Ma délelőtt csengetett a postás: csomag jött Svédországból, pontosabban Sandvíkenből. Nagy Richárd orvosbarátom lakik arrafelé, kedves feleségével, fiával és két lányával. Az egész egy szokásosnak talán nem is nevezhető író-olvasó kapcsolattal kezdődött 2011-ben, majd az évek során erős és virágzó (és szintén nem szokványos) barátsággá fejlődött. Richárdék évente kétszer fogják magukat, és Svédországból eljönnek a Felvidékre, hogy egy napot együtt töltsünk. Ezen kívül egész évben novellaterjedelmű leveleket írunk egymásnak, és kövér csomagok röpködnek köztünk, bennük mindenféle kiadványokkal és egymás szemében egzotikusnak számító ételekkel. A mai is egy ilyen kövérre tömött csomag volt, ami pedig a tartalmát illeti, hát az sem kutya. Mármint szó szerint nem kutya: hanem medve és rénszarvas. Szalámiként újrahasznosítva.

Az étekmester rovatban tehát most kivételesen nem főzünk, nem sütünk, nem kotyvasztunk: kóstolunk!

Kezdjük talán a macival, aztán térjünk rá a rénszarvasra. Richárd fia, Miki szigorúan meghagyta, hogy ezt a cuccot bicskával kell szeletelni, és vöröshagymával kell enni. A kenyeret kihagytam, nehogy elvegye már a jó maciízt, megragadtam viszont a viking késemet (amit egyébként szintén Richárd küldött, ő készítette ugyanis – ITT van róla egy videó), sőt az ivótülköm is előkerült, biztos ami biztos.

Érdekes, hogy bár Richárdék még a bácsival is beszéltek, aki a björnt lőtte, de azért az "E-betűk", tartósítószerek már ebből sem maradhattak ki. Valószínűleg eleve üzleti forgalmazás céljából készül a termék, erről árulkodik a vákuumcsomagolás, illetve az azon elhelyezett címke is. No de nézzük, mi van a csomagoláson belül!

A fekete rúd a méretéhez képest meglepően könnyű. A barbári kettészelésnél kiderül, hogy a fekete szín csak a műanyag csomagolásra jellemző, a szalámira, ami benne van, már nem. Nem szárazszalámi, állagát tekintve inkább a párizsi és a löncshús között van, valahol félúton.

Az illata teljesen jó, étvágygerjesztő, egyből érezni benne a sót és a gazdag fűszerezést. Bevallom, hogy a lehetséges fűszerek összetételéről fogalmam sincs, és hiába kóstolgattam, rágtam, csócsáltam, szopogattam, zavarba ejtően nem jutottam semmire. Só, némi bors – ebben biztos vagyok. Sok zöldfűszer – ezt csak gyanítom, de hogy pontosan miféle az a sok zöldfűszer, arra nem sikerült rájönnöm.

Az íze emlékeztet az általam megszokott szalámi-ízre, csak valahogy harsányabb, és picit sósabb is. Asszonykám szerint van benne egy kis savanykás íz is, szerintem ez csak távolról érezhető, teljesen elnyomott mellékízként. Persze soha nem ettem még medvét, szóval lehet, hogy amit én beazonosíthatatlan fűszernek érzek, az valójában az igazi brumm-aroma. :) És persze hallgattam Mikire is, megkóstoltam jó vaskos hagymaszeletekkel. A srácnak teljesen igaza volt, ez így az igazi! A jó erős csallóközi vöröshagyma úgy illeszkedik a svéd medveszalámihoz, mintha a kettőt egyenesen egymásnak teremtették volna! Anyám! Soha többé ne egyek maciszalámit, ha nincs hozzá vöröshagyma! (Érdekes módon a feleségem csak a vállát vonogatta, szerinte annyi különbség nincs a hagymátlan és a hagymás verzió között.)

A medve után a rénszarvast kóstoltam meg szalámi formájában. Ami elsőre feltűnt, hogy a kb. azonos vastagságú és hosszúságú rúd súlyra valamivel könnyebb a macisnál, a barna műanyag "borítás" kissé nedvesebb, és mintha egy egész picit erősebb, fűszeresebb illatot éreztem volna belőle áradni.

A "kísérlet" folyamata ugyanaz volt, lépésről lépésre ugyanúgy közelítettem ehhez is, mint az előzőhöz. A kibontás után tehát elsőként kettécsaptam, nagyjából a közepénél. Állagra puhábbnak, szellősebbnek, "löncshúsosabbnak" tűnt, de szinte csak egy leheletnyivel. Színre egy fél árnyalattal vörösebb volt, minden más tekintetben ugyanúgy festett, mint a medvés változat.

Bár az illata miatt először ezt hittem fűszeresebbnek, kiderült, hogy nincs igazam. A fenti képből is látszik, hogy ebben mintha kevesebb lenne a zöldfűszer, és valóban! Az ízére is magabiztosan rá merem fogni, hogy míg a medvésnél talán a fűszerezés dominált, addig ennél egyértelműen maga a szarvashús íze az uralkodó. És míg a medvés emlékeztetett az általam megszokott szalámi ízére, addig a rénszarvasos verzió egyáltalán nem – teljesen egyedi, markáns, telt ízt éreztem, ami mind magában fogyasztva, mind vöröshagymával kiváló. És amikor azt írom, kiváló, úgy értem, tökéletes. A medvés az, amit vastagon felkarikázva, a tetején hagymával bármikor nagy mennyiségben meg tudnék enni. A rénszarvasos meg az, amit akár hagymával, akár anélkül addig ennék, amíg véget nem ér a világ, amíg a nap nyugaton nem kél és keleten nem nyugszik le, míg a tenger ki nem szárad, és a hegyeket el nem fújja a szél, mint a falevelet. Ülnék a semmiben, nézném az utolsó atomvillanást, és rénszarvasos szalámit ennék.

Jöjjön hát a pontozás, ha már ilyen alaposan összehasonlítottuk a kettőt!

A medvés magában: 7/10 pont
A medvés vöröshagymával: 8,5/10 pont
A rénszarvasos (hagymával és hagyma nélkül is): 10/10 pont

Az igazán különleges gasztronómiai élvezetért külön köszönetet mondok Nagy Richárdnak és családjának, akiknek most már jövök tíz dedikált Ragnarökkel! Nektek pedig köszönöm, hogy végigolvastátok a bejegyzést, és ha tetszett, nézzetek vissza máskor is!