2020. máj 24.

Székirodalmi hírkerék – 2020/II. (tavasz)

írta: Bíró Szabolcs, a székirodalmár
Székirodalmi hírkerék – 2020/II. (tavasz)

Koronavírus, világjárvány, karantén, lezárt országhatárok, elmaradt könyvturné, online előadás, home office... Februárban még nem gondoltam volna, hogy így fog kinézni a tavaszi mérleg. Egy betervezett dolog azért szerencsére így is megmaradt: az új könyv megjelenése. Na de haladjunk csak szépen sorjában!

kozhirre_tetetik_2020.jpg

Az év elején beharangoztam, hogy 2020-ban kipróbálunk egy új struktúrát az éves székirodalmi könyvturné lebonyolításához, azaz felosztjuk az országjárást külön-külön tavaszi, nyári és őszi szezonra. Az első tíz állomást már sikerült is leszervezni, sőt a tavaszi gördülést már reklámoztuk is, amikor kiderült, hogy az egészből nem lesz semmi.

A karanténban viszont születtek jó dolgok is, sőt. Már nem sokkal előtte kiderült, mi az a 10 ok, amiért érdemes elolvasni az Anjouk-sorozatot, a KulturPass oldalán pedig elhangzott egy részlet a Szent György testvérei című regényből. Az Athenaeum Kiadó elindított egy videósorozatot "Írók karanténban – Életem a korona idején" címmel, melynek rám eső epizódjában bemutattam a dolgozószobámat: 

Ezután elindítottam egy ötrészes videósorozatot, amely Lázár-napló címen futott, és az akkor még megjelenés előtt álló Lázár evangéliuma kapcsán tartalmazott mindenféle érdekességeket. A videók eredetileg az Athenaeum Kiadó Facebook-oldalán futottak, de a YouTube-csatornámon is közzétettem mindet, archiválás céljából.

lazar-naplo.jpg

Még mindig az új regény megjelenése előtt digitalizáltattam négy könyvemet, hogy azok mostantól ingyenesen hozzáférhetők legyenek minden olvasóm számára. A Nyugat őre című novellám és a Ragnarök című regényem javított változata mellett azóta is szabadon letölthető A sárkány, aki nem akart tüzet okádni című mesém, illetve Az akadályzabáló című maratoni hosszúságú interjú, amelyet Szénégető Richárd készített velem.

ingyen_e-konyvek.jpg

Április 20-án pedig végre megjelent a Lázár evangéliuma, életem első horror-regénye, melyben a pestisjárvány helyett élőholtak igázzák le a XIV. századi Európát, és persze Anjou Lajos birodalmát, a Magyar Királyságot. A megjelenés után a kiadó marketingese kért tőlem egy boldog szelfit az új könyvemmel, én azonban a karantén mellékhatásainak köszönhetően egy teljesen komolytalan videót készítettem abból a célból, hogy kifejezzem, mennyire örülök a friss megjelenésnek:

A könyv jelenleg alig több, mint egy hónapja van a piacon, de számomra már most döbbenetes az utóélete. Egyetlen hónap leforgása alatt annyi minden történt vele, hogy felsorolni is soknak tűnik. Tóth Evelin felolvasott belőle egy részletet a Pergamenre hányt szavak csatornán, élő online könyvbemutatót tartottunk neki a Líra Könyv közösségi oldalán, szintén élő egyenes adásban beszélgettünk róla a ManCave csatorna Home Office Show-jában, szerepelt a Ferreus Lupus könyvajánló videójában, Szénégető Richárd pedig erről forgatta az első vlogját.

Nézzük a sajtóvisszhangot, magazinokkal és könyves blogokkal együtt! Szintén Szénégető Richárd volt az, aki írt a könyvről a Metal & Hard Rock Hammer World magazin áprilisi számába, majd bővebb véleményét a Rics and Green blogon fejtette ki. Az elsők között írt recenziót a regényről Adry olvasósarkamajd Letyaa Kultúrpara Bloga Gabó olvasa Könyv és más blog, illetve Hoppá könyvesblogjaÚgyszintén cikket közölt a Lázár evangéliumáról a PC Gurua Geekvilág, a Könyves Magazin, az Ekultura.hu és a Zama.hu, a ma7 portál pedig egy rövid interjút készített velem.

reklamcucc_2.jpg

Bodnár Balázzsal, a könyv grafikusával végül egy ajándékot is kitaláltunk az olvasóknak: egy ingyen letölthető, otthon kinyomtatható és ollóval körbevágható, egyedi könyvjelzőt, amit persze nem csak a Lázár evangéliumához lehet használni...

egyben.jpg

De hogy ne csak a középkori zombihorrorról legyen szó: hivatalosan bejelentem, hogy a következő regényem már az Anjouk VII. része, A birodalom ura lesz! Az Ezüst Pallos webáruházából pedig továbbra is tudtok rendelni Anjouk-ajándéktárgyakat: pólókat, bögrét és hűtőmágnest – amíg a készlet tart!

ossz.jpg

Hogy pedig ne maradjatok le semmi lényeges információról a székirodalom világával kapcsolatban, időnként nézzetek vissza a blogra, a honlapra, illetve kövessetek Facebookon vagy Twitteren.

Aki szeretne feliratkozni a Székirodalmi hírkerékre,
csak küldjön egy e-mailt a br.szabolcs@gmail.com címre,
a tárgy mezőbe pedig írja be: "Hírkerék feliratkozás".

Szólj hozzá

interjú cikk tavasz recenzió 2020 hírcsokor székirodalom Bíró Szabolcs Anjouk székirodalmi hírkerék Lázár evangéliuma