2020. dec 30.

Székirodalmi hírkerék EXTRA – 2020/IV.

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Székirodalmi hírkerék EXTRA – 2020/IV.

2020 a "korona éve" volt. Igaz, hogy mi csak márciusban kezdtük érezni a hatását, de az mindmáig olyan erősen befolyásolja az életünket, hogy gyakorlatilag az egész évre rányomta a bélyegét. Karantén, bezártság, bedőlt vállalkozások, tönkrement életek, félelem, értetlenség, és persze jó sok "okos" konteóhívő – csak hogy néhány jellemző címszót említsek. A vírustól függetlenül is történt egy csomó rettenetes dolog, elveszítettünk kiváló, értékes embereket, de azt hiszem, mégis sok minden maradt, amiért hálásak lehetünk. A régi székirodalom-követők, kitartó olvasóim tudhatják, hogy világéletemben optimista, pozitív ember voltam, aki igyekszik az élet napos oldalát látni és láttatni. Mindemellett, úgy érzem, a Szent György Lovagrend tagjaként sem engedhetem meg magamnak a feneketlen kesergést: a rendem névadója megküzdött a "sárkánnyal", mindvégig megőrizte hitét, kitartott az elvei mellett – hát azt hiszem, már csak ezért is úgy illik, hogy év végi összefoglalómban én se a mögöttünk álló év sötét pillanatait, negatív élményeit emlegessem, hanem az örömteli, pozitív történéseket gyűjtsem csokorba. Persze szigorúan szubjektíven, a székirodalom oldaláról, a saját szemszögemből nézve végig az elmúlt időszakon.

ILYEN VOLT 2020 A SZÉKIRODALOMBAN

bestofszekirodalom_2020.jpg

Mivel jómagam elég durván a veszélyeztetett csoportba tartozom, családommal együtt az első pillanattól kezdve nagyon szigorúan betartottam minden előírást. Bár az idei Székirodalmi Könyvturné az elmúlt évek egyik legsikeresebb országjárásának ígérkezett, és most először próbáltunk volna ki egy újfajta struktúrát (két nagyobb szezon helyett három kisebb "gördülésre" osztani a turnét), úgy voltam vele, hogy évek óta először legalább egy kicsit pihenek tavasszal – pláne, hogy március 15-ig az új regényem írását is befejeztem. A jó időben tehát általában a kertben ültem, könyvvel a kezemben, miközben Bence fiam homokozott, a járdára rajzolt, vagy épp százszor megkerülte az udvarunkat. Aztán májusban megszületett Bence öcsikéje, Dani baba, aki olyan örömet hozott az életünkbe, hogy ha más nem is történt volna idén, már egyedül az ő érkezése elég lenne ahhoz, hogy ne könyvelhessem el rossz évként 2020-at.

Nem szakmai siker ugyan, de számomra rendkívül fontos, hogy idén 246 edzésnapot tudtam tartani, és összesen több mint 15.600 percet, azaz több mint 260 órát edzeni. A haskörfogatom ugyan csak 4 centiméterrel csökkent, ami jóval kevesebb, mint szerettem volna, de egyrészt legalább nem stagnált, másrészt pedig az alkatom, a testtartásom, az általános erőnlétem rengeteget javult idén – ami, higgyétek el, az aktív írás szempontjából is nagyon fontos tényező.

A tavaszi "pihenésem" persze így is csupa-csupa munkával telt. Április végén megjelent életem első horrorja, a Lázár evangéliuma, amit az Athenaeum Kiadó csodálatosan marketingelt: amellett, hogy a könyv gyakorlatilag mindenhol ott volt, rögtön berendeltek tőlem egy videósorozatot, amelyben a regény keletkezéséről, érdekességeiről meséltem, és intéztek egy halom interjút, recenziót is – rádióba, videófelületre, offline és online újságokba... Eközben én végig rettegtem tőle, hogy vajon miképpen teljesíthet egy olyan könyv, ami egy olyan piacra jelenik meg, ahol konkrétan az összes könyvesboltot bezárták, ennek ellenére a Lázár gyönyörűen indult, hogy aztán a középkori élőholtak egész évben magabiztos erővel meneteljenek előre, egyre feljebb.

Nyár elején megjelent a Non nobis Domine egykötetes változatának immáron harmadik kiadása, azaz a korábbiakkal együtt immár az ötödik kiadás! Ezt követte szeptemberben a Királyok éneke második, illetve a Lángmarta dél harmadik kiadása (ez utóbbi friss borítót is kapott), végül az év végén az Elveszett csillagok második kiadásának is megérkezett az újranyomása – ami annyit jelent, hogy három és fél év alatt már ebből a regényből is négyszer kellett nyomtatni.

