2018. sze 25.

Rideg Sándor: Indul a bakterház (könyvajánló)

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Rideg Sándor: Indul a bakterház (könyvajánló)

Talán nem is él olyan magyar ember, aki ne ismerné a mára már valóságos kultuszfilmmé vált, Indul a bakterház című vígjátékot. A film sikere évtizedek óta töretlen, de a történet sokkal korábban kezdődött, mint ahogy azt jó páran hiszik. Rideg Sándor (1903-1966) regényéről van szó, mely 1943-ban, a világháború kellős közepén jelent meg, és valami csodálatos módon még azokban a szörnyű, rémséges időkben is mosolyt tudott csalni az emberek arcára.

indul_a_bakterhaz.JPG

A történet azzal veszi kezdetét, hogy Bendegúzt, a fenemód rakoncátlan kamaszfiút az anyja eladja tehénpásztornak. Ez ugyan alapvetően nem egy vidám dolog, de a stílus, a nyelvezet, a regény teljes közege hatására már itt, az első oldalakon többször felnevethet a Rideg Sándor humorára fogékony olvasó. Pedig ez még csak a bevezetője az egésznek. Az igazi égszakadás-földindulás akkor veszi kezdetét, amikor Bendegúz megérkezik Szabó bakter portájára, és akivel csak szembetalálkozik, azzal maradéktalanul meggyűlik a baja. Egyedül csak Konc bácsi képez ez alól kivételt, aki még vén kora ellenére is csintalan fiú módjára gondolkodik, és ezzel Bendegúz legjobb barátjává válik.

Amikor először kezembe vettem a könyvet, el sem tudtam képzelni, hogy a filmváltozatot bármi is felülmúlhatja, hiszen legalább ötvenszer megnéztem már, és még mindig ugyanúgy tudok nevetni rajta. Az első fejezet után máris be kellett látnom, hogy tévedtem: ez a regény elképesztően vicces, éltes kora ellenére is – csakúgy, mint az imént említett Konc bácsi! Meglepődtem rajta, hogy jó néhány poént teljesen kihagytak a filmváltozatból, emellett a regényben sokkal több a szereplő is. További érdekesség, hogy itt a történet egészen másképp ér véget. Elárulom: nem dől össze a bakterház, sőt sokkal nagyobb kalamajkával, csetepatéval végződik Bendegúz története, amit akár még folytatni is lehetett volna, de minek? Ez így kerek, így tökéletes, ahogy van.

A könyv elég vékony, kevesebb, mint kétszáz oldalt tesz ki, de ebbe a terjedelembe nagyon sok minden belefért. Aki nem olvasta még, az a lehető leghamarabb szerezze be magának! Nehezen tudom elképzelni, hogy csalódna benne.

(Lazi Kiadó, 2015)

Megjelent a Csallóköz regionális hetilap 2018. évi 38. számában.

Szólj hozzá

vélemény ajánló cikk könyv a magyar irodalom könyvajánló recenzió bakterház Sándor Indul Indul a bakterház Rideg