A Hunyadi-sorozat harciszekeres jeleneteit olvasva éveken át fel-felötlött bennem a gondolat, hogy mennyire szívesen olvasnék Bán Mórtól egy kőkemény világháborús regényt, mondjuk egy Tigris páncélos legénységének szemszögéből. Hát tessék, most megkaptam: jól éreztem, hogy ez is benne van az íróban.

A több százezer példányban elkelő, masszív népszerűségnek örvendő Hunyadi szerzője, Bán Mór mindössze ötven számozott példányban adta ki legújabb könyvét: a Túl a rőt hold mocsarán egy érdekes műfaji elegy, melyben a dark fantasy, a bizarr horror és a háborús történetek gyomorforgatóan nyers realizmusa keveredik egymással. Tulajdonképpen egy régi-új kisregényről van szó: a történet eredetileg 2005-ben született – azaz évekkel az első Hunyadi-regény előtt –, egy Cherubion-antológiába, mely azonban sosem készült el. A kisregény egészen mostanáig várt a sorsára.

A Túl a rőt hold mocsarán elsősorban Raoul Renier, azaz Kornya Zsolt munkássága előtt hajt fejet, hiszen a történet java része az általa kitalált városban, Saint Sanguéban játszódik, ugyanakkor Kornya történeteinél több száz évvel később, a II. világháború végnapjaiban…

Ahogy Bán Mór az előszóban írja:

„Az első Vér városa-történet, A vér hatalma annak idején a Cherubionnál jelent meg, a keménytáblás fantasy-antológiák egyikében. Kornya Zsolt később 2000-ben a Valhalla Páholynál szerkesztette kötetbe a Saint Sanguéban játszódó első shared world-kötet írásait A vér városa címmel. Amikor rövidebb lélegzetű művei újra sorra jelentek meg a Cherubionnál, felmerült annak lehetősége, hogy újabb antológia készüljön, ezúttal már ezen kiadó szerzőinek közreműködésével. A feladat roppant izgalmasnak ígérkezett, s emlékezetem szerint többen hozzá is láttunk saját Saint Sangué-sztorink kidolgozásához.
Az antológia azonban soha nem készült el teljes egészében. Néhányan ugyan teljesítettük saját penzumunkat, elkészítettük a bevállalt novellát, kisregényt. Némelyik ezek közül napvilágot is látott más kötetekben, jórészt átnevezve a helyszínt, eltüntetve minden nyomot, ami Saint Sanguéra emlékeztetett. Saját írásom, a Túl a rőt hold mocsarán azonban azóta sem jelent meg, főképp azért, mert nem illett volna a Cherubion fantasy-antológiájának sorába, másrészt pedig nem sok értelmét láttam átnevezni a helyszínt és a történetben szereplő családokat.”

Bán Mór azonban nem csak Raoul Renier világából merített, amikor megírta ezt a rendkívül sötét, nyomasztó hangulatú horrort. Egy merész húzással fogta ugyanis Antoine de Saint-Exupéry legendás karakterét, a kis herceget, és egy olyan halhatatlan, sátáni figurát faragott belőle, hogy aki elolvassa a történetet, annak többé már sosem fog ugyanúgy hangzani a kérés: „Rajzolj nekem egy bárányt!”

Lehetséges, hogy aki nem ismeri a Kornya Zsolt által megteremtett alaptörténeteket, annak akadhatnak homályos foltok Bán Mór kisregényében – gondolok itt elsősorban Saint Sangué régi családjaira, és az ő párbeszédeikben szereplő utalásokra –, a történet azonban így is teljes értékű, önállóan is érthető, élvezhető alkotás. A valamiféle mágikus, misztikus, sosemvolt középkori városba tévedő német páncélosok rémtörténete már önmagában elég erős ahhoz, hogy beszippantsa az olvasót. Sőt: szerintem az egész kisregény legjobb, legkeményebb és legszemléletesebb jelenetei mind a tankokhoz kötődnek. Számomra a legnagyobb horror már azelőtt lezajlott a történetben, hogy a szereplők egyáltalán eljutottak volna Saint Sanguéba: az oroszországi tankcsaták felidézése, az acélkoporsóban nyomorgó németek, a náci tiszt francia szeretőjének és kisfiának története... Ennyire kemény jeleneteket rég olvastam utoljára. De sorolhatnám akár a későbbi hátborzongató motívumokat is: a kis herceg már említett újragondolását, a Feofarre apó pincéjében lévő „húsraktárt”, na és persze a Hunyadiból is ismerős vén vajákos banyát, Ogme anyót...

Nagyon szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy az ember egy legyen abból az ötvenből, aki hozzájuthat ehhez a könyvhöz – pláne, hogy tudtommal a szerző nem tervez elektronikus kiadást –, de hát tudjuk, hogy a remény olyan, mint egy jó horror főszereplője: az hal meg utoljára.