Bíró Szabolcs: Istent keresni (kispróza)
Bíró Szabolcs:
ISTENT KERESNI
Egyszer egy csapat munkás felháborodott, mert hosszas imádkozás után sem teljesültek vágyaik. Úgy döntöttek, megkeresik Istent, és kérdőre vonják felelőtlensége miatt. Fogták hát az ásóikat, és mindnyájan kivonultak a nagy rétre, hogy előkerítsék az Urat, akár a föld alól is. Nekikezdtek, és némán, szuszogva, röfögve a nagy erőfeszítéstől, egyre mélyebbre ástak.
Már órák óta robotoltak, amikor valaki észrevette, hogy Péter nem dolgozik. Sőt: még csak ásója sincsen. Ott ült egy rönkön, pár méterre a többiektől, és elégedetten fürdette az arcát a kora nyári napsütésben.
– Péter! – kiáltott oda neki az egyik munkás, akinek már sötétvörös volt a feje a megfeszített munkától. – Te miért nem segítesz nekünk?
– Hogy miért? – nézett rá barátságosan a férfi. – Mert amit csináltok, teljesen hiábavaló.
– Hogy érted azt, hogy hiábavaló?! – förmedt rá egy másik.
– Úgy értem, hogy nekem nincs szükségem a földben túrni Isten után – felelte Péter. – Ő ugyanis itt van bennem.
Erre aztán halotti csend támadt. Az emberek megrökönyödve néztek egymásra, majd a boldogan sütkérező Péterre. Jó ideig nem bírtak megszólalni.
– Azt mondod… benned? – kérdezte végül egy kövér, borostás munkás.
– Igen, itt van bennem – ismételte meg mosolyogva a férfi, és hogy nyomatékot adjon szavainak, jobb kézfejével a szíve tájékára csapott. – Ő a lelkiismeretem, ő mondja meg, mi a rossz és mi a jó. Ő mondja meg azt is…
Nem tudta befejezni. A kövér munkás ásója kettészelte a koponyáját. Miután kicsordult az első csepp vér, a többiek egetrengető ordításban törtek ki, és mindnyájan Péternek rontottak.
Először ásóikkal darabolták fel az élettelen testet, majd puszta kézzel szaggatták a még meleg húst, tépték ki a csontokat, dobálták széjjel a felesleges belső szerveket.
Végül már senki sem ismert rá Péterre. A nagy réten ruhacafatok, húsdarabok, belek, csontok hevertek szerteszét, és ismét beállt a halotti csend. Végül újból a kövér munkás szólalt meg.
– Átvert minket! – röffentette. – Nem is volt benne az Isten!
Belerúgott az egyik húscafatba, a gödörhöz lépett, véres kezével megmarkolta az ásóját, és folytatta a munkát. A többiek némán, szuszogva dolgoztak vele.
Most már senki sem lazsált. Mindenki szorgosan ásott.
(Kisudvarnok, 2008)
