2019. dec 27.

Mi az a Mysterious Universe?

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Mi az a Mysterious Universe?

Gyorstalpaló a legjobb magyar space fantasy sorozathoz

Kezdjük az alapoknál, azok kedvéért, akik esetleg még sosem hallottak a Mysterious Universe világáról. Ahogy az a sorozat Facebook-oldalának névjegyénél is olvasható: „egy űroperett-sorozat a könnyed és humoros kalandok kedvelőinek, olvasóinak. A 3. évezred hipertechnológiával és misztikummal átitatott története.“ Jelen cikk ennek az immár húsz éve építkező világnak a bemutatását tűzte ki céljául.

Mysterious Universe (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak „MU“) megszületése két író nevéhez kötődik: Harrison Fawcett, azaz Fonyódi Tibor, illetve Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor 1997-ben, a HungaroConon, a magyar sci-fi rajongók éves rendezvényén találkozott először. Fonyódi egy novellával, majd az Ópiumkeringő című regényével 1998-ban indította el Brett Shaw főszereplésével sajátos, karcos, fekete humorral átitatott, kifejezetten felnőtteknek szóló space fantasy sorozatát, Szélesi pedig egy évvel később látott neki a hasonló stílusú York Ketchikan-szériájának. Mivel a két író gyorsan megtalálta a közös hangot, és úgy vélték, megteremtett világaik között akadnak metszéspontok, hamar felvetődött az ötlet: mi lenne, ha ez a két világ egy közös, nagy univerzumban találkozna egymással?

montazs.jpg

– Miután az Aranypiramis című novelláskötetben megjelent az első York Ketchikan-novella, a York napsütése, egy szép reggelen levelet hozott a posta – emlékszik vissza a kezdetekre Szélesi Sándor. – Én akkor Kaposváron éltem, a levél pedig Budapestről jött, és Fawcett kolléga küldte azzal, hogy mi lenne, ha a Katedrálist, a Brett Shaw-történeteket, a Városalapítók című regényemet és York Ketchikan sztorijait egy világgá gyúrnánk össze. Én a Városalapítóknak teljesen más univerzumot találtam ki, azt nem tudtam volna elképzelni a másik hárommal egy sorozatban, de örömmel belementem, hogy Shaw és Ketchikan egy világnak legyenek a hősei – pár évszázad eltéréssel. Mondani azonban könnyebb, mint összehozni, ugyanis az egy-egy kalandregény mögött található űroperett-kozmosz és egy több szerző által is írt sorozat szervezettségi szintje teljesen más. Többek között le kell fektetni az évszázadokon, évezredeken átívelő alapokat, ki kell dolgozni a fejlődési utakat, fizikai világképet, fegyvereket, űrhajókat, s azok változó technológiai hátterét, újításait. Nehezítette a helyzetet, hogy a huszonharmadik században van időutazás, ami alapvetően képes felborítani minden logikai, ok-okozati folyamatot. Ezzel kellett kezdeni: elejét kellett venni az időben való utazgatásoknak. Aztán valamit kellett kezdeni a legyőzhetetlen fegyverekkel…

– Szélesi azzal kezdte a közös munkát, hogy minden távolságadatot átírt, kiirtott, amit a Brett Shaw-történetekben leírtam, és az eredetileg százezer fényévekre terjedő von anstetteni univerzumot leszűkítette egy beutazható és átlátható csillagközi környezetre, amire aztán a féregjáratokkal rányitotta a paradimenzionális tereket – mesélte Fonyódi Tibor egy tavaly megjelent interjúban. – Az első két évben kapásból vázoltunk vagy ötven regényt, amit meg kéne írnunk vagy íratnunk, hogy a világ kiteljesedjen. Ez a gigantikus munka gyakorlatilag húsz éve zajlik, számtalan író bevonásával.

szelesi-fonyodi.JPG

És valóban, a MU világát ma már tizennyolc író alkotja, akik közül heten írták/írják a regényeket, tizenegyen pedig kifejezetten novellisták. Ez a másfél tucatnyi alkotó pedig a mai napig összesen huszonkilenc regényt, négy kisregényt és huszonkilenc novellát írt az egyre terebélyesedő univerzumba, ez utóbbiakat négy antológiában kiadva. Még egy kis statisztika a nagy egészhez: a húszéves sorozat eddig négy kiadó gondozását élvezhette. A legendás Cherubionnál indult, majd átvette az Inomi, később a Graal, és éppen tíz éve, hogy a Tuan Kiadóhoz került, ahol új lendületet adtak ennek a különleges univerzumnak.

– Tibornak zseniális ötletei vannak, de azokat az én elképzeléseimmel együtt rendszerbe szedni igazán verejtékes küzdelem – avat be minket a közös munka rejtelmeibe Szélesi Sándor. – Nagyokat dob, amiket meg kell fejelni, lévén, hogy Shaw három évszázaddal korábban él Ketchikannél, és a világ sokat fejlődik három évszázad alatt. Kiváltképpen nehéz, ha nem is írja le a dolgokat, csak sejteti: ott van például az Alef-osztag. Az Ellopni egy Chagalltban elővettem őket, és feladatot adtam nekik. Megjelenés után kiderült, hogy Tibor nem így képzelte el őket… Csakhogy abban a regényben, amiben szerepeltek, nem írta le, konkrétan milyenek is, azt az olvasó fantáziájára bízta. Vagy ott vannak a világ legfélelmetesebb fegyverei, a StockBauerek. Nekem Az Excalibur keresése című könyvembe kellett egy faj, amely Shaw után három évszázaddal legyőzi a StockBauereket, mert ugye ha egy fegyvernek, egy hősnek nincs ellenfele, dramaturgiailag nem tudsz vele mit kezdeni. Vért izzadtam… mire a következő regényében Tibor átlépte egy három évszázaddal korábbi poénnal. Én se voltam rest, visszavágtam. Jó kis teremsport lett belőle. A sci-fi írók így szórakoznak…

