Régóta halogatom ennek a listának az összeállítását, és végül majdnem el is vetettem az ötletet, de aztán mégis győzött az eredeti elhatározás: íme, itt az én 2014-es irodalmi toplistám! Annyi megjegyzéssel élnék vele kapcsolatban, hogy nem kizárólag 2014-ben megjelent könyveket tartalmaz, hanem azokat, amiket én a tavalyi évben olvastam, és valamilyenbármilyenakármilyen okból kifolyólag megfogtak, hatottak rám, vagy egyszerűen csak kiváló kikapcsolódást nyújtottak. Emellett sorszámozás sem lesz, a címek teljesen véletlenszerűen követik egymást. Lássuk!

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Nem nagyon tudom megmondani, mikor olvastam utoljára ennyire zseniális regényt! Egyszerűen mindenkinek ajánlom, aki szeretne valami igazán jót olvasni. Hihetetlen felkészülés érezhető benne az író részéről, a szöveg elképesztően intelligens, és az egész egy olyan irgalmatlanul humoros szatíra, amilyennel a Biff evangéliuma óta nem volt dolgom – pedig az (ha jól emlékszem) már nyolc-kilenc éve volt, és azóta azért néhány könyvön átrágtam magam. Kellően merész, de egy pillanatig sem alpári vagy közönséges, és vannak olyan részletei, amelyeket lehetetlen hangos röhögés nélkül olvasni. Le a kalappal, több ilyen könyv kéne a piacra!

 
Arnold Schwarzenegger: Emlékmás

Iszonyú ritkán olvasok önéletrajzokat, emellett testépítővilágbajnoki babérokra sem török, az Osztrák Tölgy könyve azonban így is rendkívül megragadott. Elsősorban a 80-as, 90-es évek filmjeinek kulisszái mögé kívántam bekukucskálni, és ezt részben megkaptam, részben nem (a filmes karrierjéből Arnie sok évet és sok produkciót egyetlen tollvonással ugrik át), ugyanakkor a teljes könyv jóval többet adott, mint amit vártam tőle. Legnagyobb meglepetésemre a testépítéssel foglalkozó részek (tehát a könyv jó harmada) is teljesen lekötöttek, és megismerhettem egy rendkívüli üzleti érzékkel megáldott, amellett félelmetesen határozott és a céljaiért élő-haló ember gondolatait, egy cseppet sem akármilyen életutat. Bevallom, a politikáról szóló utolsó fejezetek kifejezetten untattak, de még így is nagy élményt nyújtott a könyv: inspirált, megerősített a hitemben és akaratomban, és persze megtanított rá, hogy ha az ember igazán küzd, akkor nincs szüksége B-tervre.

Pierrot – Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje

A regény alapját képező PC játék (akarom mondani, interaktív városimázsfilm) is iszonyatosan jó, én teljesen függővé váltam tőle, amíg a végére nem értem (kétszer is). Utána olvastam el a könyvet, így egyrészt keveredik a kettő a fejemben, másrészt dupla élvezetként él bennem. A játékot alapból már csak azért is imádtam, mert panorámafotók százaiból áll, és így azokra a helyekre is könnyedén eljuthattam imádott városomban, Egerben, ahova a tolószékességem miatt soha nem sikerült. Van pl. egy küldetés, ahol a vármúzeumban kell valamit megtalálni: hát mivel én a székemmel anno nem jutottam el a vármúzeumba, a játékban egy teljes órát eltöltöttem ott, végigböngészve az összes kiállított tárgyat, ráközelítve mindenre. Szóval nekem ezért is volt óriási élmény, amit a könyv csak tetézett: Szélesi Sándor valahogy épp azt a hangot üti meg íróként, amit én "hallani", olvasni akarok, mintha csak egyenesen hozzám beszélne. Emellett kiváló ötletnek tartom a plusz cselekményszálat, azaz hogy minden második fejezetben maga Gárdonyi Géza a főszereplő. Ennél nekem nem is kell több: a Jumurdzsák gyűrűjével egy irodalom- és helytörténeti nyomozós ifjúsági regény lett életem egyik kedvenc kalandregényévé.

Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben

Réges-rég nem olvastam már sci-fit, de ahogy az előbb is említettem, Szélesi bármit is ír, olyan hangon szólal meg, amivel azonnal megragad. Mindamellett a Szörnyeteg a hajtóműben egy olyan mélységeket megjáró regény, ami messze túlmutat az átlag sci-fin, és valójában kőkemény szépirodalmi alkotás. Minden további méltatás helyett íme a fülszöveg: "A Mithras a világ leghatalmasabb emberalkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani. Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül…"

Benyák Zoltán: Csavargók dala

Benyák Zoltán legújabb, egyben talán eddigi legfelkavaróbb regényében minden úgy kezdődik, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Ezzel az író olyannyira erős, egyben rendkívül merész kezdő rúgást ad a történetnek, hogy mindaddig nem nagyon fogjuk tudni nyugodt szívvel letenni a könyvet, míg a végére nem értünk – vagy talán épp fordítva, a történet nem fog elengedni minket. Pedig nehéz könyv ez, nehezen emészthető mese a társadalom perifériájára szorultakról, a világ számára jelentéktelen rétegről, a mások kidobott szemetéből élni igyekvőkről. Az elhagyott romok közt és a koszos utcák alatt lakókról. Azokról, akiknek egy fűtött lakás folyóvízzel, csótányok és patkányok nélkül már merész, bizonyosan sohasem megvalósuló álom. A Csavargók dala elsősorban azért nehéz könyv, mert (tegyük a kezünket a szívünkre, és mondjuk ki!) nem efféle hősökre vágyunk, és egyáltalán nem kívánunk velük azonosulni. Ugyanakkor igenis azonosulnunk kell a hajléktalan, nincstelen, mosdatlan csavargókkal, oda kell állnunk velük a lángoló olajoshordóhoz, és meg kell hallgatnunk hajmeresztő történeteiket – e nélkül ugyanis nem működik az egész. Kemény, kegyetlen, mocskos, szagos, durva, ütős, húzós könyv ez. Amiről a legtöbben elfordítjuk a tekintetünket – mert nemhogy látni nem kívánjuk, de még csak gondolni sem akarunk rá –, azt Benyák Zoltán megírja. Hiába a sokszor valószerűtlen, bizarrul meseszerű közeg, a téma és a sok-sok kis történet a könyvben valóságosabb még a valóságnál is. Sokszor fájóan az. Engem gyomorba öklelt, megfeküdte a lelkemet, és bizonyos részeit azóta sem tudtam megemészteni, vagy épp kiöklendezni magamból. A Csavargók dala egyszerre magas színvonalú és feneketlen mélységeket megjáró, felemelő és porba sújtó, egyszerre pozitív és traumatikus élményt nyújtó, a saját valóságunkból kiszakító, és közben mégis könyörtelen önvizsgálatra kényszerítő irodalmi alkotás. A legtöbb magyar író a fél kezét és az anyját adná azokért a sötét, szürreális képekért, amik Benyák koponyájában feszülnek.

Bán Mór: Isten katonái – 1456

Igazi kuriózum, amit a keményvonalas Hunyadi-rajongók harcoltak ki maguknak. Érdekes története van Bán Mór eme meglehetősen rövid, mégis velős és sok történelmi eseményt magába foglaló könyvének. Eredetileg egy vállalkozó felkérésére írta meg, akinek az volt vele a célja, hogy idegen nyelvre fordítva megismerteti a világgal, a nyugattal a mi izgalmas, véres, tragikus, mégis hőskölteményekben gazdag történelmünket. Így először mindössze 100 példány készült a könyvből, kizárólag promóciós célokra, bolti forgalomba tehát egy sem került – ám valahogy kiszivárgott a hír a létezéséről, és a rajongók egyre dühödtebben követelték maguknak a könyvet. Aztán amikor elkészült a regény spanyol fordítása, és az első példányok egyikét maga Ferenc pápa kapta ajándékba, már igazán nem lehetett megfékezni az itthoni indulatokat, csak úgy, hogy a Gold Book a Hunyadi kötetei mellett az Isten katonái – 1456-ot is piacra dobta. Különös könyv ez, hiszen a szerzőnek viszonylag kis terjedelemben kell megteremtenie a hiteles kerettörténetet (Kapisztrán János szentté avatási perét 1520-ban), majd dióhéjban bemutatni, ki is az a Kapisztrán János, ki is az a Hunyadi János, röviden szólni a várnai ütközetről, s végül eljutni Nándorfehérvár megvédéséig, amit a lehető legélénkebb színekkel kell felfesteni a kis vászonra. Könnyű lett volna elrontani, mégis mindez kiválóan sikerült a szerzőnek. A magyar olvasók pedig pár helyen a szájukat is mosolyra húzhatták, hiszen több fejezetben is felfedezhették, hogy a külföldi siker érdekében Bán Mór saját sorozatából, a Hunyadi egyes köteteiből csent el teljes jeleneteket. Ezek egyébként tökéletesen illeszkednek a szövegbe, és így legalább a spanyol ajkú olvasók is részesülnek kicsit abból az élményből, amiben mi, a Hunyadi rajongói valósággal lubickolhatunk.

