Mi az a Mysterious Universe?
Gyorstalpaló a legjobb magyar space fantasy sorozathoz
Kezdjük az alapoknál, azok kedvéért, akik esetleg még sosem hallottak a Mysterious Universe világáról. Ahogy az a sorozat Facebook-oldalának névjegyénél is olvasható: „egy űroperett-sorozat a könnyed és humoros kalandok kedvelőinek, olvasóinak. A 3. évezred hipertechnológiával és misztikummal átitatott története.“ Jelen cikk ennek az immár húsz éve építkező világnak a bemutatását tűzte ki céljául.
A Mysterious Universe (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak „MU“) megszületése két író nevéhez kötődik: Harrison Fawcett, azaz Fonyódi Tibor, illetve Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor 1997-ben, a HungaroConon, a magyar sci-fi rajongók éves rendezvényén találkozott először. Fonyódi egy novellával, majd az Ópiumkeringő című regényével 1998-ban indította el Brett Shaw főszereplésével sajátos, karcos, fekete humorral átitatott, kifejezetten felnőtteknek szóló space fantasy sorozatát, Szélesi pedig egy évvel később látott neki a hasonló stílusú York Ketchikan-szériájának. Mivel a két író gyorsan megtalálta a közös hangot, és úgy vélték, megteremtett világaik között akadnak metszéspontok, hamar felvetődött az ötlet: mi lenne, ha ez a két világ egy közös, nagy univerzumban találkozna egymással?
– Miután az Aranypiramis című novelláskötetben megjelent az első York Ketchikan-novella, a York napsütése, egy szép reggelen levelet hozott a posta – emlékszik vissza a kezdetekre Szélesi Sándor. – Én akkor Kaposváron éltem, a levél pedig Budapestről jött, és Fawcett kolléga küldte azzal, hogy mi lenne, ha a Katedrálist, a Brett Shaw-történeteket, a Városalapítók című regényemet és York Ketchikan sztorijait egy világgá gyúrnánk össze. Én a Városalapítóknak teljesen más univerzumot találtam ki, azt nem tudtam volna elképzelni a másik hárommal egy sorozatban, de örömmel belementem, hogy Shaw és Ketchikan egy világnak legyenek a hősei – pár évszázad eltéréssel. Mondani azonban könnyebb, mint összehozni, ugyanis az egy-egy kalandregény mögött található űroperett-kozmosz és egy több szerző által is írt sorozat szervezettségi szintje teljesen más. Többek között le kell fektetni az évszázadokon, évezredeken átívelő alapokat, ki kell dolgozni a fejlődési utakat, fizikai világképet, fegyvereket, űrhajókat, s azok változó technológiai hátterét, újításait. Nehezítette a helyzetet, hogy a huszonharmadik században van időutazás, ami alapvetően képes felborítani minden logikai, ok-okozati folyamatot. Ezzel kellett kezdeni: elejét kellett venni az időben való utazgatásoknak. Aztán valamit kellett kezdeni a legyőzhetetlen fegyverekkel…
– Szélesi azzal kezdte a közös munkát, hogy minden távolságadatot átírt, kiirtott, amit a Brett Shaw-történetekben leírtam, és az eredetileg százezer fényévekre terjedő von anstetteni univerzumot leszűkítette egy beutazható és átlátható csillagközi környezetre, amire aztán a féregjáratokkal rányitotta a paradimenzionális tereket – mesélte Fonyódi Tibor egy tavaly megjelent interjúban. – Az első két évben kapásból vázoltunk vagy ötven regényt, amit meg kéne írnunk vagy íratnunk, hogy a világ kiteljesedjen. Ez a gigantikus munka gyakorlatilag húsz éve zajlik, számtalan író bevonásával.
És valóban, a MU világát ma már tizennyolc író alkotja, akik közül heten írták/írják a regényeket, tizenegyen pedig kifejezetten novellisták. Ez a másfél tucatnyi alkotó pedig a mai napig összesen huszonkilenc regényt, négy kisregényt és huszonkilenc novellát írt az egyre terebélyesedő univerzumba, ez utóbbiakat négy antológiában kiadva. Még egy kis statisztika a nagy egészhez: a húszéves sorozat eddig négy kiadó gondozását élvezhette. A legendás Cherubionnál indult, majd átvette az Inomi, később a Graal, és éppen tíz éve, hogy a Tuan Kiadóhoz került, ahol új lendületet adtak ennek a különleges univerzumnak.
