Az idén ősszel kívül-belül felfrissítve megjelent Elveszett csillagok kapcsán nemrég szedtem össze nektek tizenkét érdekességet, melyekkel igyekeztem nem lelőni semmilyen fordulatot a regényből. Jelen összeállítás viszont elsősorban azoknak szól, akik már legalább egyszer olvasták a regényt: az alábbiakban nyolc olyan érdekességet sorolok fel nektek, amelyek jó eséllyel több poént lelőhetnek, ez az írás tehát „szépen magyarul” szólva spoileres!

Innen tehát már csak azok olvassanak tovább, akik ismerik az Elveszett csillagok cselekményét, vagy akiket nem zavar, ha előre megtudnak ezt-azt a történetből. Én szóltam – kezdjük!

Bán Mór és a Dobó-szobor

Jóval azelőtt, hogy nekiálltam volna írni, a regény alaptörténete szinte pillanatok alatt villant be az agyamba, valamikor 2016 tavaszán. Azt tehát már tudtam, mit szeretnék elmesélni, és hogy az elveszett Gárdonyi-kézirathoz egy sor rejtélyes versikén keresztül vezet majd az út, de az egyes rejtekhelyekkel komoly gondban voltam. Nem tudtam, a városon belül hol kéne ezeket a kis útjelzőket elrejteni. Ezt a vívódásomat kedves íróbarátommal, Bán Jánossal (azaz Bán Mórral, a Hunyadi-sorozat szerzőjével) is megosztottam, méghozzá pont Egerben, amikor a Kis Dobó térre tartottunk vacsorázni. Éppen Stróbl Alajos híres Dobó-szobra mellett haladtunk el, amikor János teljesen komolytalanul rámutatott a szoborra, és így szólt: „Legyen itt elrejtve, a pajzs mögött!” Ő valószínűleg csak viccnek szánta, az én agyam azonban rögtön pörögni kezdett, és innen már sokkal könnyebben ment a dolog.

Miért harcol a Kapitány úr a Dobó-szobor alatt?

Dobó István szobra különösen fontos a regény szempontjából – nem csak a történetet, hanem annak keletkezését tekintve is. Az egész folyamat azzal indult, hogy elképzeltem a következő jelenetet: éjszaka, a hold fényében, a szobor alatt a megelevenedett Dobó István küzd teljes 16. századi viseletben a modern kor gazfickói ellen, védelmezve ifjú főszereplőinket. A kép úgy beégett az agyamba, és olyan erős hatással volt rám, hogy tudtam, ennek mindenképpen szerepelnie kell majd a könyvben. Így tehát az egész Elveszett csillagok ebből az epikus momentumból indulva jött létre.

A végére bevadul a történet

Többen megjegyezték, hogy a végére alaposan bevadul a történet. Elég, ha csak az iménti jelenetet említem, ahogy a Dobó Istvánnak öltözött hagyományőrző egy vezéri buzogánnyal csépeli a maffiózókat, és persze ott van az a pillanat is, amikor Gábor fegyvert fog Tündére, vagy amikor Viktor hasba lövi Gábort – a teljes rendőri állomány bevetéséről már nem is beszélve. Mindez két dolog miatt volt fontos. Egyrészt szerettem volna igazán felpörgetni, katartikussá tenni a történet csúcspontját – valahogy úgy, mint a csata- vagy ostromjelenetben kicsúcsosodó történelmi regények esetében. Másrészt ez volt az utolsó fontos fordulópont Zalán Peti jellemfejlődésében, ami kellett ahhoz, hogy a fiú végül új emberként térhessen haza Dunaszerdahelyre, és bátran állhasson ki az őt bántalmazó osztálytársaival szemben. Úgy vélem, az ő fejlődésének az az egyik leglényegesebb pillanata, amikor önként odaáll Tünde és a pisztollyal fenyegetőző Gábor közé, hogy ha kell, a saját testével védelmezze a lányt – ekkor válik fiúból fiatal férfivé. A Dobó téren zajló éjszakai események nélkül a történet, benne Peti jellemfejlődésével, nem kapott volna igazi súlyt.

Jó, de Gábornak mindenképpen meg kellett halnia?

