2020. már 08.

Április végén jön a Lázár evangéliuma!

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Április végén jön a Lázár evangéliuma!

Zombiapokalipszis a középkorban

"Apám nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni..."

2020. április 20-án, a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg a Lázár evangéliuma, amely tavaly nyáron, egy hét évvel ezelőtti ötletcsírából fejlődött ki konkrét regényötletté. A könyv alcíme egyben afféle műfaji meghatározásként is értelmezhető: Apokrif történelmi rémlátomás. Az alapötlet tulajdonképpen annyi, hogy vajon milyen lenne, ha egy alternatív XIV. században nem a pestis, hanem az élőholtak özönlenék el Európát. Ebből írtam egy a regény és a kisregény határmezsgyéjén egyensúlyozó, sötét, karcos és nagyon pörgős horrortörténetet, amelyben zömmel az Anjouk-sorozat szereplői bukkannak fel, és amely egyébként ugyanolyan szilárd történelmi alapokra épült, mint bármelyik klasszikus jellegű történelmi regényem.

lazarplakat_01.jpg

A Lázár evangéliuma fülszövege:

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan...

Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán.

A regény már előrendelhető egyenesen az Athenaeum Kiadótól, vagy kedvezményes áron a Líra webáruházából.

lazar_evangeliuma_3d.jpg

Szólj hozzá

olvasás könyv horror magyar történelem középkor történelmi 2020 megjelenés Budapesti Nemzetközi Bíró Szabolcs Könyvfesztivál Athenaeum