Peiker Éva véleménye az Anjouk c. regénysorozat előzménytörténetéről, az általa szerkesztett Non nobis Domine c. történelmi nagyregényről.

Két éve ismerem Szabit, három Anjouk-kötetét szerkesztettem, és még így is meg tudott lepni. Miután megbeszéltük, hogy lesz egy nagyobb szünet a sorozat negyedik része előtt, és „csak” mesét és ifjúsági regényt ír ebben a félévben, gondolt egyet, és elővette egy korai művét, a két kötetes Non nobis Dominét, amit még „zöldfülű írópalántaként” vetett papírra. Hogy átolvassa. No, hozzá is toldott egy egész új fejezetet, sok-sok új bekezdést, irtotta a pontatlan leírásokat, kifejezéseket, és amit én kaptam, az egy olyan várva várt előzménykötet, ami tökéletesen illeszkedik az Anjouk sorába. Legelőre.

Az utolsó tartományúrig Bátor Attila bosszútrilógiájának vége, a Non nobis Domine pedig az ifjú lovag szárnypróbálgatásainak kezdete. Bevallom, azt hittem, hogy furcsa lesz visszamenni az időben, különösen egy olyan erős befejezés után. De nem. Kifejezetten izgalmas volt látni, hogy az ötéves kisfiú ugyanolyan makacsul és rendíthetetlenül szorítja össze a száját, ha el akar érni valamit, mint évtizedekkel később a megtört, családjáért küzdő liliomos lovag. Találkozunk a gyerekkori baráttal, Lászlóval, megismerjük a Bátor család múltját, az ifjú Károly Róbert intézkedéseit, a királyi udvar apraja-nagyját, a rozgonyi csata harcosait, és mindezt olyan érzékkel megírva, hogy egy pillanatra zavarba is jöttem. Lehet, hogy ez az eddigi legjobb műve? Lehetséges, hogy Szabi már húszévesen is mindig tudta, hogyan dobja fel vagy éppen csapja le azt a bizonyos labdát? Lehet. De az is lehet, hogy az azóta eltelt évek alatt szerzett gyakorlat segített egy nagyon jó regényből zseniális regényt gyúrni.

Mindenesetre a Kelet oroszlánja végén libabőrös lettem, Az utolsó vörös barát után pedig boldog. A Non nobis Domine kerek egész, az Anjoukkal és egymagában is. És amit külön meg kell jegyeznem: a szerelmi szál. Ágnes és Attila megismerkedésének története, szerelmének íve, egy életút alakításában betöltött szerepe egy külön kis világ ebben a nagy gonddal felépített, 800 oldalas történelmi regényben, kedves, intim, szívet melengető. A középkor viharos éveiben egy csepp nyugalom, a feszültséggel teli regényben egy kis csend.

Szabi, imádom a dramaturgiai érzéked, és persze az örök lelkesedésed! Gratulálok!