2020. dec 28.

Lázár sajtója 2020

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Lázár sajtója 2020

Idén áprilisban jelent meg a Lázár evangéliuma című regényem, amely az Anjou-kori történelmi regényeim keresztezése a klasszikus zombihorror műfajával, és amelynek nagyon tartottam a fogadtatásától, hiszen még sosem írtam hasonlót. A könyvnek végül nagyobb és szebb sajtóvisszhangja lett, mint bármelyik másik korábbi regényemnek, és amikor ez egy-két hónap után nyilvánvalóvá vált, elkezdtem kategóriák szerint listázni, hol mindenhol írtak, beszéltek róla. Íme tehát a teljes gyűjtemény, Lázár visszhangja 2020-ban:

Könyvkritikák, recenziók:


Interjúk:
 


Videók:
 

reklamcucc_2.jpg

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, aki megvette, olvasta, méltatta a regényt! Akit véletlenül kihagytam volna a fenti listáról (bár nagyon igyekeztem precíz lenni), attól pedig elnézést kérek. :)

Szólj hozzá

interjú sajtó horror magyar regény történelem videó beszélgetés középkor középkori zombi történelmi recenzió 2020 élőhalott Bíró Szabolcs Lázár evangéliuma