"Itt a harcosok tényleg megütik egymást, teljes sebességgel belerobognak a másik csapatába..."
Interjú Ujvári Ádámmal, a Magyar Buhurt Szövetség kapitányával
Prága nemrég öt napon keresztül középkori csatazajtól volt hangos, a világ szeme pedig erre a néhány napra nem az aranyló, habos sör miatt szegeződött a városra, hanem azért, hogy kiderüljön, ki lesz a Battle of the Nations, azaz a Nemzetek Csatája idei bajnoka. De hogy mi is ez az egész, mennyi köze van a középkori hagyományőrzéshez, és mit kell kiállnia annak, aki kipróbálná magát benne, azt Ujvári Ádám, a Ferreus Lupus SE vezetője, egyben a Battle of the Nations magyar válogatottjának kapitánya árulja el.
Sokan nem tudják, mi is az pontosan, amit május 5-9. között a Battle of the Nations internetes élő közvetítésében láthattak: hagyományőrzés, sport, vagy csak megjátszott durvulás, mint a pankráció? Kérlek, beszélgetésünk elején tedd ezt tisztába!
Igen, ez elsőre elég zavarosnak tűnhet. A rendszert, amiben a küzdelmek zajlottak, HMB-nek hívják, azaz Historical Medieval Battle-nek, „köznyelven” pedig buhurtnak, ami a lovagi tornák csapatos részére utal. Ebből már leszűrhető, hogy van kapcsolat a hagyományőrzéssel, a buhurt mégis sokkal inkább sport, mintsem hagyományőrzés. A katonai/hadi hagyományőrzésből fejlődött tovább körülbelül tizenöt éve. Itt nem az autentikusság az elsődleges cél, hanem a páncélos full-kontakt küzdelem. Semmilyen megjátszás, rájátszás nincs benne. Itt a harcosok tényleg megütik egymást, teljes sebességgel belerobognak a másik csapatába, és próbálják kiütni, földre dönteni az ellenfelet.
Ha jól tudom, sok versenyzőhöz hasonlóan te is a katonai hagyományőrzésről váltottál erre a sportra. Hogyan, hol, miért kezdtél érdeklődni a középkor iránt?
Már kiskorom óta nagyon szerettem a lovagokat, a kardokat és a páncélokat. Valószínűleg az Excalibur című filmklasszikussal kezdődött az egész, hiszen amint megnéztük édesapámmal, már meg is volt a terv a következő farsangra. Aztán ez a nagy vonzalom kicsit tompult az iskola alatt, de maga a küzdelem szeretete akkor is bennem volt. Próbálkoztam keleti harcművészetekkel, súlyemeléssel… de valahogy semmi sem volt elég. Vívni akartam. Mégpedig európai módra! Így jött a hagyományőrzés.
Mi motivált arra, hogy a klasszikus értelemben vett hagyományőrzésről a sportszerűen űzött buhurt vizeire evezz át? Van ennek modernkori hagyománya Magyarországon, vagy te és a csapatod vagytok az elsők az országban, akik ezzel foglalkoztok?
Ez egy hosszabb folyamat volt. Először próbáltam olyan hagyományőrző lenni, aki nemcsak a külsőségeket, de a vívást is komolyan veszi. A vívás, az edzések, a fizikai felkészülés mindig is nagyon fontos eleme volt az egyesületemnek. Aztán ahogy egyre jobban mélyedtünk bele a dolgokba, kezdtem érezni, hogy nincs elég erőforrásunk arra, hogy jó vívók és jó hagyományőrzők is legyünk. Amikor arról kell döntened, hogy egy olyan kesztyűt vegyél, amiben nem törik ripityára a kezed, vagy egy a felszerelésedhez illő gyapjú felsőt, hogy ne egy szál ingben és gatyában játszd a lovagot, akkor baj van. Nagyjából ezzel egy időben kerültek elő itthon a buhurtos videók külföldről, és jött az ötlet, hogy akkor csak ezzel fogunk foglalkozni (na jó, ez így nem teljesen igaz, HEMA vívással is foglalkozunk, de az egy másik történet). Már előttünk is voltak olyan csapatok, akik buhurthoz hasonló dolgokkal próbálkoztak régen, sőt olyanok is, akik tovább próbálták/próbálják párhuzamosan a buhurtot és a hagyományőrzést is csinálni, de igen, a Ferreus Lupus volt az első olyan csapat, amely teljesen áttért ebbe az irányba, és tisztán HMB klubként működik.
