A családjával ma Tatabányán élő Benyák Zoltán 1976-ban született. Kamaszként képregényrajzoló szeretett volna lenni, később jött rá, hogy írásban sokkal jobban megy neki az önkifejezés. A kétezres évek elején kezdett sci-fi novellákat publikálni, majd 2007-ben és 2008-ban kiadták első két könyvét, a Veszett lelkek városa, illetve a Kvartett című regényeket. Ezek érdekessége, hogy még Jonathan Cross írói álnév alatt jelentek meg. Bár két kiváló regényről beszélünk, mégis több éves kényszerű hallgatás követte őket. A szerzőnek egy kisregényen kívül, amit a 2011-es Pokoli szimfóniák című antológiában publikált, sokáig nem jelent meg új írása.

A 2012-es évet egyfajta Benyák-reneszánszként tarthatjuk számon, az író ettől az évtől kezdve tulajdonképpen minden évben valami újdonsággal jelentkezett. Benyák azonban nemcsak ilyen téren született újjá, ugyanis szintén 2012 az az év, amióta már nem álnéven, hanem saját polgári nevén jelennek meg művei.

2012-ben a Historium Kiadónál látott napvilágot A háború gyermeke című kisregénye (afféle apokrif világháborús történet), ami mintha egyfajta ugródeszka lett volna az író számára, ugyanis még abban az évben megjelent az Ars Fatalis című zseniális regénye is, amely az isteni szikráról, a csoda földi megtestesüléséről szól, egészen egyedi hangvételben, és amelyben Benyák először mutatta meg az igazán kiforrott, saját hangját. Közvetlenül ezután, 2013-ban jött Az idő bolondjai, ami máig az egyik legsikeresebbnek mondható műve, az első Magyar Könyvek Viadalán például az év szépirodalmi regénye lett ez az időről, elmúlásról és öröklétről szóló történet. 2014-ben is lehetett új Benyák-regénynek örülni, ugyanis ekkor jelent meg a Csavargók dala, ami az író talán legkegyetlenebb, legsötétebb, legfelkavaróbb könyve, ugyanis csupa hajléktalanról és egy szemétbe dobott csecsemőről (és ennél persze sokkal, de sokkal többről) szól a történet. 2015-ben ugyan új regény nem, de egy kisregény és egy novella is megjelent a szerző tollából, ezek a 2045 - Harminc év múlva, illetve a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek című antológiákban kaptak helyet.

Fontos megemlíteni, hogy bár a szórakoztató zsánerirodalom világából érkezett, mára Benyák Zoltán igazi, nagybetűs szépíróvá nőtte ki magát, aki regényről regényre képes megújulni és újat mondani. Könyvei műfaját rendkívül nehéz behatárolni, de leginkább talán a mágikus realizmus elemei jellemzik munkásságát. Úgy lehetne a legegyszerűbben összefoglalni, hogy ő a magyar Gabriel García Márquez (bár csendben bevallom, személy szerint Benyák regényeit jobban kedvelem), akinek látásmódjára és alkotói stílusára többek között Neil Gaiman, Stephen King és Howard Phillips Lovecraft egyaránt nagy hatást gyakorolt, nem is beszélve Alan Moore sötét hangvételű képregényeiről.

2016 újabb fordulópontot jelentett az író életművében, ugyanis több kisebb könyvkiadó után az ország egyik legprofibbjának számító Athenaeum Kiadó csapott le rá, jobban mondva soron következő könyvére. A nagy illúzió egy halott festő elképesztő túlvilági utazásáról szól, és a szerzőre jellemzően jóformán kétoldalanként sorjáznak benne a csavaros meglepetések és a teljességgel kiszámíthatatlan csattanók. A történelem során a művészek már számtalan interpretációját nyújtották a túlvilágnak, de Benyák Zoltánnak így is sikerült egy teljesen egyedi világot teremtenie, melynek legfőbb, sőt talán egyetlen szabálya, hogy „ha elfelednek, meghalsz.”

Legutóbb 2018-ban jelent meg új Benyák-regény, Az utolsó emberig, amely tulajdonképpen novellák és kisregények láncolatából összeálló nagyregény a jó és a rossz korokon és földrészeken átívelő, örök harcáról. Ahogy egy korábbi cikkben vélekedtem róla: „Benyák Zoltán talán még soha nem mesélt ilyen mélyen, ennyire nagy formátumban az emberről, az emberiségről. Története ezúttal több száz évet ölel fel, és végigkíséri a Föld legkártékonyabb és legdölyfösebb faját a felfedezések korától egészen (szó szerint) az utolsó emberig.”

Soha nem lehet előre tudni, hogy Benyák Zoltánnak mikor jelenik meg új könyve, azt meg még annyira sem, hogy miről fog szólni, illetve, hogy a soron következő, különleges témához éppen milyen műfajt választ a szerző. Egyet azonban biztosra lehet venni: hogy meghökkentően egyedi lesz, és éppen ezért mindig érdemes rá várni!

Megjelent a Csallóköz hetilap 2019. évi 48. számában.