2021. ápr 12.

Székirodalmi hírkerék – 2021/I. (tavasz)

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Székirodalmi hírkerék – 2021/I. (tavasz)

Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a Székirodalmi hírkerék szerkesztését: klasszikus jellegű hírösszefoglalóval legutóbb tavaly augusztus végén jelentkeztem, majd december végén egy évértékelőt írtam meg. Kimaradt tehát az év utolsó harmadát összegző hírcsokor, így ezúttal rendhagyó módon a tavaszi hírkereket a tavaly őszi történésekkel indítjuk.

kozhirre_tetetik_2020.jpg

2020 számomra részben az újranyomások éve volt: megjelent a Királyok éneke második, a Non nobis Domine és a Lángmarta dél harmadik, illetve az Elveszett csillagok negyedik kiadása/újranyomása. Fontos megjegyeznem, hogy a Lángmarta dél egyben új borítót is kapott: mivel a kiadóval csak a sorozat IV. része óta találtunk rá a számunkra legmegfelelőbb grafikai vonalra, így Bodnár Balázs utólag készíti el az első három rész egyedi grafikával ellátott borítóit – és ahogy érkeznek az újrakiadások, úgy kapnak új „ruhát” ezek a könyvek is.

anjouk2reboot.jpg

Idén tavasszal a Liliom és vér is sorra került, így már csak Az utolsó tartományúrig vár az új ruhájára – reméljük, már nem sokáig!

anjouk_i_3d_3.jpg

Az újrakiadások mellett a Lázár evangéliuma megjelenése volt 2020 legzajosabb székirodalmi eseménye. A regény egészen kiváló sajtót kapott, a vele kapcsolatos különféle megjelenéseket ITT gyűjtöttem össze.

reklamcucc_2.jpg

A Lázár evangéliumáról idén tavasszal a Könyvszenvedély blog közölt recenziót, és nem egész egy héttel később ugyanitt a Non nobis Domine is sorra került.

Rendkívüli örömömre szolgált, hogy a Csakegypercre irodalmi blog sorra vette az Anjouk-sorozat egyes részeit, minden kötetről külön-külön cikket közölve. Legutóbb Az utolsó tartományúrig, a Szent György testvérei és a közönségkedvenc Ötvenezer lándzsa került sorra.

Apropó Anjouk! Az Ezüst Pallos webshopján ingyenes Anjouk-háttérképeket tettünk közzé, melyek többféle méretben is letölthetők: ITT lehet válogatni.

p-244-ae-00006-l-.jpg

Tavaly kétszer is vendége voltam a KlikkOut portálnak. Egy podcast-adásban arról beszéltem, hogy 2019 nyarán hogyan kezdtem túlsúlyos kerekesszékesként intenzíven edzeni és egészségesen táplálkozni. Nem sokkal később én állíthattam össze a KlikkOut Vikkendhouse soron következő zenei válogatását, amit egy sztorizós, főleg a zenei hatásaimról szóló interjú vezetett fel. Ez utóbbi ITT található.

ko_nov_biroszabi3.jpg

A Lázár evangéliuma és az újrakiadások mellett tavaly a forgatókönyvírás is hangsúlyosan jelen volt az életemben. Az Elveszett csillagok forgatókönyvének írásáról az Egri Ügyek portál készített velem interjút. A filmet sajnos idén év elején elkaszálták, de mivel a kész forgatókönyv története több helyen is jelentősen eltér az alapul szolgáló regénytől, azóta is folyamatosan töröm rajta a fejem, hogy miképpen juthatna el ez a változat a közönséghez. Valamilyen formában mindenképpen szeretném elétek tárni ezt az alternatív Elveszett csillagokat, legkésőbb a 2023-as Gárdonyi-évben.

megjelent_2018_2.jpg

Ha pedig már adaptáció: 2021. május 10-én indul a Kossuth Rádióban a Non nobis Domine első részéből/feléből, a Kelet oroszlánjából készített tízrészes hangjátéksorozat! Az egyes epizódokat május 21-ig, minden egyes hétköznap sugározzák, illetve az adások további 60 napig hallgathatók majd vissza a Mediaklikk oldalán. Erről további részletek ITT találhatók.

nnd_3d.jpg

A végére pedig egy egészen friss interjú a ma7.sk portálról: „A társadalmi elvárás megfojtja az őszinteséget”

És hogy mi várható a közeljövőben? Már dolgozom az Anjouk hetedik részén: ha minden a tervek szerint alakul, A birodalom ura szeptemberben jelenik meg, szokás szerint az Athenaeum Kiadónál.

151594379_10157711531460952_7619408606394545417_n.jpg

Hogy pedig ne maradjatok le semmi lényeges információról a székirodalom világával kapcsolatban, időnként nézzetek vissza a blogra, a honlapra, illetve kövessetek Facebookon.

Aki szeretne feliratkozni a Székirodalmi hírkerékre,
csak küldjön egy e-mailt a br.szabolcs@gmail.com címre,
a tárgy mezőbe pedig írja be: "Hírkerék feliratkozás".

Szólj hozzá

olvasás magyar regény történelem irodalom hírlevél történelmi hírcsokor 2021 székirodalom Bíró Szabolcs székirodalmi hírkerék