A Battle of the Nations ennek a brutális, a középkori lovagi tornák legkeményebb pillanatait idéző sportágnak az évente megrendezett világbajnoksága, melyen évről évre egyre több nemzet és egyre több versenyző vesz részt. Ha jól tudom, a magyar csapat egy viszonylag friss szereplője ennek a megmérettetésnek. Mióta jártok a Nemzetek Csatájára?
Tavaly voltunk először, akkor még egy 5v5 kategóriás csapattal és két egyéni versenyzővel. Idén már két 5v5 csapattal mentünk ki, és ugyan segítséggel, de a 21v21 kategóriában is el tudtunk indulni.
Milyen érzés volt először ott lenni, és megmérkőzni a többi ország csapataival? Gondolom, az oroszoktól azért tartottatok…
Leírhatatlan érzés! Egyrészt évek óta próbáltunk már kijutni. Rengeteg időbe telt összeszedni rá a harcosokat, a felszerelést, kikísérletezni, hogy miben nem fogunk odakint megsérülni. Ennyi idő után a teher is nagy volt rajtunk. Aztán beléptünk az arénába. Mintha nem is 21. századi srácok, hanem igazi gladiátorok lettünk volna. Egy szűk kis folyosón kell bevonulni, szemből jönnek az előző csata harcosai. Mindenki összeüti a kardokat, pajzsokat, és sok szerencsét kíván a másiknak. Aztán az ember kilép a homokra, mellbe vágja a hőség és a nap, fentről pedig több száz ember üvölt és tapsol. Felforr az ember vére!
Idegenekkel harcolni mindig egy igazi próbatétel. Egymás között nincs nagy meglepetés, tudjuk, hogy kitől mire számíthatunk, de ilyenkor erre a tudásra nem alapozhatunk, csak a saját erőnkre és ügyességünkre, na meg a magunkba vetett hitre. Az oroszok veretlen és brutális harcosok, akik rendkívül jól fel vannak készülve. Ha az ember nem is tart tőlük, akkor is rendkívül izgalmas velük küzdeni.
Mindenképpen említésre méltónak tartom, hogy a magyar csapat gyakorlatilag saját zsebből finanszírozza magának a páncélokat, egyéb védőfelszereléseket, fegyvereket, illetve munka után, szabadidőtöket nem sajnálva jártok ki edzeni. De vajon mindenhol így van ez? Mennyire indulnak egyenlő eséllyel az egyes országok?
Változó. Van, ahol könnyebb a helyzet, mert nagyobb az érdeklődés, és a csapatok tudnak minimális hasznot termelni maguknak a különböző rendezvényekből. Máshol múzeumok és várak karolnak fel egy-egy csapatot, és segítik őket. Van, ahol pedig profi sportligák. Sajnos az elmondható, hogy a kisebb országok csapatai, akik alapból hátrányban vannak, hiszen nincs akkora emberanyaguk, amiből egy erős és nagy válogatottat lehetne kiállítani, sokkal kevesebb támogatáshoz tudnak jutni. De ez egy fiatal sport. Én bízom benne, hogy szép lassan mások is meglátják benne az értéket, és felkarolják a buhurtot.
Milyen gyakran tudtok edzeni, és nagyjából hogy néznek ki ezek az alkalmak?
Ahol van rá elég ember, ott rendszeresen vannak edzések. Mi is hetente tartunk edzést, de ahol kevesebb a harcos, ott rákényszerülnek a fiúk a magányos felkészülésre. Ezt azzal próbáljuk javítani, hogy a gyakorlószezonban havonta rendezünk egy nagy, közös alkalmat, amikor mindenki el tud jönni, és együtt edzeni.
A mi edzéseink három részből szoktak állni. Az első egy alapozó, fizikai rész, a második a technikai edzés, a harmadik pedig a szabadharcok ideje. Sajnos a heti egy alkalom is nagyon kevés, ezért aki tud, hétköznap is jár erőfejlesztő vagy éppen pusztakezes küzdősport edzésekre.
Idén két ellenfelet sikerült legyőznötök: a finneket és a szlovákokat. Sokan ez utóbbi győzelembe többet is belelátnak a kelleténél. Mit gondolsz erről?
