2022. sze 27.

A gimis kirándulások, sőt még az érettségi is ihletet adhat egy szépirodalmi mű megírásához

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
A gimis kirándulások, sőt még az érettségi is ihletet adhat egy szépirodalmi mű megírásához

Földes József, egykori történelemtanárom kért fel rá, hogy írjak egy visszaemlékezést az alma materem, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium fennállása 70. évfordulója alkalmából megjelenő emlékkönyvbe. Alább ez az írás olvasható, teljes terjedelmében.

vambery70.jpg

Amikor felkértek, hogy írjak a Vámbéry Ármin Gimnázium 70. születésnapja alkalmából összeállított emlékkönyvbe, egy percig sem tétováztam, rögtön igent mondtam rá. Azon viszont rengeteget törtem a fejem, mit is írhatnék. Hogyan is kéne visszaemlékeznem az ott eltöltött négy évre? Hogyan „illik”, mi az, amit ilyenkor bele kell foglalni a szövegbe? Végül eldöntöttem, hogy hagyom a sallangokat, a szép hazugságokat: egyszerűen csak megírom azt, ahogyan én megéltem a gimnáziumi éveimet.

A barátaimmal itt lettünk emberek: még nem férfiak, de már nem is gyerekek. Feszített minket valami vad élni- és tenni akarás, mohón, egyszerre két-három kanállal faltuk az elénk táruló lehetőségeket, miközben minden egy nagy kalandnak tűnt, amiből bármikor lehet bármi. Az élet végtelennek tetszett, és mindig találtunk valamit, amin teli szájjal lehetett nevetni. Olyan lendülete volt ezeknek az éveknek, hogy ha visszagondolok rájuk, szinte egy filmet látok magam előtt – és a jelenetek alatt folyamatosan szól a zene.

Senkit sem akarok becsapni: sosem voltam éltanuló, a legkedvesebb tanárom sem nevezhetett volna álomdiáknak. A reál tantárgyak kifejezetten nehezen mentek, a humánokból meg sokszor azért sikerült csúnyább jegyeket szereznem, mert épp valami teljesen más dolog érdekelt. (Komolyan mondom, ezt ma már másképp csinálnám. Ne kövessétek a példámat!) Az iskolaújság szerkesztését viszont mindig a legnagyobb lelkiismerettel végeztem: ha kellett, hajnalig dolgoztam, és megírtam a még hiányzó cikkeket, de olyan szóba se jöhetett, hogy félkész anyagot adjak le. A barátaim is mindig számíthattak rám – azért, mert én is bármikor számíthattam rájuk. Összetartó közösség voltunk, egy remek csapat.

És hogy mi mindent adott nekem a gimnázium? Tartást és identitást. Érettséget. Barátokat. Egy egészséges, objektív világlátást. Két olyan történet is eszembe jut, amit gimnazistaként éltem át, és ami óriási hatással volt a későbbi életemre.

Az első történet az utolsó osztálykirándulásunkhoz kapcsolódik. Prágába mentünk, ahol engem teljesen letaglózott a történelmi belváros látványa, gótikus hangulata. Szinte sokkolt a történelemnek ez a fajta tapintható testközelisége, és amikor az Orloj tövéhez értünk, hangosan felkiáltottam: „Muszáj egy regényt írnom erről a városról!” Mire a hozzám legközelebb álló tanárnő felnevetett: „Nem olyan egyszerű dolog az!” A regény első kiadása két év múlva megjelent: ez volt a Sub Rosa, az első valóban sikeres könyvem, ami végül meg sem állt négy kiadás és ötezer eladott példány alatt.

A másik történet az érettségi vizsgával kapcsolatos. Sokáig gondolkodtam rajta, melyik legyen az a plusz tantárgy, amiből leérettségizhetek. Nem úgy a barátaim, akik csak rám néztek, és azt mondták: „Hát a történelem, te hülye! Ezen gondolkodsz?!” Nekik volt igazuk. A keresztes hadjáratok témáját húztam, amiről olyan remek hangulatú beszélgetést folytattunk az érettségi vizsgaelnökkel, hogy legszívesebben abba se hagytam volna. Már azon a nyáron elkezdtem gondolkodni egy történeten, ami egy kiábrándult, a Szentföldről visszatérő templomos lovagról és az ő növendékéről szólna, és amely a XIV. század elején játszódna, a Magyar Királyságban. Négy évvel később készült el a Non nobis Domine, a valódi belépőm a magyar könyvpiacra, amely azóta is a legnagyobb példányszámban elkelt, legtöbb újrakiadást megélt könyvem, és amelyből legutóbb rádiójáték-sorozat is készült.

Az embereknek, csakúgy, mint a házaknak, erős alapra van szükségük ahhoz, hogy magabiztosan épülhessenek, és ne roskadjanak össze az élet terhei alatt. Az én félig terméskő, félig vasbeton alapozásomba egy rakás fontos összetevőt kaptam a Vámbéry Ármin Gimnáziumtól. Kívánom, hogy még nagyon sok diáknak segíthessen erős, biztos alapra építkezni!

Szólj hozzá

emlékek gimi gimnázium memoár székirodalom Bíró Szabolcs Dunaszerdahely Vámbéry Ármin Gimnázium