis elkészítésével töltöttem. Elsőként a Smoking Barrels blog közölt cikket a regényről, ezt IDE KATTINTVA olvashatjátok, de csak óvatosan, mert akad benne egy-két spoiler! Nem sokkal később a Puliwood filmes portál belső irodalmi magazinjává avanzsált Könyvmolyz közölt dicsérő kritikát a könyvről, ezt IDE KATTINTVA érhetitek el. A Moly.hu könyves közösségi portálon is egyre többen olvassák az új Anjoukat, és azt hiszem, személyes rekordként könyvelhetem el, hogy eddig hat értékelésből hat lett ötcsillagos. Ha itt is körülnéznétek a vélemények között, vagy akár ti írnátok le a könyvvel kapcsolatos gondolataitokat, KATTINTSATOK IDE!

Mindezek mellett a blogon is indult egy új rovat, ez pedig nem más, mint a "Szerkesztői szubjektív", melyben egy-egy újonnan megjelent könyvemről az adott kötet felelős szerkesztője mondja el a gondolatait. Elsőként Peiker Éva írt nagyon jókat nemcsak Az utolsó tartományúrig, hanem az eddig megjelent mindhárom Anjouk-kötet kapcsán. Ezt a különleges ajánlót ITT olvashatjátok.

És hogy ne csak az Anjoukról írjak folyton: júniusban elkezdtem kijavítani, újraszerkeszteni és több helyen is átírni a Non nobis Domine c. történelmi regényemet, aminek az új kiadását remélhetőleg minél hamarabb kézbe tudjátok venni. Ez mindenképpen egy vaskos, egykötetes változat lesz, ahogy már eredetileg is kellett volna lennie. Tehát ha eddig nem tudtátok beszerezni a regény több mint egy éve szinte teljesen beszerezhetetlen második kötetét, Az utolsó vörös barátot, akkor már ne is vadásszatok rá, inkább várjátok meg az egykötetes, alaposan feljavított, sokkal minőségibb kiadást – nem fogtok benne csalódni!templari079.jpg

És most lássuk, mi vár ránk júliusban!

2016. július 9-én Visegrádra látogatok, ugyanis itt, a 32. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon dedikálom az Anjouk első három részét. A vásári forgatagban tehát a szombati napon, 14 órától egészen 17 óráig megtalálható leszek, várlak titeket sok szeretettel!

visegradi-nemzetkozi-palotajatekok-474-279-75372.jpg

Július 29-én egyik kedvenc városomba, Egerbe utazunk a családdal, a barátaimmal és néhány írókollégával. Itt kerül ugyanis megrendezésre, méghozzá éppen a születésnapomon, a Gárdonyi-kör 2016 elnevezésű irodalmi program, melynek résztvevői rajtam kívül Bán Mór, Benyák Zoltán, Fonyódi Tibor és Muhary Zalán. A program egészen különleges lesz: 16 órakor közösen ellátogatunk Gárdonyi Géza egykori házába, ahol koszorút helyezünk el, és közös csoportképet készítünk a Mester szobrával. Ezt követően, 18 órai kezdettel a várban, a Dobó-bástya teraszán tartunk kerekasztal-beszélgetést Németh Péter moderálásával, végül könyvvásárral és dedikálással zárjuk a rendezvényt. Nagyon várom ezt az akciót, a szerzőkkel több mint egy éve készülünk rá!

gardonyi-kor_2016_plakat_1280x905.jpg

Végül július 30-án Benyák Zoltánnal együtt Mezőtúrra utazunk, ahol az East Festen fogunk dedikálni az Athenaeum Kiadó sátrában. Ilyesmiben, hogy egy rockfesztiválon jelenjünk meg írókként, még egyikünknek sem volt része, így hát izgatottan várjuk, mi sül ki a dologból. A dedikálás pontos időpontját még nem ismerjük, de nézzetek fel időnként a kiadó honlapjára, és kövessétek őket a Facebookon, akkor biztosan nem maradtok le semmiről.

A Székirodalmi hírkerék legközelebb szeptember elején jelentkezik!

Szólj hozzá

hírek könyv előadás összefoglaló dedikálás turné nobis székirodalom Budapest Géza Eger Zoltán Tibor Mór Visegrád Bonyhád Bíró Szabolcs Zalán Gárdonyi Mezőtúr könyvturné Fonyódi Bán Non Benyák Muhary Domine Anjouk székirodalmi