Beköszöntött a június, itt a nyár, az év – számomra legalábbis – legjobb évszaka. Egyre több alkalmunk lehet egy jó kirándulásra, és középkori fesztiválokra, történelmi karneválokra is ilyenkor látogathatunk el legsűrűbben. A „Vissza a középkorba!” rovat e heti cikke olyan helyekre invitálja az olvasókat, ahol él még a középkor, és lehetőleg nem csak a puszta kövekben, hanem az ott élők és dolgozók lelkében is.

(A cikk eredetileg a Csallóköz c. regionális hetilap 2013/23. számában jelent meg.)

Dévény

Kezdjük a hozzánk, csallóköziekhez legközelebb álló, és így legkönnyebben elérhető célhellyel, mely egyben kurta listánk egyetlen szlovákiai helyszíne. Az egykori római erődítményre épített palánkvár, majd a 13. században királyi kővárrá épített, végül pedig 1809-ben, a visszavonuló franciák által elpusztított dévényi vár egykor a nyugat kapuja volt, és számos irodalmi alkotás őrizte meg emlékét. Ma már csupán romjai láthatók (és szerencsére látogathatók is), de ez a viszonylag kevés maradvány is tökéletesen példázza, micsoda gigantikus vár állt egykor a Duna menti dombon. A pozsonyi Argyll hagyományőrző csapatnak köszönhetően minden év augusztusában felelevenedik itt a középkor, méghozzá nem is akárhogyan. Egyetlen fájdalmunk az lehet, hogy szinte kizárólag szlovák és cseh szót hallhatunk a fesztivál teljes ideje alatt, ám az igazán megszállott középkorkedvelő ettől könnyen eltekinthet a gondos és profi szervezés láttán. Mindenképp ajánlott legalább egyszer megtapasztalni az itteni hangulatot.

Visegrád

„Visegrád, Visegrád! hol hajdani fényed? / Magas föllegvárad? parti épitményed?” Szívem csücske a magyar középkor egyik fontos gócpontja, Visegrád, ahol valaha a Szent Koronát is őrizték. A magyar Anjou-dinasztia első uralkodója, I. Károly tette királyi székhellyé, és itt töltötte egész gyermek- és ifjúkorát a későbbi Nagy Lajos. Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás is szívesen időztek itt, ahol az ormon álló fellegvár, illetve a Salamon-torony mellett ma már ismét megcsodálható a mesés folyóparti palota is. A Szent György Lovagrend törekvéseinek köszönhetően valóban átélhetjük Visegrádon a középkor, illetve a reneszánsz hangulatát – ez utóbbiról a helyi reneszánsz étterem is gondoskodik. Immár huszonnyolc éve minden júliusban megrendezésre kerül itt a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, mely az 1335-ös királytalálkozót eleveníti fel, és három nap tömény időutazást jelent a látogatóknak. Ha azonban lemaradtunk a fesztiválról, Visegrád – igaz, egészen máshogy, de – akkor is elvarázsol minket.

Szigethalom, Emese Várispánság

Budapesttől délre, mindössze egy kőhajításnyira található Szigethalom, ahol Magyar Attila hagyományőrző (egyébként igazgató és várispán) megelevenedett álmát élhetjük át az év minden szombatján. Az Emese Várispánság az egykori szigethalmi földvár helyén, a Kis-Duna partján fekszik, és egy X-XI. századi várudvart, ill. falut tár elénk. A kapun belépve ott állunk az egykori várudvaron, tőlünk balra pedig ott magaslik a roppant lakomacsarnok és lovagterem, amilyet még a filmekben is alig láthatunk. Jobb kéz felől középkori mesterségeket felelevenítő bódék, standok, a várudvarról tovább haladva pedig korabeli jurták, földházak sorakoznak, no meg a gyógynövényes kolostorkert (az ehhez tartozó templomot csak a jövőben kezdik megépíteni). A Kis-Duna partján középkori kikötő tárul a szemünk elé, a vízen pedig viking hajó, magyar gálya ring – ezeket is a várispánság lakói, dolgozói építették. Leírhatatlan az a világ, amit ezek a nagyszerű emberek építettek fel Szigethalmon, minden manírtól, csillogástól, parasztvakítástól mentesen. Egyszerűen látni kell. Nagyon sokáig Visegrád állt a személyes dobogóm csúcsán, ám az Emese Várispánság, ez a valódi csoda egy csapásra a második helyre kényszerítette. Ha lehetne, én egy ilyen helyen szeretnék élni és meghalni.

Folytatása két hét múlva következik...