Ha pedig már az Elveszett csillagoknál tartunk, tavasszal megkeresett Ferenczy Gábor producer, azzal az elhatározásával, hogy mozifilmmé adaptálja a regényemet. Nem sokkal később elkezdtük a közös munkát Nyitrai Márton rendezővel, ennek pedig az lett az első eredménye, hogy nyáron egy nyertes pályázatot tudtunk beadni a Nemzeti Filmintézethez: az adaptációhoz kidolgozott szinopszisunk és treatmentünk meggyőzte a döntőbizottságot arról, hogy megérdemeljük a támogatást egy filmforgatókönyv megírásához. Így történt, hogy mire felocsúdtam, alkalmi forgatókönyvíró lett belőlem, Marciból, a rendezőből pedig társíró. Elképesztően izgalmas és sokszor nehéz időszak következett, míg Bodzsár Márk és Vészits Andrea közreműködésével, az ő kérdéseiket, tanácsaikat követve elkészült az Elveszett csillagok forgatókönyve – majd annak a második, a harmadik, végül pedig a negyedik változata. Januárban ezzel pályázunk ismét a NFI-nél, hogy tavaszra kiderüljön: elkaszálják, vagy támogatják-e a filmtervünket, esetleg további átírásokat javasolnak...

Mindeközben az őszi könyvturné is elmaradt, bár az első állomást még éppen meg tudtuk csinálni szeptemberben, a komáromi könyvtárban. Így történt, hogy végül egy elkaszált októberi könyvbemutatót reklámoztunk irgalmatlan erőkkel egy teljes hónapig (sajtó, citylight-kampány, billboard- és bigboard-kihelyezés, tizenegyezer szórólap széthordása), és így abszolváltunk kis turnécsapatommal egy egyállomásos „könyvturnét“ 2020-ban – ilyen se volt még soha ezelőtt.

Szintén fontos része az idei évemnek, hogy márciustól kezdve kéthetente jelentkező, önálló könyves rovatot szerkeszthettem a Csallóköz regionális hetilapban, melyben mindig összeszedtem a legaktuálisabb könyvpiaci híreket, kihirdettem a hét íróját, kiválasztottam a hét idézetét, és ajánlottam négy könyvet, általában a legújabb megjelenések közül szemezgetve. Ez a munka az év végével le is zárult, amit nem is bánok különösebben, hiszen 2021-től új kihívások elé állok.

Némi zenélés is megadatott idén, bár 2020-ban jóval kevesebbszer szólt a rock and roll, mint szerettük volna. A HaddelHadd hard rock zenekarral márciusban adtuk idei egyetlen koncertünket: teltházas buli, óriási hangulat, amire most is jó visszaemlékezni. Ezután négy hónapig nem láttuk egymást az együttes tagjaival, amikor viszont nyáron ismét elkezdhettük a próbákat, mindnyájunkban annyi felgyülemlett energia szunnyadt, hogy gyakorlatilag hetek alatt megírtuk a tervezett nagylemezünk dalait. Szeptemberben tehát úgy éreztük, összeállt a teljes zenei anyag, innentől már "csak" milliószor át kell játszani, tökéletesre vagy ahhoz közelire csiszolni mindet, mielőtt stúdióba vonulnánk. Azóta negyed év telt el úgy, hogy egyetlen próbára sem tudtam elmenni. Mindezek ellenére sem lankadunk: 2021-ben remélhetőleg megtörténik az a bizonyos millió átjátszás, hogy 2022-ben tényleg felvehessük a nagylemezt.

2015 óta ez volt az első olyan év, amikor nem jelent meg új rész az Anjouk-sorozatból. Ezt persze sajnálom, de ennek is megvannak az okai: olvasóim tudják, mennyire háklis vagyok a minőségre, márpedig A birodalom ura című készülő regényem rengeteg agyalással, jegyzeteléssel és szakirodalmazással jár. Most úgy néz ki, ez lesz a sorozat eddigi leghosszabb, egyben legtöbb cselekményszálon futó regénye, mindamellett egy új korszak kezdete is az Anjou-koron belül, tehát nem gyerekjáték a megírása. Ugyanakkor mindenkinek jó hírrel szolgálhatok ez ügyben: a könyv már készül, és 2021 szeptemberében megjelenik, természetesen az Athenaeum Kiadó gondozásában!

És hogy mi várható 2021-ben, legalábbis a székirodalom háza táján? Az Anjouk hetedik részén kívül remélhetőleg az Elveszett csillagok filmadaptációjának forgatása, és hamarosan egy nagyon izgalmas történelmi képregényalbum megjelenése, amiről most még csak annyit mondhatok, hogy én jegyzem benne az egyik történetet. Márciusban a Kossuth Rádió műsorra tűzi a Non nobis Domine első felének (Kelet oroszlánja) rádiójáték-adaptációját, és remélhetőleg a folytatásra, azaz Az utolsó vörös barát adaptációjára sem kell majd túl sokat várni. Természetesen egyéb terveim is akadnak, de nem akarok túl sokat markolni: elsősorban a fentebb soroltakat szeretném szorgalmasan végigvinni, hogy aztán 2022-ben és 2023-ban akár évente két regénnyel is meglephesselek titeket.

Őszinte szívvel kívánok boldog új évet minden kedves olvasómnak!

Szólj hozzá

összefoglaló 2020 székirodalom Bíró Szabolcs székirodalmi hírkerék