2021. okt 02.

Csikász Lajos emlékére

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Csikász Lajos emlékére

Megrendülten értesültem róla, hogy Csikász Lajos 2021. szeptember 29-én itthagyott minket. Különös kapcsolat volt a miénk: évekig nem beszéltünk egymással, mert mindketten az Anjou-korról írtunk regénysorozatot, és ez egy kimondatlan feszültséget szült köztünk. Aztán rájöttünk, hogy ez valójában nem is ellentét, hanem egy közös pont, és hogy remekül megértjük egymást. A mellékelt kép 2019-ben, Budapesten, az Ünnepi Könyvhéten készült rólunk: akkor találkoztunk először, kezet ráztunk, közösen kávéztunk, és hosszasan beszélgettünk. Kaptam tőle egy dedikálást a Megátkozottak című könyvébe, ami eleve sokat jelentett, de most fájdalmasan felértékelődött számomra. Azóta többször váltottunk üzenetet: volt, hogy csak egy-egy poént dobtunk át egymásnak, de előfordult, hogy komoly mennyiségű szakanyagot cseréltünk – addigra a szakmai féltékenységnek nyoma sem maradt, szívesen kisegítettük egymást olyan tudományos cikkekkel vagy jegyzetanyagokkal, amikről úgy gondoltuk, hasznos lehet a másiknak. Sokat gondolkodtam rajta, hogy kéne csinálnunk egy közös előadást – egész biztosan érdekes és jó hangulatú est lett volna...
Csikász Lajos remek ember volt, és több nagyszerű regénysorozatot hagyott maga után befejezetlenül. Remélem, odafönt megírja mindet – és hogy személyesen adja át vaskos krónikáit a nagy elődöknek, akiknek élete és tettei a tolla hegyére kívánkoztak.
Isten veled, Lajos! Hiányozni fogsz.
09_4.jpg
Szólj hozzá

Csikász Lajos