+ 2 szakkönyv:

Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi
Veszprémy László: Az Árpád- és Anjou-kor csatái,hadáratai

Az év első felét a könyvturnézás mellett az új sorozatom, az Anjouk megírására való felkészüléssel töltöttem. Számos szak- és ismeretterjesztő könyvet, krónikát, a témába vágó cikket és internetes bejegyzést olvastam el ez idő tájt, de azt hiszem, ez a két kötet nyújtotta a legtöbb segítséget. A csaták, ostromok, hadjáratok sorba rendezése és részletezése mellett képet kapunk a korabeli viszonyokról, megismerkedünk a kor fő- és mellékszereplőivel, a fegyvertörténeti áttekintés pedig mindkét kötetben zseniális! Legszívesebben kötelezővé tenném minden olyan hagyományőrzőnek és regényírónak, aki a 13-14. századdal kíván foglalkozni.

+2 kakukktojás:

Fonyódi Tibor: A háború művészete / Ármány éneke
Graham Shelby: Sötét lovagok / Hiú királyok

Mielőtt még félreértés történne: nem azért kakukktojások, mert ne tetszettek volna (épp ellenkezőleg!), hanem mert egyik kötetet sem olvastam ki teljesen. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy mind Fonyódi, mind Shelby könyve két-két regényt tartalmaz, én pedig egyelőre csak az elsőt olvastam el mindkét könyvből.

A háború művészete közvetett folytatása Fonyódi Tibor első történelmi fantasyjének, az Atilla hun király idejében játszódó (és francia nyelven is megjelent) Isten ostorainak, és történelmi regény is, meg nem is. Annyiban történelmi, hogy egy konkrét nép, a magyar írásos források előtti, sőt honfoglalás előtti életét képezi le, és annyiban nem történelmi, hogy gyakorlatilag minden szereplője, teljes cselekménye fiktív. Ez amúgy nem is baj: Fonyódi jól tálalja a mesét, és gyönyörűen megfestett képeivel, jól megválogatott szavaival valósággal varázsol. Annyira érzékletesen írja le például a törzsek lakhelyét vagy épp az erdő mélyét, hogy olvasás közben és után hetekig álmodtam a regény helyszíneivel.

Graham Shelby Sötét lovagok c. regénye pedig az idei év egyik nagy felfedezése számomra. Shelbyt igazán sosem fedezte fel magának a magyar olvasóközönség, pedig amit és ahogy a keresztes háborúkról ír, az egy magamfajta középkormániásnak maga a gyönyörűség, a nagybetűs élvezet. Bár van (volt?) egy olyan furcsa szokása a szerzőnek, hogy teljesen jelentéktelen apróságokról ír hosszú oldalakon keresztül, majd rendkívül izgalmas és fontos eseményeken száguld át pár szóval, a Sötét lovagok mindezzel együtt is rendkívül olvasmányos és igazán minőségi történelmi regény. Ja, és ha a Mennyei királyság készítői nem olvasták ezt a könyvet, akkor megeszem a kalapom!

Ha kedvet kaptatok, csemegézzetek csak bátran a fenti listáról.
Mindenkinek olvasmányélményekben gazdag 2015-öt kívánok!