Lévai Balázs neve sokaknak csenghet ismerősen. Producer, rendező, író és műsorvezető, aki tanárként kezdte pályáját, majd újságíró és vízilabdaedző lett, hogy aztán több mint tizenöt évig vezessen kulturális tévéműsorokat – irodalmi és zenei témában egyaránt. Legtöbben talán a Bestseller, illetve a Dob+basszus című műsorokból ismerhetik: ő az az ember, aki Umberto Ecóval ugyanolyan élvezetes, okos riportot forgatott, mint Cseh Tamással, és aki élő példája annak, hogy a rockzene és az intellektus gyakran kéz a kézben jár egymással. Lévai rengeteget dolgozott és utazott együtt zenekarokkal, egy dokumentumfilmet és egy road movie-t készített a Tankcsapdával, humoros szkeccsfilmet a Wellhellóval (#sohavégetnemérős), megírta Lovasi András életrajzi könyvét, röviden szólva tehát igazi bennfentes, ha a magyar zeneéletről van szó. Tavaly pedig írt egy könyvet, egy igazán tökös rockregényt Beállás címmel, amelyben fiktív történetbe ágyazott kismillió olyan meredek zenekari sztorit, amiket másképpen nyilván sosem mond(hat)ott volna el.

A Beállás rövid története, a fülszöveg szerint:

„A Black Sheep egy év kényszerszünet után próbál visszatérni a színpadra.
Puska, a zenekar fiatal menedzsere igyekszik összerántani a bandát Hegemony, az énekes összeomlása és felépülése után. A banda tagjai, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben game over.
Megkezdődnek a próbák, megszületik az új album, beindul a turné, pörögnek a bulik, már-már úgy tűnik, akár össze is jöhet a kitűzött cél, amikor egy olyan helyzetben találják magukat, amit korábban elképzelni sem tudtak volna.
Lévai Balázs első regénye sok-sok humorral viszi el az olvasót a magyar backstage-ek világába, ahonnan természetesen nem hiányoznak a rákenrol kötelező elemei sem.”

Véleményem szerint a Beállás úgy kellett a magyar piacra, mint egy falat kenyér. Zenekari monográfiákból és biográfiából, zenészek (ön)életrajzából nincs hiány – olyan könyv azonban, amilyet Lévai írt, talán nem is volt Boros Lajos Sakálok című regénye óta. Itt aztán tényleg nem kell finomkodni, van itt szex, drog és rock and roll dögivel, és mivel a szereplők kvázi nem léteznek, kozmetikázni, tompítani sem kellett azokon az anekdotákon, melyek többsége nyilvánvalóan tényleg megtörtént valamelyik együttes tagjaival. Másnapos ébredések idegen helyen, vagy épp leszakadt csillárral az ember hóna alatt, netán egy elkötött versenylóval a panzió udvarán; részegen elveszített cipő helyett szikkadt kenyérben elcsoszogni a szállásig; állandó rivalizálás a másik feltörekvő bandával – van itt minden, még válogatni sem kell. A magyar rockélet esszenciája egy fiktív zenekar történetébe oltva.

A regény külön érdekessége, hogy tulajdonképpen a színpadi jelenlétből, a próbákból és a stúdiózásból nem igazán mutat semmit: a lényeg az, ami ezek előtt és után, az öltözőkben vagy a turnébuszban zajlik. Maga a cselekmény tulajdonképpen nem sokkal több, mint amit a fülszöveg elmond, hiszen a hangsúly nem is annyira a sztorin, sokkal inkább az elképesztő gegeken van. Persze itt semmit sem kell, nem is szabad túl komolyan venni: a Beállás 100%-ig a szórakoztatást szolgálja, és kitűzött célját tökéletesen el is éri. Ahogy Lovasi András írja az egyébként zseniálisan elkészített borító hátlapján: „a rock and rollban pont az a jó, hogy akár lehetne ilyen is.”

(Athenaeum Kiadó, 2017)

A cikk megjelent a Csallóköz regionális hetilap 2018. évi 28. számában.