Urbánszki László emlékére
Nem hiszem el, nincsenek szavaim: Urbánszki László elhunyt. Én adtam ki az első két könyvét, vele könyvturnéztam életemben először, az ő rusztikus rönkasztalait üljük körbe nyáron az udvaron, és az ő kézzel készített fatálaira halmozom fel a sülteket, ha alkalmam adódik ilyesmire...
Laci igazi egyéniség volt: olyasmi, mint Rejtő Jenő, akiről azt tartották, hogy olyan karakter, mintha egyenesen a saját könyveiből bukkant volna elő. Laci ugyanilyen volt: egy konvenciókat nem ismerő középkori túlélő a nagy szakállával, a batikolt pólóiban, a mindenhová magával hurcolt harci szekercéjével, a nagy hangjával, a vad történeteivel. Mindig szerettem volna meglátogatni erdei főhadiszállásán, melyet a saját kezével épített, aztán amikor félig leégett, a saját kezével épített újjá. Komoly életművet hagyott maga után: szelleme huszonegy könyvében él tovább, és marad velünk a halála után is.
Nyugodj békében, Urbánszki Laci!
