Az Elveszett csillagok hétéves lett. Ha középkori nemesifjú lenne, most küldenék el hazulról, hogy legyen apród valamelyik lovag udvarában.

A regény először 2017-ben, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelent meg: aznap egymás után dedikáltam az Athenaeum, a Manó Könyvek, majd a Főnix Könyvműhely standjánál – hihetetlenül eseménydús szombat volt! (És ugyanennyire eseménydús év is, hiszen mindhárom kiadónál megjelent egy-egy új könyvem.)

Az Elveszett csillagok a Főnixnél megjelent puhaborítós, később keménytáblás és elektornikus kiadásban is, megkaptam érte az Eger Kulturális Nagykövete címet, számos iskolában ajánlott olvasmány lett, és nagyon sok családban vált közös olvasmánnyá, afféle kapoccsá gyerek és felnőtt között, ami talán a legnagyobb elismerés, amit csak el tudok képzelni vele kapcsolatban. A regény alapján forgatókönyv is készült, amiből majdnem lett film (talán majd egyszer), 2023-ban pedig vadonatúj kiadásban bocsátotta piacra az Athenaeum Kiadó.

Amit nagyon szeretek a régi és az új borítóban, hogy mindkettő nagyon szépen elkapta a főszereplő fiatalok autentikus megjelenését, azaz a ruhájuk, felszerelésük teljesen szöveghű lett, holott mindkét alkotó más-más aspektusát kapta el a történetnek: Varga Zsolt (Főnix) nagy, nyitott tere a biciklikkel a szabadságot, a főhős számára kitáruló világot jelképezi, míg Horváth Ildikó (Athenaeum) szűk tere a titkot, a titokzatosságot, a két fiatal különleges, bensőséges szövetségét szimbolizálja – és ezzel a két különböző borítóval mindketten tökéletesen elkapták a történet egy-egy hangulatát, olvasatát. Nagyon szeretem mindkét változatot.

A jövőben szeretnék még visszatérni Zalán Peti világához, akár folytatást írni a regénynek. Továbbra is hiszek benne, hogy az Elveszett csillagokból remek film vagy sorozat készülhetne, és azon vagyok, hogy egyszer majd hangoskönyvként is átnyújthassam nektek. Ha még nem említettem volna (de igen, tudom, hogy többször is mondtam), ez a regényem a legkedvesebb számomra. Olvassátok, szeressétek ti is!