2021. dec 17.

Mint egy kitűnő szivar, a legdrágábbak közül – recenzió az Anjouk VII. részéről

írta: Bíró Szabolcs – székirodalom
Mint egy kitűnő szivar, a legdrágábbak közül – recenzió az Anjouk VII. részéről

Bíró Szabolcs legújabb könyve olyan, mint egy jó vasárnapi ebéd. Szabolcs a háziasszony. Felkel hatkor, ki a piacra, hétkor felteszi a marhahúst hideg vízben apró lángon, zöldséget pucol, tésztát gyúr, diót darál, le sem ül egész délelőtt, tizenegykor bezöldségel, kiklopfolja a húst, paníroz, háromnegyedkor, míg sül a rántott hús, felszeleteli a süteményt, porcelán, porcukor. Délben ebéd, negyedóra alatt eltűnik minden, elégedetten böfög és cuppog a család, kávét feltenni gyorsan, nagyfaternak szaccharin, mert cukros, Editkének laktózmentes tejszínhab. Aztán délután négyig mosogat.

Nagy Richárd recenziója. A szerző magához a regényhez is hozzájárult latin nyelvű vendégszövegekkel, illetve az azok köré épített jelenetvázlatokkal.

Két év kutatómunkája, tépelődése, a testet-lelket gyötrő, az emberéletet megrövidítő alkotói válság, a történetek, majd a jelenetek kidolgozása. Aztán a téglák közé malter; átvezetés, humor, csattanó; az irodalmi munka izzasztó, bányalónak való része. És akkor jön az olvasó, két óra alatt felfalja a könyvet, és a kommentekben megjegyzi, hogy Szabolcs gyorsabban is dolgozhatna, és hogy mikor jön már a következő rész. És tulajdonképpen igaza van. Tényleg, mikor jön már?

a_birodalom_ura_print_es_ebook.jpg

Bíró Szabolcs legújabb könyve olyan, mint egy kitűnő szivar, a legdrágábbak közül, boltban nincs is, csempészáru. Mint egy szimfónia A-mollban. Finoman, halkan kezdődik, de akár egy szimfóniában, már halkan ott lapul a főtéma az első tételben is. Komplex élmény; a szivarban meglepetésszerűen bukkannak fel a csokoládé, a bors, a mokka, a cédrusfa, dió, mifene aromái, újabb és újabb meglepetések robbannak tűzijáték-szerűen az ember ínyén, váratlanul, de az előző ízhez mégis harmonikusan kapcsolódva. Kiegyensúlyozott, izgalmas és változatos ízek a középső, „boldog harmadban“. Az utolsó harmadban a már ismert dallamok újabb kombinációi, de hangosabban, erősebben, a vége fortisszimó és szűnni nem akaró álló taps. És finom utóízek, az ember még másnap is rágcsálja a bajuszát, felidézve egy-egy ízt.

Szabolcs kettős bilincsben dolgozik, a történelmi tények szikár csontváza adott, erre kell húst és bőrt feldobálni, de azt meg szigorú szabályok szerint. A köteteken át fel-felbukkanó, „évelő“ szereplőknek fejlődni kell, sokrétegűnek kell lenni, az „egynyári“, egy köteten belüli epizódszereplők az irodalom íratlan szabályai szerint a ponyva papírmasé alakjai kell, hogy legyenek: a szép csodaszép, a gonosz nagyon gonosz, a ravasz nagyon ravasz stb. És a bravúr: a történelem, az ismeretterjesztés, a líra, a dráma, a fikció és a tények kavarognak-gomolyognak az olvasó szeme előtt egyetlen komplex, élvezetes regényt alkotva. (Hol vannak már a régebbi munkák, amikor a ponyva közepébe két oldal tudálékos ismeretterjesztés zuttyant, majd folytatódott a C-kategóriás amerikai fantazi!)

A profi író, aki első regényeiben önmaga volt, azonos valamelyik (vagy akár egyszerre több) szereplővel, most már eltávolodott az alakjaitól, kellően tárgyilagos. Hideg fejjel dönt a sorsuk fölött, már nem aszerint, hogy mi jó a szereplőnek, hanem hogy mi a legjobb a regénynek. Nem tartom kizártnak, hogy ez az író, ha újraolvassa az első munkáiról készült paródiát, már nem szisszen fel, talán maga is tudna már nevetni.

Azt nem tudom, a szerző mennyit érez a csodából, amit maga teremt. Eszembe jutott egy régi film, a Kairó bíbor rózsája. Az a film arról szól, hogy a fikció világában is megvannak a kőkemény szabályok (a jó mindig szép is, a rossz bűnhődik stb.), kivétel nincs, de a való világban is megvannak a kőkemény szabályok; az emberek buták, gonoszak és kicsinyesek, az erős győz, a naiv elbukik stb. Kivétel nincs. Kiszámítható és terhes, fárasztó mind a kettő. De a fikció és a való élet határán, a borotva élénél keskenyebb vonalon, ott megtörténnek a csodák! A munkától leterhelt, a politikával túlingerelt, fáradt, cinikus, kiégett olvasó, aki életének reménytelen taposómalmából a fikció csillogó, tudottan hamis és kiszámítható világába menekül, hirtelen elfeledi gondját-baját, elfeledi, amit történelemből tanult (mintha újranézett focimeccsen izgulna reszketve!), együtt lüktet a regénnyel, hagyja magát meglepni, sír a szomorúakkal, örül a boldogokkal, személyes ismerőseként gondol a szereplőkre, amíg két olvasás között kicsit elmegy dolgozni a sóbányába. Ez az a csoda, amit az olvasó újra meg újra szeretne átélni.

Ezt nyújtja az Anjouk VII. része, A birodalom ura törések, megbicsaklások, szünetek nélkül, magas színvonalon, az első laptól az utolsóig.

Szólj hozzá

ajánló cikk olvasás könyv magyar regény történelem középkor középkori történelmi recenzió 2021 székirodalom Bíró Szabolcs Athenaeum Anjouk székirodalmi A birodalom ura