2020 úgy vonult be a köztudatba, mint egy elátkozott év, amikor tényleg bármi (rossz) megtörténhet. Szinte már annyira belesüppedtünk ebbe az álláspontba, hogy hajlamosak vagyunk elsiklani a jó dolgok felett – márpedig az, hogy újra összeállt az AC/DC, és novemberben megjelent a Power Up című vadonatúj nagylemezük, egy nagyon-nagyon jó dolog.

Az ausztrál AC/DC története 1973-ig nyúlik vissza. Ekkor döntött úgy a két skót származású testvér, Malcolm és Angus Young, hogy zenekart alapítanak. Bandájuknak feszes, nyers rock-hangzást képzeltek el, amely egyaránt épít a blues és a boogie stíluselemeire. Így született meg az a jellegzetes ausztrál boogie rock, ami markáns védjegyévé vált az együttesnek. Mondjuk ki bátran, önálló műfajt teremtettek a rockzenén belül.

A banda első nagy korszaka 1979-ig tartott, ekkor jelent meg a Highway to Hell című, mára klasszikussá vált albumuk, amellyel végre világhírnévre tettek szert. Nyitva állt előttük a világuralomhoz vezető kapu – és ekkor, 1980 elején meghalt az énekesük, a legendás Bon Scott. Ez a tragédia olyannyira beárnyékolta a zenekar működését, hogy fennállt az AC/DC feloszlásának veszélye is – ám a temetésen egyenesen Bon Scott gyászoló édesapja bátorította az együttes tagjait, és inspirálta őket a folytatásra.

A banda pedig a lehető legjobb elhatározásra jutott: úgy ápolták tovább Bon Scott emlékét, hogy a csúcsok csúcsára juttatták az AC/DC-t. Gyakorlatilag hetek alatt megtalálták az új énekest, a mára ugyancsak ikonná vált Brian Johnsont, és még ugyanabban az évben befejezték a Back in Black című albumuk munkálatait. A lemez, Bon Scott előtt tisztelegve, egyszerű fekete borítóval jelent meg – és műfaja legnagyobb példányszámban elkelt darabjává, a világ harmadik legsikeresebb zenei albumává vált, amelyből máig több mint negyvenmillió kelt el.

Bon Scott utolsó, majd Brian Johnson első AC/DC-albuma egyaránt annyira erősre sikerült, hogy a következő néhány lemezre rendre árnyékot vetettek ezek a darabok, a kritikusok pedig természetesen fanyalogtak. Az AC/DC 80-as évekbeli albumai igazából egyáltalán nem sikerültek rosszul, sőt – csakhogy egy Highway to Hell és egy Back in Black után az ember automatikusan azt a magas színvonalat várja el minden későbbi anyagtól is, amit valószínűleg lehetetlen megismételni. A 90-es években aztán az AC/DC (az 1990-es The Razors Edge albummal kezdve) visszaszerezte régi renoméját, a többi pedig már történelem.

Ám minden történet, így a legendák is véget érnek egyszer – és az AC/DC-nél 2014-ben kezdett rezegni az a bizonyos léc. Malcolm Young, a banda alapítója (és gyakorlatilag az összes sláger, sőt valamennyi dal szerzője) egészségügyi problémái miatt távozott a zenekarból: súlyos demencia kínozta, de korábban már tüdőrákkal is küzdött. Helyére unokaöccse, Stevie Young érkezett, aki már 1988-ban is helyettesítette őt az akkori turnén. A Rock or Bust című új lemezen tehát már nem Malcolm gitározott, és a problémák csak folytatódtak: 2015-ben távoznia kellett Phil Rudd dobosnak (kábítószerrel való visszaélés és gyilkossággal való fenyegetés miatt emeltek ellene vádat), 2016-ban Brian Johnson szállt ki az együttesből (olyan súlyos halláskárosodást szenvedett, hogy a színpadon már nem hallotta a zenekart), és ugyanebben az évben vonult nyugdíjba Cliff Williams basszusgitáros is, aki úgy érezte, ez már nem az az AC/DC, amelyben évtizedeken át játszott. A Rock or Bust turné vendégzenészekkel (a mikrofonnál például Axl Rose-zal) zajlott le, 2017-ben pedig elhunyt Malcolm Young, és tényleg úgy tűnt, ezzel vége az AC/DC legendájának.

Aztán 2018-ban kiszivárgott a netre néhány fotó, ami állítólag azt bizonyította, hogy a banda ismét stúdiózik. A pletykát végül 2020 szeptemberében erősítették meg: miközben a koronavírus-járvány igája alá hajtotta a világot, az AC/DC szép csendben, szinte fű alatt befejezte, majd globális marketinggel megtámogatva kiadta 17. sorlemezét, a Power Up (avagy PWR/UP) című albumot, méghozzá a klasszikusnak mondható felállással: Phil Rudd dobossal, Cliff Williams basszusgitárossal, és igen, Brian Johnson énekessel, akinek olyan hallókészüléket terveztek, amivel ismét 100%-os teljesítményt nyújthat. Malcolm Young halála után Stevie Young maradt a banda ritmusgitárosa, de Angus Young szólógitárostól tudjuk, hogy a lemez dalaiban bizonyos értelemben közreműködött a három éve elhunyt alapító is.

Hogy hogyan? Annak a rengeteg riffnek, dallamfutamnak, zenei ötletnek köszönhetően, amit Malcolm maga után hagyott. Ezek az eredeti felvételek ugyan nem Malcolm Young előadásában hallhatók a lemezen, de Angus Young, illetve Brendan O'Brien producer ezekből a kezdeményekből kiindulva rakták össze ezt a tucatnyi új boogie rock dalt. A Power Up így tulajdonképpen ugyanolyan tisztelgés lett Malcolm Young előtt, mint a negyven évvel korábbi Back in Black volt Bon Scott előtt.

És hogy milyen lett az új album? Igazi 1980 utáni AC/DC! Nem ez lett az új Highway to Hell, sem pedig az új Back in Black, de legyünk őszinték, ezt nem is várhatjuk el a veterán csapattól. A Power Up pontosan azt adja 2020 rockereinek, amit elvárhatunk tőle: igazi menetelős, fülig érő vigyorral bólogatós, veretes AC/DC-élményt. Sőt, az anyag kicsit mintha színesebb, választékosabb is lenne a legutóbbi Rock or Bustnál, és kicsit talán kompaktabb a 2008-as Black Ice-nál, miközben a hangzása is maximálisan rendben van.

És hogy mi lesz ezután? Ki tudja? Angus Young és Brian Johnson szerint van még bennük bőven tartalék, nem fogyott ki a muníció. Mindenesetre, ha a Power Up lenne az AC/DC utolsó albuma, akkor is büszkén vonulhatna nyugdíjba az egész zenekar.

Megjelent a Csallóköz hetilap 2020. évi 48-49. dupla számában.