Ajánlómat rögtön egy sommás kijelentéssel kezdeném: Horváth Viktor 2009-ben megjelent, Török tükör című regénye a legkülönlegesebb történelmi regény, amit kortárs író tollából olvashattam. Cselekménye az 1500-as évek Magyarországára, Szulejmán szultán frissen meghódított tartományába kalauzolja az olvasót, főszereplője pedig egy pécsi török fiú, Ísza. Az ő sorsát egészen kisgyermek korától kezdve nyomon követhetjük, ám cseppet sem a klasszikus történelmiregény-írókra jellemző stílusban. Amennyi tabut csak le lehet dönteni, azt a szerző szépen sorban mind le is dönti – miközben azonban végig hű marad ígéretéhez: kaland, könny és méz…

A rendkívül magas színvonalon, gyönyörű nyelvezettel megírt Török tükörnek a szerkezete is különleges: fejezetszámok helyett a pároldalas, néhol egészen nyúlfarknyi kis történetek külön címeket viselnek, és mindegyik szakasznak külön csattanója, külön tanulsága van. Már-már novellafüzér, ahhoz azonban mégis túlságosan egybefüggő.

És hogy mennyire történelmi? Miközben a szerző végletekig pontos, apró ecsetvonásokkal festi fel nekünk a kor Magyarországát, erősen el-elhajlik az ezeregyéjszaka meséinek stílusa felé. Vegyük például azt a felejthetetlen jelenetet, amelyben Ísza a mohácsi csatáról kérdezősködik. Egy szavahihető, bölcs szereplő töviről hegyire elmeséli neki, mi történt (úgy, ahogy az megtörtént), a janicsároktól viszont azt hallja, hogy a csatatéren egy kénköves bűzt árasztó dzsinn bújt elő, aki legyőzte a magyarokat. Mondanom sem kell: Ísza ezt a változatot hiszi el, és történetíróként (hiszen ő a könyv narrátora is) ezt adja tovább. Vagy ott van Ísza ősei varázsgyűrűjének a története, amit a szereplők mind valóban varázserővel megáldott talizmánként kezelnek (itt súgnám meg: Ísza nagybátyja egy Jumurdzsák nevű, félszemű és féleszű török).

Ami még különösen tetszett a regényben, hogy az valóban török tükör: Horváth Viktor látszólag könnyedén éri el, hogy a magyar olvasó kívülállóként tudja szemlélni a saját nemzetét. Olvasás közben egyetlen másodpercre sem jutott eszembe, hogy haragudnom kéne a minket megszálló és százötven évig a nyakunkon ülő törökökre. Sőt, gyakran rokonszenveztem velük, és minden egyes kaland, összecsapás olvasatakor nekik szurkoltam. Nyugodtan meg lehet érte kövezni, de csak addig, amíg a Kedves Olvasó nem vette a kezébe a regényt. Ne feledjük: ez most egy tükör, itt most mindent fordítva látunk! Ezt a hatást eddig egyetlen írónak sikerült nálam elérnie: Robert Merle a Mesterségem a halállal rángatott bele, hogy matematikai feladatként fogjam fel a népirtást, és rémülten jöjjek rá az éjszaka kellős közepén, hogy a főszereplővel együtt magam is azt számolom, hogyan lehetne még eredményesebben elvégezni a kapott parancsot. Horváth Viktor műve ugyanilyen elementáris erővel volt képes hatni rám.

Mit mondhatnék még? A Török tükör kivételes, csodálatos regény, igazi időtálló alkotás. Nem véletlenül nyerte el 2012-ben az Európai Unió Irodalmi Díját.

(Jelenkor, 2009)

Megjelent a Csallóköz regionális hetilap 2018. évi 45. számában.