Nagyon szomorú vagyok. Ez egy nagyon jó közösség, ahol nincs helye semmiféle politikai ellentétnek. Sportemberek vagyunk: harcos férfiak, akiknek ugyanaz a szenvedélye. Aki a feszültséget akarja szítani, az ezt nem képes megérteni. Mi nagyon jóban vagyunk a szlovák csapattal. Nyáron voltunk náluk versenyezni, és nagyon jó házigazdák voltak. Egy percig sem éreztették velünk, hogy haragudnának ránk, csak azért, mert magyarok vagyunk. Nem volt semmiféle ellentét a két csapat között. Tudod, mi történt az idei meccs után? Levonultunk a pályáról, majd odajöttek hozzánk, átöleltük egymást, és gratuláltunk egymásnak. Ezek után pedig arra kell hazajönnünk, hogy pár Facebook-szájhős őket szidja? Olyanok, akik sose fogtak még kardot a kezükbe? Akik sose harcoltak még igazán? A helyzet az, hogy nemcsak szomorú, de dühös is vagyok. Nem ezt érdemlik.
Úgy hallottam, szó volt arról is, hogy a jövőben a szlovák csapattal közös edzéseket is terveznétek. Igaz ez?
Igen. Közel vannak, és mind a két csapatnak hasznosak lennének a közös alkalmak.
Köztudott, hogy állandó taghiánnyal küszködtök, a 21v21 kategóriában például ausztrál és új-zélandi harcosokkal kibővülve szálltatok ringbe, hogy meglegyen a huszonegy versenyzőtök. Milyen típusú embereket vártok a csapatba? Mi mindennek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen közétek? És aki elég bátor ehhez, az hol jelentkezhet?
Elsősorban olyan embereket várunk, akik lelkesek, és ha egyszer belekezdenek valamibe, nem adják fel. Ez nem egy könnyű műfaj, de aki elég elszánt és elég energiát fektet a sportba, rendkívüli élményekkel fog gazdagodni. Természetesen a sportos alkat, valamilyen küzdősport vagy vívótudás sem hátrány, de akár teljesen nulláról is el lehet kezdeni az edzést. Sokan szoktak attól tartani, hogy egyből páncélra lesz szükség, vagy hogy nagyon hamar be kell szerezni a vérteket. Ez sem igaz. Ahogy külföldön, úgy az újoncoknál itthon is a „puha”, modern felszereléssel kezdünk, amiben már szinte az első edzéstől kezdve meg lehet tapasztalni a szabad harcot, de mégis gyorsan és olcsón beszerezhető ez a felszerelés. Jelentkezni vagy egy-egy csapatnál lehet, vagy a Facebook-oldalaink valamelyikén, ahol pedig valamelyik admin vagy szerkesztő elirányítja a jelentkezőt a hozzá legközelebb eső csapathoz.
Központi oldalak:
Magyar Buhurt Szövetség
Battle of the Nations. Team Hungary
Nagyobb csapatok:
Budapest és környéke: Ferreus Lupus
Szeged és környéke: Hollószárny Lovagrend
Kaposvár és környéke: Fekete Hollók Rendje
Mit gondolsz, mit kell tennetek ahhoz, hogy jövőre a magyar csapat jobb helyezést érjen el a Nemzetek Csatájában?
A képlet ugyanaz, mint tavaly. Még több edzés, még jobb felszerelés, és még több éles megmérettetés. Egyszerűen több tapasztalatra van szükségünk. Ahogy nő a létszám, át kell állnunk a kevert csapatokról a fix, összeszokott csapatokra, és azokkal versenyezni. Sokkal jobban össze kell szokniuk a harcosoknak, és ráfeküdni a taktika alapú meccsekre. Az új harcosainkat tovább edzeni, és megtalálni nekik a legideálisabb szerepet a pályán. Ezen kívül hiszek abban is, hogy ahhoz, hogy egy erős válogatottunk legyen, nem elég pár jó harcos. Még több energiát kell fektetni a toborzásba, a reklámba, és a külföldi csapatokkal való kapcsolattartásba is.
Köszönöm az interjút, és további sok sikert, számos győzelmet kívánok nektek!
Én köszönöm a lehetőséget!