Éppen negyed éve, 2021. február 8-án hagyott itt minket drága apósom, Huszár László, a felvidéki kultúraszervezés egyik élharcosa, többek között a Csallóköz Kultúrájáért Díj, a Gyurcsó István Díj és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje – és a fiaim nagyapja. Az alábbi megemlékezést eredetileg a Vásárútravaló című újság 2021. márciusi számába írtam, de úgy érzem, itt, a személyes blogomon is helye van.

"Az ember nehezen kívánhatna magának jobb apóst nála. Az első perctől kezdve elfogadott, pedig akár problémázhatott is volna rajta, hogy a lánya egy nyolc évvel fiatalabb, kerekesszékes sráccal köti össze az életét. Vőmuramnak hívott, de nem csak a vejeként támogatott, hanem bármiben mellém állt, amit csak kitaláltam. Össze sem tudom számolni, hányszor biztosított helyszínt a különféle kulturális rendezvényeimnek, majd éveken át a hadi hagyományőrző csapatomnak, hogy legyen hol gyakorolnunk. Amikor komoly akadályokba ütköztem egy középkori fesztivál megszervezésében, és sehogy sem bírtam zöld ágra vergődni azokkal, akik keresztbe akartak tenni nekem, Laci bátyám felszívta magát, meglátogatta a kötekedőket, és fél órán belül mindent elintézett – kiállt értem, és végig ott őrködött a rendezvényen is, ami végül gond nélkül lezajlott. Minden idegszálával, minden lélegzetvételével a felvidéki magyar kultúrát éltette, támogatta, de cseppet sem afféle sznobként, mint sokan mások: azt mondják, nehéz ember volt, ennek ellenére mégsem állított önkényesen falakat zene és zene, irodalom és irodalom, kultúra és kultúra közé. Az ő védőszárnyai alatt simán megfért egymás mellett népzene és rock, klasszikus szépirodalom és történelmi kalandregény (vagy épp krimi), komoly szakmai kiadvány és színes társasjáték, értékőrző rendezvény és populárisabb jellegű fesztivál. Mindene volt a magyar kultúra, a maga teljes egészében, és sosem állt le, sosem csüggedt ez ügyben – olyan konok elszántsággal ment előre, önmagát sem kímélve, hogy az ember elhitte, ő valóban megállíthatatlan. Az én apósom egy szent őrült volt, olyan ember, amilyenből egyre kevesebb születik, és amilyenből már csak nagyon kevés maradt mifelénk. Ha van Mennyország, szerintem már ott is rendezvényeket szervez, és amikor néha-néha megpihen, a tekerőlantját zúgatja. Nagyon fog hiányozni."