– Szerencsére sikerült koordinálni a különböző elképzeléseket – nyilatkozta legutóbb Fonyódi Tibor. – A 2016-ban újraindult Brett Shaw-sorozat kötetei egyre több összefüggésre világítanak rá, a legutóbb megjelent Praetorianusban például megnyugtatóan tisztázódik az Alef-osztag problémája, a következő Fawcett-kötetként tervezett A Katedrális alkonya pedig a StockBauerek történetét hivatott elmesélni, és előkészíti a von Anstettenek érkezését. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a MU világa egy részleteiben összefüggő és egy lendülettel elmesélhető történetet tárjon az olvasók elé.

mu_dedikalas.JPG

Az univerzumnak nem csupán saját szabályrendszere, hanem egy előre kidolgozott, közel ezeréves történelme is van, amely a 21. század elejétől 3010-ig terjed. Hogy pedig még átláthatóbb legyen, ez az évezred nyolc nagyobb korszakra tagolódik, ami egyébként az egyes könyvek függelékében részletesebben is megismerhető: Jelenkor (napjainktól 2125-ig), Az energiaháborúk kora (2125-2190), Novus Ordo Seclorum (2190-2395), A Dominátus (2405-2680), A felfedezések kora (2680-2799), A kolóniaháborúk kora (2799-2908), Gilleth-mutáns háború (2908-2974), Ezredvég (2974-3010).

Arról pedig, hogy egy ilyen részletesen kidolgozott, egyre nagyobb írógárdát foglalkoztató és mind több történetet felsorakoztató univerzumban meddig „párbajozhat“ egymással a regényeken keresztül a két alapító író (akik közül ráadásul az egyik misztikus, míg a másik inkább mitikus világlátású), arról szintén Szélesi Sándor osztotta meg velünk a gondolatait:

– Ezt nem lehet sokáig megtenni. Ráadásul az új szerzők is állandóan kérdezősködnek… Naná. Mindent tudni akarnak. Ráadásul a MU világában sok a le nem leplezett titok. Ami Tibornál misztikus, annak nálam, York Ketchikan idejében racionális magyarázata kell, hogy legyen. Így lesznek a 23. században még mágikusnak tekintett lényekből a 30. századra egy szupercivilizáció tagjai… A lényeg: a Mysterious Universe egy folyamatosan fejlődő és növekvő világegyetem, olyannyira, hogy még mi sem végeztünk a feltérképezésével, miközben több mint húszmillió leütött karakter áll mögöttünk.

Az eddig megjelent MU-könyvek kronológiája:

Novus Ordo Seclorum:
2210. I. M. Brod: Tüske a köröm alatt (Ross Quinlan)
2295. Harrison Fawcett: Katedrális
2303. (2671.) Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi (Brett Shaw-sorozat)
2366. Anthony Sheenard: Sötétség előtt (Gin Bowman-sorozat)
2380. Anthony Sheenard: Árnyak ébredése (Gin Bowman-sorozat) 

Dominatus:
2661. Michael Walden: Hédammus újra száll (Paul Wittgen)
2668. Dave Howard: A Démoncsászár fejvadászai (Shark & Lez Agency)
2669. Harrison Fawcett: Ópiumkeringő (Brett Shaw-sorozat)
2669. Dave Howard: Angyalok és tolvajok (Shark & Lez Agency)
2670. Dave Howard: Istengyilkosok (Shark & Lez Agency)
2670. Harrison Fawcett: A Korona hatalma (Pannon legendák)
2671. Harrison Fawcett: Feketecsuklyások (Brett Shaw-sorozat)
2671. Harrison Fawcett: Aranypiramis (Brett Shaw-sorozat)
2672. Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már (Brett Shaw-sorozat)
2672. Harrison Fawcett: A Korona szövetsége (Pannon legendák)
2673. Harrison Fawcett: Praetorianus (Brett Shaw-sorozat)

A kolóniaháborúk kora:
2799. Dwayne Hudson: A júdás császár hagyatéka (Byzanthium)
2842. Böszörményi Gyula: Ütközet a Meridim felett 

Ezredvég:
2975. Anthony Sheenard: A hercegnő nyakéke (York Ketchikan-sorozat)
2975. Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt (York Ketchikan-sorozat)
2976. Anthony Sheenard: Vadászat egy szimurgra (York Ketchikan-sorozat)
2982. Anthony Sheenard: A holtak galaxisa (York Ketchikan-sorozat)
2997. Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése I. – A Fekete Sárkány Testvériség (York Ketchikan-sorozat)
2997. Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése II. – A Kard lovagjai (York Ketchikan-sorozat)

Egész ezredévet felölelő antológiák:
A Katedrális őrzői
Az Evolvens kalózai
Birodalmi osztag
Az oligarcha vérvonala

Megjelent a Csallóköz hetilap 2019. évi 51-52. dupla számában

Szólj hozzá

ajánló interjú sorozat olvasás könyv magyar regény irodalom kiadó riport recenzió univerzum Anthony Sheenard Mysterious Universe Fonyódi Tibor Szélesi Sándor Tuan Brett Shaw Harrison Fawcett York Ketchikan