2019. okt 25.

A három Királyok – Stephen King és fiai

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
A három Királyok – Stephen King és fiai

Stephen King nevét szinte mindenki ismeri. Aki esetleg egyetlen sort sem olvasott az írótól soha, és a regényeiből készült filmadaptációk egyikét sem látta, magával a védjeggyé vált névvel akkor is nagy valószínűséggel találkozott már életében. A horror mestereként számon tartott – egyébként ennél a sablonos beskatulyázásnál jóval komolyabb életművel rendelkező – Stephen King életét és munkásságát jelen cikk nem hivatott bemutatni. Annál inkább a legendás író két fiát, akik szintén apjuk mesterségét választották, és ha az ő sikereit nem is szárnyalhatták túl, azt mindketten elmondhatják: mára tulajdonképpen világhírű alkotókká váltak.

stephen-joe.jpg

Joseph Hillstrom King, az elsőszülött fiú 1972-ben látott napvilágot, és a kezdetektől fogva saját jogán akart sikereket elérni: így a családnevét elhagyva, Joe Hill álnéven lépett a rögös és kiszámíthatatlan írói pályára. Olyannyira nem kívánt apja babérjaira törni, hogy még saját irodalmi ügynökének is csak egy teljes évtized elmúltával vallotta be, ki is ő valójában, és hogy igazából nem Hill a vezetékneve. 2005-ben megjelent első novelláskötete, a 20th Century Ghost kivételével tulajdonképpen minden prózai műve napvilágot látott magyarul is: A szív alakú doboz, a Szarvak (melyből filmadaptáció is készült), a NOS4A2 (melynek idén érkezik tévésorozat-adaptációja), az apjával közösen írt A magas fűben / Teljes gázzal című novelláskötet (szintén készült belőle filmváltozat), az epikus terjedelmű Spóra, illetve a Furcsa időjárás – Négy fantasztikus történet. Legfrissebb könyve a Full Throttle, mely valószínűleg ugyancsak megtalálható lesz a magyar könyvesboltokban. Joe Hill néhány novelláján kívül egyébként a Gabriel Rodríguezzel közös képregény-sorozata, a Locke & Key két kötete is kapható magyarul. A pár évtizeddel fiatalabb Stephen Kingre kísértetiesen hasonlító Joe Hill egyébként nem kevés díjjal is büszkélkedhet: megkapta a Bram Stoker-díjat, a Locus-díjat, a Ray Bradbury-ösztöndíjat, ezek mellett pedig a British Fantasy Award, illetve a World Fantasy Award for Best Novella büszke tulajdonosa.

hill_x_3.jpg

Az 1977-es születésű Owen King egyelőre jóval szerényebb bibliográfiával rendelkezik, mint öt évvel idősebb bátyja, habár ő is ugyanabban az évben, 2005-ben jelentkezett első könyvével, a We’re All In This Together című prózakötettel. Mind ez, mind pedig a 2008-as Who Can Save Us Now? című novelláskötete, illetve 2013-as regénye, a Double Feature is jelentősen más műfajokba és stílusba enged betekintést, mint apja és bátyja alkotói világa. Owen King eddigi messze legsikeresebb könyve a Stephen Kinggel közösen jegyzett Csipkerózsikák, mely 2018-ban magyarul és több más nyelven is megjelent. Közös könyvük fő témája, hogy vajon mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából.

owen-stephen.jpg

A regény fülszövege szerint valamikor a jövőben a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, ha pedig felébresztik őket, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek is konfliktusok. A nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupaférfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak… Ahogy maga a szerző, Owen King nyilatkozott a regényről: „Inkább fantasy ez, nem horror. Bizonyos részei gyilkosak, embereket széttépnek, lelőnek és szörnyű módokon meggyilkolnak, de nincs benne kísértet, sem ijesztő bohóc.”

csipkerozsikak.jpg

A „három Királyok” megtalálhatók az interneten a stephenking.com, a joehillfiction.com és az owen-king.com weboldalakon, de természetesen jelen vannak a Twitteren és a Facebookon is.

(A cikkhez a Wikipédiáról és a Moly.hu portálról gyűjtöttem anyagot.)

Megjelent a Csallóköz hetilap 2019. évi 42. számában.

Szólj hozzá

ajánló olvasás könyv irodalom Stephen King King Stephen Joe Hill Szarvak Owen King Csipkerózsikák Spóra Teljes gázzal A szív alakú doboz A magas fűben