2017-ben még úgy véltem, hogy igen. Gábor kifejezetten aljas figurája a történetnek, aki attól sem retten vissza, hogy megmérgezze a saját nevelőapját, később pedig a nevelőanyját is megölje, amikor az özvegyasszony kezd rájönni, hogy fogadott fia korántsem az a szent ember, akinek korábban látni akarta. Ha Viktor és emberei csak leütik, majd megkötözik, és – teszem azt – bezárják a csomagtartóba, azt nem éreztem volna elég súlyos lezárásnak. Persze ezzel a gondolattal is el lehet játszani: a rendőrök megtalálják a csomagtartóban, ő tanúvallomást tesz Viktor ellen, a férfi meg őellene, és talán mindketten megkapják büntetésüket. Vagy nem… Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró barátom vázolt fel egy olyan alternatívát, amelyben Gábor maga is hagyományőrző, és a történet végén a Kapitány úr élet-halál harcot vív vele az Eger-patakon átívelő híd közepén (a 2020-as forgatókönyv-adaptációba egyébként valami nagyon hasonlót írtam bele). Sokáig ragaszkodtam hozzá, hogy Gábor halála szintén fontos momentuma a történetnek: ahhoz, hogy ifjú hőseink – és főleg Peti – maguk mögött hagyják a gyerekkort, szemtől szemben kell találkozniuk a halállal. Nem vagyok híve a súlyos témák tabusításának, ám végül rájöttem, hogy ez a momentum mégis túllép egy határt. A legfrissebb kiadásban tehát Gábort ugyanúgy hasba lövik, mint eredetileg, ám később kiderül, hogy a férfi nem halt meg – méltó büntetése elől pedig már sehogy sem menekülhet.

Végül miért nincs komolyabb rendőrségi hercehurca?

Jogos kérdésként merülhet fel, habár az olvasók ezt eddig még egyszer sem említették, hogy végül miért nincs hosszabb rendőrségi eljárás Peti, Tünde és a Kapitány úr ügyében. Utóbbi ugye súlyos testi sértést okoz két embernek is, méghozzá fegyverrel, előbbiek pedig köztéri szobrokkal szórakoznak éjnek évadján, még ha éppen nem is rongálják meg azokat – arról nem is beszélve, hogy bűnözőkkel kerülnek szembe, és szemtanúk egy gyilkosságnál. A valóságban már annak is hosszan tartó, komoly következményei lennének, ha festékszóróval kipingálnának egy kerítést, itt meg könnyedén és gyorsan rendeződnek az ügyeik. Ez egy teljesen önkényes választás részemről: nem akartam, hogy a nyár hátralévő része rendőrségi, jogi hercehurcával teljen hőseink (és az olvasók) számára. Szerettem volna egy felhőtlen, vidám lezárást, ehhez pedig az kellett, hogy a hazaútig eltelő három hétben már semmi komoly izgalomban ne legyen része a szereplőknek. Ahogy a regényben is áll: „Ez a vészes gyorsasággal tovaszálló időszak a hagyományőrzés, a biciklizés, a strandolás és a semmihez sem foghatóan varázslatos, még teljességgel ártatlan, ám annál komolyabb első nagy szerelem jegyében telt.” Ez is hozzátartozik tehát a meséhez.

Miért lett végül teljes happy end?

A történelmi regényeimben általában elég kegyetlenül bánok a szereplőimmel, és ezáltal szegény olvasóimmal is. Az Elveszett csillagok esetében már az írás kezdetén eldöntöttem: itt most minden fontosabb pozitív szereplővel kifejezetten kedves leszek, és egy kerek, boldog lezárást kap a történet. Peti és Tünde egymásra talál, a fiú magányos édesanyja életébe is megérkezik a Nagy Ő, és még Kata is összejön a magának való Kapitány úrral. Peti végül megvédi magát az iskolában, és ifjú írópalántaként megtalálja a saját hangját, a saját történetét. Számomra így lett kerek ez az egész.

Az elveszett Gárdonyi-kézirat címe

Amikor a fiatalok fellapozzák a meglelt Gárdonyi-kéziratot, annak a címét az olvasók is rögtön láthatják: Hold és a csillagok. Ennek az az érdekessége, hogy ezt a címet nem én találtam ki. Gárdonyi Géza több címváltozatot is feljegyzett élete legnagyobb regényéhez, melyek közül az Egri csillagok lett a befutó – de ezek között ott volt a Hold és a csillagok is.

Egy fontos mondat az epilógusból

Amikor a regény végén Árpi bá elolvassa Peti regényét, így lelkendezik róla: „végre elérted, amit vártam tőled: ez a te történeted!” Ez egyrészt utalás a regény elejére, amikor Kata azt mondja a fiú anyjának: „Van egy nagyon jó kis imázsfilm, csak keress rá YouTube-on arra, hogy Eger a te történeted!” Másfelől pedig bizonyítéka annak, hogy ez a hangzatos, frappáns kis jelszó esetenként mennyire helytálló lehet.

Ne feledjétek: a regény 20%-os kedvezménnyel rendelhető a Líra webáruházából, és természetesen e-könyvként is kapható.