2018. dec 08.

Hagymás szalonnabundában sült karaj (recept)

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Hagymás szalonnabundában sült karaj (recept)

Az étekmester legújabb receptje egy kiváló vasárnapi ebéd lehet a húsimádóknak, de vendégváró fogásnak is tökéletes.

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • 10 szelet sertéskaraj
  • 4 fej közepes méretű vöröshagyma
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • 100-120 gramm zsírszalonna
  • 1 evőkanál mustár
  • 1-2 evőkanál sertészsír
  • kevés só

Első lépésként felaprítjuk a szalonnát, a hagymát és a fokhagymát, egy serpenyőben egészen puhára dinszteljük ezeket a hozzávalókat, majd egy erős botmixerrel pépesítjük, illetve egy nagy evőkanál mustárral elkeverjük.

A hússzeleteket kiklopfoljuk, finoman sózzuk (ízlés szerint borsozzuk), sertészsíron hirtelen átsütjük mindkét oldalukat, majd az elősütött szeleteket egyenként a hagymás-szalonnás-mustáros pépbe mártjuk. A bebundázott szeleteket egyenletesen szétterítjük egy tepsiben, majd a maradék pépet ráöntjük az egész tetejére.

A tepsit letakarjuk alufóliával, majd 30 percre 200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe helyezzük. A 30 perc letelte után az alufóliát levesszük, a húst pedig további 20 percre visszahelyezzük a sütőbe pirulni. (Ha túl sok alatta a kisült lé, a pirítás előtt ebből leönthetünk valamennyit.)

A puhára sült bebundázott sertéskarajt savanyúsággal és burgonyapürével tálaljuk.

hagymas_szalonnabundaban_sult_karaj.JPG

Jó étvágyat kívánunk!

Szólj hozzá

disznó recept hagyma gasztronómia hús sült sertés főétel szalonna ebéd sertéshús disznóhús