Középkori „időutazós” cikksorozatom előző részében három közeli helyszínt ajánlottam, ahova a tavaszi vagy nyári szünetekben érdemes ellátogatni: Dévényt, Visegrádot és a szigethalmi Emese Várispánságot. A folytatásban egy magyar, egy cseh és egy lengyel helyszínt is bemutatok, ahol él még a középkor, és ahol mi is könnyen átélhetjük a hangulatát.

(A cikk eredetileg a Csallóköz c. regionális hetilap 2013/25. számában jelent meg.)

Eger

A Gárdonyi Géza alapművében is megénekelt, 1552-ben magyar diadallal végződött várostrom a török elleni harc szimbólumává tette Egert. Igaz, később a töröknek mégis sikerült bevennie a várat, és egészen 1687-ig birtokolnia is, mígnem az osztrák hadak kiéheztetéssel vissza nem szerezték. 1701-ben sajnos császári parancsra felrobbantották a külső vár „feleslegessé vált” védműveit (köszönjük, kedves Habsburgok), a kuruc szabadságharc után pedig végleg hanyatlani kezdett a vár régi dicsősége. Köveit különféle építkezésekre hordták el, mindössze romokat hagyva az utókornak. Ipolyi Arnoldnak köszönhető, hogy az 1860-as években elkezdték restaurálni a maradványokat, így az egri vár – vagy ami megmaradt belőle – máig látogatható. Habár a történelem szerelmeseként és az Eger Vára Barátainak Köre Egyesület tagjaként számomra nagy fájdalom, hogy a hiányzó részeket gyakran otromba betonpanelekkel igyekeznek helyettesíteni, azért minden jóérzésű embernek erősen ajánlom, hogy legalább egyszer látogasson el Egerbe. A város maga a tapintható történelem, nem lehet nem szeretni.

Prága

A száztornyú Prága, az Arany Város, a Városok Anyja, II. Rudolf alkimista központja… A cseh fővárosba – annak is a kellős közepére – már csak azért is érdemes ellátogatni, mert máig nagyszerű állapotban csodálhatjuk meg a lőportornyot, a középkorban egyszerűen csak kőhídnak nevezett Károly-hidat, a régi városháza varázslatos tornyát, a roppant Szent Vitus-székesegyházat, és még hosszan sorolhatnám. Prágában legalább egyszer tévedjünk el szándékosan a Kisoldal apró utcái által alkotott útvesztőben, sétáljunk körbe a Kampán, a várból lefelé jövet pedig üljünk be a Fekete Ökörhöz (U Černého Vola) címzett kocsma „lovagtermébe”, az alá a címer alá, amely a legjobban tetszik – vagy amelyik alatt van legalább egy szabad hely. Prágába nagyon könnyű beleszeretni, még akkor is, ha a cseheket nem kedveljük különösebben. Belőlem egy egész regényt (a Sub Rosát) és egy sor rövidebb történetet csalt elő az a különös hangulat, mely csakis itt tapasztalható.

Wolin

Lengyelország északi részén, a Balti-tenger egyik szigetén áll az a város, melyet már a vikingek korában is laktak, és ahol máig rettentően tisztelik a régi hagyományokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy évről évre Wolinban rendezik meg Európa legnagyobb viking fesztiválját, ahol csak a legautentikusabb, legkomolyabb hagyományőrző csapatok jelenhetnek meg. A cölöpkerítésen belül, a hatalmas középkori (idő)kapun belépve maga a viking világ tárulkozik fel az ide látogató előtt: hagyományőrzők, életmód-rekonstrukciós csapatok mindenütt, a vízen viking gályák, a vásárosok portékája közt csakis értékes kézműves áru. Wolinban olyan csaták szemtanú lehetünk, mint talán sehol másutt – tömegek csapnak össze egymással! Nem hagyhatom szó nélkül azt a tényt sem, hogy a válogatott magyar „talpas” vitézeink már itt is nevet szereztek maguknak, és legyűrték a viking sereget. Az ilyesmit azért nem utolsó dolog személyesen megtapasztalni, a saját szemünkkel látni.