– Tibornak zseniális ötletei vannak, de azokat az én elképzeléseimmel együtt rendszerbe szedni igazán verejtékes küzdelem – avat be minket a közös munka rejtelmeibe Szélesi Sándor. – Nagyokat dob, amiket meg kell fejelni, lévén, hogy Shaw három évszázaddal korábban él Ketchikannél, és a világ sokat fejlődik három évszázad alatt. Kiváltképpen nehéz, ha nem is írja le a dolgokat, csak sejteti: ott van például az Alef-osztag. Az Ellopni egy Chagalltban elővettem őket, és feladatot adtam nekik. Megjelenés után kiderült, hogy Tibor nem így képzelte el őket… Csakhogy abban a regényben, amiben szerepeltek, nem írta le, konkrétan milyenek is, azt az olvasó fantáziájára bízta. Vagy ott vannak a világ legfélelmetesebb fegyverei, a StockBauerek. Nekem Az Excalibur keresése című könyvembe kellett egy faj, amely Shaw után három évszázaddal legyőzi a StockBauereket, mert ugye ha egy fegyvernek, egy hősnek nincs ellenfele, dramaturgiailag nem tudsz vele mit kezdeni. Vért izzadtam… mire a következő regényében Tibor átlépte egy három évszázaddal korábbi poénnal. Én se voltam rest, visszavágtam. Jó kis teremsport lett belőle. A sci-fi írók így szórakoznak…
– Szerencsére sikerült koordinálni a különböző elképzeléseket – nyilatkozta legutóbb Fonyódi Tibor. – A 2016-ban újraindult Brett Shaw-sorozat kötetei egyre több összefüggésre világítanak rá, a legutóbb megjelent Praetorianusban például megnyugtatóan tisztázódik az Alef-osztag problémája, a következő Fawcett-kötetként tervezett A Katedrális alkonya pedig a StockBauerek történetét hivatott elmesélni, és előkészíti a von Anstettenek érkezését. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a MU világa egy részleteiben összefüggő és egy lendülettel elmesélhető történetet tárjon az olvasók elé.
Az univerzumnak nem csupán saját szabályrendszere, hanem egy előre kidolgozott, közel ezeréves történelme is van, amely a 21. század elejétől 3010-ig terjed. Hogy pedig még átláthatóbb legyen, ez az évezred nyolc nagyobb korszakra tagolódik, ami egyébként az egyes könyvek függelékében részletesebben is megismerhető: Jelenkor (napjainktól 2125-ig), Az energiaháborúk kora (2125-2190), Novus Ordo Seclorum (2190-2395), A Dominátus (2405-2680), A felfedezések kora (2680-2799), A kolóniaháborúk kora (2799-2908), Gilleth-mutáns háború (2908-2974), Ezredvég (2974-3010).
Arról pedig, hogy egy ilyen részletesen kidolgozott, egyre nagyobb írógárdát foglalkoztató és mind több történetet felsorakoztató univerzumban meddig „párbajozhat“ egymással a regényeken keresztül a két alapító író (akik közül ráadásul az egyik misztikus, míg a másik inkább mitikus világlátású), arról szintén Szélesi Sándor osztotta meg velünk a gondolatait:
– Ezt nem lehet sokáig megtenni. Ráadásul az új szerzők is állandóan kérdezősködnek… Naná. Mindent tudni akarnak. Ráadásul a MU világában sok a le nem leplezett titok. Ami Tibornál misztikus, annak nálam, York Ketchikan idejében racionális magyarázata kell, hogy legyen. Így lesznek a 23. században még mágikusnak tekintett lényekből a 30. századra egy szupercivilizáció tagjai… A lényeg: a Mysterious Universe egy folyamatosan fejlődő és növekvő világegyetem, olyannyira, hogy még mi sem végeztünk a feltérképezésével, miközben több mint húszmillió leütött karakter áll mögöttünk.
Az eddig megjelent MU-könyvek kronológiája:
Novus Ordo Seclorum:
2210. I. M. Brod: Tüske a köröm alatt (Ross Quinlan)
2295. Harrison Fawcett: Katedrális
2303. (2671.) Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi (Brett Shaw-sorozat)
2366. Anthony Sheenard: Sötétség előtt (Gin Bowman-sorozat)
2380. Anthony Sheenard: Árnyak ébredése (Gin Bowman-sorozat)
Dominatus:
2661. Michael Walden: Hédammus újra száll (Paul Wittgen)
2668. Dave Howard: A Démoncsászár fejvadászai (Shark & Lez Agency)
2669. Harrison Fawcett: Ópiumkeringő (Brett Shaw-sorozat)
2669. Dave Howard: Angyalok és tolvajok (Shark & Lez Agency)
2670. Dave Howard: Istengyilkosok (Shark & Lez Agency)
2670. Harrison Fawcett: A Korona hatalma (Pannon legendák)
2671. Harrison Fawcett: Feketecsuklyások (Brett Shaw-sorozat)
2671. Harrison Fawcett: Aranypiramis (Brett Shaw-sorozat)
2672. Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már (Brett Shaw-sorozat)
2672. Harrison Fawcett: A Korona szövetsége (Pannon legendák)
2673. Harrison Fawcett: Praetorianus (Brett Shaw-sorozat)
A kolóniaháborúk kora:
2799. Dwayne Hudson: A júdás császár hagyatéka (Byzanthium)
2842. Böszörményi Gyula: Ütközet a Meridim felett
Ezredvég:
2975. Anthony Sheenard: A hercegnő nyakéke (York Ketchikan-sorozat)
2975. Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt (York Ketchikan-sorozat)
2976. Anthony Sheenard: Vadászat egy szimurgra (York Ketchikan-sorozat)
2982. Anthony Sheenard: A holtak galaxisa (York Ketchikan-sorozat)
2997. Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése I. – A Fekete Sárkány Testvériség (York Ketchikan-sorozat)
2997. Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése II. – A Kard lovagjai (York Ketchikan-sorozat)
Egész ezredévet felölelő antológiák:
A Katedrális őrzői
Az Evolvens kalózai
Birodalmi osztag
Az oligarcha vérvonala
Megjelent a Csallóköz hetilap 2019. évi 51-52. dupla számában