A 2018-as őszi gördülés során olyat próbáltunk ki, amit eddig még soha: megkockáztattuk a rendkívül veszélyes tér-idő utazást! Hogy sikerült-e, azaz bele tudtunk-e sűríteni 12 percbe két hetet és egy csomó kilométert, az kiderül a Székirodalom vlog 43. epizódjából. Bíró és Benyák, a két jó barát így…
Még október elején írtam egy rövid blogbejegyzést arról, hogy barátaimmal 2018. december 1-jén karácsonyi mini könyvfesztivált szervezünk a dunaszerdahelyi Vermes-villában. A rendezvényen tulajdonképpen már augusztus óta dolgozom, így afelől kétségem sincs, hogy a hangulatra és a programfelhozatalra…
2018. december 1-jén, szombat délután és este különleges karácsonyváró programmal készülünk a dunaszerdahelyi Vermes-villában. Írók, rengeteg könyv, izgalmas játékok, értékes nyeremények, akusztikus élőzene, 4-7 éveseknek szóló mesefoglalkozás, felnőtteknek szóló előadások, dedikálások, frissítő és…
Ars Fatalis, Az idő bolondjai, A nagy illúzió – csak néhány Benyák Zoltán nagyszerű regényei közül, melyek után, közel másfél év várakozást követően, a napokban jelent meg a tatabányai író nyolcadik önálló kötete: Az utolsó emberig című mágikus realista mű. Benyák esetében sokadszor vagyok kénytelen…
Március elején indult a 2018-as székirodalmi könyvturné: a Székirodalom Crew-val eddig Zalaegerszegre, Veszprémbe és Sátoraljaújhelyre látogattunk el. A turné a magyar költészet napján, április 11-én folytatódik a Felvidéken, a légi alapiskolában, ami ugyan zárt körű rendezvény lesz, de utána ismét…