2020. ápr 17.

Magyar írók Karczag Györgyről

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Magyar írók Karczag Györgyről

Karczag György 1941-ben született Budapesten, és hamar kiderült, hogy az írás a vénájában van. Ennek ellenére soha nem ismerték el méltóképpen a munkásságát. Bemutatkozó műve a Zúgó nyilak volt, egy zseniális történelmi regény, amit tizennégy évesen kezdett írni, huszonöt-huszonhat évesen fejezett be, és amit huszonkilenc éves korában, 1970-ben adtak ki.

Karczagot a kor „jó szokásával“ ellentétben nem a hatalom mellőzte, hanem részben az irigy pályatársak és az őt lenéző szakma lehetetlenítette el. Abban a korban, amikor az elismert „fiatal írók“ bőven túljártak már a negyvenen, egy huszonéves pályakezdő olyan érett munkával állt elő, amilyenre a legtöbbjük sosem volt képes. A könyvről végül talán két újságban írtak, de csak pár sorban, teljesen semleges hangnemben. Ugyanígy az író másik két könyvéről, ami még életében megjelenhetett: A trónon harmadik és az Idegen páncélban című regényeiről is többnyire mélyen hallgattak, Karczag György felvételét a Magyar Írók Szövetségébe pedig kétszer is elutasították.

Az író az évek során tehetségéhez méltatlan munkákat vállalt, hogy fennmaradhasson, illetve eltarthassa a családját, de sosem szűnt meg tervezni, írni és írni... Néhány novellája megjelent antológiákban, illetve írt egy sci-fit (A csillagok szeme), egy részben önéletrajzi regényt (A kihívott démon) és egy kalandregényt (A térkép szerint ismeretlen) is, ám ezeket akkor senki sem volt hajlandó kiadni. Szinopszisok, cím nélküli drámák maradtak utána, melyek bizonyítják, hogy Karczag György egészen 1978. június 23-án bekövetkezett haláláig töretlenül dolgozott. Mindössze harminchét évet élt.

83780699_107895324102439_8626681494665953280_o.jpg

Az elfeledett remekíró fia, Karczag Ákos fáradhatatlan munkájának köszönhetően az életmű egyik igazán kiemelkedő darabja, az Idegen páncélban negyvenkét év után, 2019 őszén végre ismét megjelenhetett. Ennek apropóján kérdeztünk meg magyar történelmiregény-írókat, miképpen vélekednek Karczag György életművéről.

Bán Mór: „Karczag György a magyar történelmi regény ismeretlen klasszikusa, akinek irodalmunk nagyjai között a helye!“

Csikász Lajos: „Ő számomra maga az etalon. Még általános iskolásként szerettem bele a regényeibe, középiskolásként az érettségi előtti utolsó irodalmi nagydolgozatom témájául választottam, és felnőtt fejjel is szinte minden évben rácsodálkozom stílusára, történetvezetésére, tökéletes olvasmányt nyújtó műveire. Mert az a tökéletesség Neki a kisujjában volt, ami felé mindannyian törekszünk...“

Pusztai Andrea: Karczag művei egyszeriek és megismételhetetlenek. Alakja üstökösként világít előttünk, legyünk akár történelmi regények írói vagy olvasói. Triásza emlékezetes olvasmány, és olyan kidolgozott munka, amire méltán több figyelmet kellene szentelnünk. Kutatásaira rövid életének csaknem felét áldozta, és olyan modern látásmóddal, irodalmi felvértezettséggel írt, hogy ma sem lehet a nyomába érni. Emlékezzünk rá méltón: műveire fordított figyelemmel és azok olvasásával!“

Urbánszki László: Zseniális író! Kamaszkoromban fedeztem föl magamnak, és végigkísérte azt életemet. Mindhárom regényét többször olvastam, de legjobban az Idegen páncélban tetszett. A senki jobbágykölyökből harcos úrrá vált főszereplő megformálása példaértékű, hihető. Amikor távoli, idegen korról olvasok, rendkívül fontos a hihetőség, hogy bele tudjam magam élni a szereplő személyiségébe. Karczag Györgynek ez maradéktalanul sikerült!“

A 2019-ben új köntösben megjelent regény a 11. század zűrzavaros évtizedeibe röpít el bennünket, amikor az István király által megvakíttatott Vazul herceg leszármazottai vetélkedtek a magyar trónért. Sebő, a balatoni halászlegény ezekben az árulásokkal és belharcokkal sújtott időkben veti le egyszerű nevét és ruháját, hogy új sorsot keresve Zákony nembeli Ivánként induljon el Béla király udvarába. Az álnév és a kezdetben még túl szoros idegen gúnya lassan a sajátjává válik, és páncélként oltalmazza a nemesek ellenséges világában. Mire le tudja rázni magáról a bő évtizeddel korábban rákényszerített béklyót, már maga sem tudja, Sebő vagy Iván halt-e meg annak idején a Balaton-parti nádasban...

Karczag György emlékoldala a Facebookon

Megjelent a Csallóköz hetilap 2020. évi 9. számában.

Szólj hozzá

vélemény ajánló olvasás könyv magyar történelem irodalom ajánlás középkor író történelmi írók Bán Mór Csikász Lajos Urbánszki László Pusztai Andrea Karczag György Idegen páncélban Zúgó nyilak A trónon harmadik