2018. nov 28.

Ötvenezer lándzsa a Historikon portálon

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Ötvenezer lándzsa a Historikon portálon

Elborult egy videó lett, amit Kozelka Zsolt a Historikon - magyar történelmi portál számára az idei Ünnepi Könyvhéten forgatott velem, és amit csak most fejezett be. Az akkor frissen megjelent Ötvenezer lándzsán kívül van benne motorcsónakozás Visegrádnál, majd ennek folyományaként középkori büntetőeljárás, szavaló Bánó Attila, és még Manowart is énekelek benne! Azért persze ne ijedjetek meg (túlságosan), mert rengeteg érdekes dolgot megtudhattok belőle az Anjouk ötödik részéről is.

De haladjunk sorjában, jöjjön ennek a videónak a közvetlen előzménye, még nyárról. Mi köze lehet a Kontroll című filmnek az Anjou-korhoz? Pont ugyanannyi, mint az Athenaeum Kiadónak a kiváló Kovács Lajoshoz, vagy éppen egy Combino villamosnak cirka ötvenezer lándzsához... Nem hiszitek? Akkor nézzétek!

Valószínűleg Kozelka Zsoltnak lehet egy időgépe, mivel júniushoz két hétre, azaz november 27-én el is érkeztünk az iménti werkfilm folytatásához, aminek a készítésénél valakinek a gyógyszere jó messze gurulhatott a várhegyről... :)

Az sem véletlen, ha páran éreznek némi déja vut: igen, korábban is szerepeltem már a Historikon csatornáján, akkor jóval komolyabb hangvétellel. Ezt itt nézhetitek meg:

SZÉKIRODALOM ÉS ANJOUK A HISTORIKON PORTÁL MŰSORÁBAN

Szólj hozzá

interjú olvasás magyar regény történelem irodalom középkor próza történelmi werkfilm lándzsa székirodalom Zsolt Kovács Kontroll Lajos Bíró Szabolcs Kiadó Athenaeum Anjouk Historikon Kozelka Ötvenezer