2016. aug 11.

A 2016-os tavaszi-nyári könyvturné mérlege

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
A 2016-os tavaszi-nyári könyvturné mérlege

Napra pontosan négy hónappal ezelőtt indult a 2016-os tavaszi-nyári könyvturné, amely az elmúlt hétvégén ért véget a IV. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztiválon.

13895077_10153688263190952_6083546825721628884_n.jpg

Az elmúlt 4 hónap során 2 ország 10 települését látogattuk meg a Székirodalom crew-val, hogy 11 alkalommal tartsak előadást, dedikálást vagy épp mindkettőt egymás után. Erre az egy híján tucatnyi eseményre összesen 199 ember jött el, én pedig kereken 150 könyvet dedikáltam, legalábbis az általam vezetett statisztika alapján. Azt azonban, hogy mi mindent kaptam, mi mindent éltem át az elmúlt hónapokban, nem lehet számokkal leírni. Igazi nagy kaland volt ez kiváló emberekkel, sok nevetéssel, rengeteg érzelemmel, számos tapasztalattal és szinte folyamatos forgatással, hiszen állandó jelleggel készítettük az új és újabb vlog-epizódokat.

A tavaszi-nyári szezonnak tehát vége, de a székirodalmi könyvturné folytatódik, hiszen valójában soha nem is ér véget. Most jön majd az őszi utószezon, amikor csak nagyon kevés rendezvényt vállalok (ezek között abszolút elsőbbséget élvez októberben Az Olvasás Éjszakája), jövőre azonban egy nagyszerű jubileumi könyvturnéra számíthattok, régi és új helyszínekkel, különféle meglepetésekkel...

Köszönöm nektek, hogy kitartóan mellettem álltok, és ne feledjétek, a honlapom eseménynaptárában minden egyes székirodalmi megmozdulásról időben értesülhettek: http://biroszabolcs.eu/esemenyek

Szólj hozzá