Ki az az Urbánszki László? Mi az, hogy magyar vadnyugat?
A mai bejegyzésben szeretnék bemutatni egy embert, akire különösen büszke vagyok. Urbánszki Lászlónak hívják, 1954-ben született, volt már dunai hajós, batikoló, vásározott hosszú éveken keresztül, jelenleg pedig egy erdei tanyán él a gyerekeivel, és rendkívül hangulatos rönkfa bútorokat, kiülőket, játszótereket készít. Mindemellett pedig ír – nem is akárhogyan!
2011 tavaszán (most valahogy nagyon távolinak tűnik, pedig még csak két éve történt) teljesen véletlenül akadtam rá Urbánszki László Az íj c. elbeszélésére a Napvilág Íróklub oldalán. A történet egy középkori kisfiúról szólt, aki fejébe vette, hogy íjat készít, és medvére megy vele: szüleinek majd a bundáját adja, a karmait a nyakába fűzi, a ...
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy személyes középkori időutazásom következő állomásához értem: mézsört készítek. Múlt héten, miután a 
Nem mondhatnám, hogy sorozatfüggő vagyok, de ha rákapok egy szériára, akkor azt nagyon szoktam szeretni. Gyerek- és kamaszkorom máig kitartó kedvencei az X-Akták és a Jóbarátok (előbbi inkább talán csak nosztalgiából), ezeken kívül a Maffiózók, a Róma, a Borgiák, a svéd-dán koprodukciós A híd, legújabban pedig a Vikingek az, amit akár többször is szívesen újranézek, és évek múlva is előveszek majd. Oké, ez utóbbinak még nincs magyar címe, de talán nem akkora ördöngösség kitalálni, hogy az angol "Vikings" hogy fog magyarul hangzani (pl. Nyolcadik hajós: a varég). Ezekkel nagyjából ki is merül az általam kedvelt sorozatok listája, de bármennyire is szeretem őket, van egy, ami nálam mindegyik felett áll: a Trónok harca. 
.JPG)
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek talán már nem akkora alapvetés az Egri csillagok , mint mondjuk a pár évvel idősebbeknek. Ezt már csak abból is sejtem, hogy életemben akkor fizettek meg először az írásért, amikor az általános iskola alsó tagozatában egy fél osztálynyi gyereknek írtam meg az olvasónaplójába, hogy miről is szól Gárdonyi nagy regénye, mivel ők egyszerűen nem voltak hajlandóak elolvasni, cseppnyi érdeklődést sem tanúsítottak iránta. Nem volt két egyforma fogalmazás, sőt a terjedelem mellett még azt is kiválaszthatták a srácok, hogy mennyi szóismétlés, helyesírási hiba, egyéb baki legyen benne. Én addigra már kétszer is elolvastam a könyvet, és kétségkívül az életem örök részévé vált. Ennek ellenére ...
Mi jut eszünkbe a „viking” szó hallatán, olvasatán? Marcona hajós emberek, akik a maguk idejében országokat rohantak le és fosztottak ki, többször is átrajzolták Európa térképét, számos ma is létező ország alapjait rakták le, és rendíthetetlen zsoldosokként váltak nem csupán bizánci uralkodók, de maga Szent István király testőreivé is. Medveruhás, fejszével hadakozó, különös vallású emberek, akik behajózták a világot, és még Észak-Amerikában is jártak, több száz évvel Kolumbusz előtt. Mindezt számos helyen olvashatjuk és hallhatjuk róluk. De vajon el tudunk-e képzelni két termetes északi harcost, amint egy tábla körül ülve apró figurákat tologatnak ide-oda? 
A tavalyi év késő tavaszán keresett fel egy számomra addig teljesen ismeretlen férfi, hogy már hosszú ideje dolgozik egy könyvön, és szeretné kiadni, de előtte szüksége lenne valakire, aki elmondja neki, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkozni az ő szövegével. Mert mi van, tette fel a megdöbbentő kérdést, ha amit írt, az úgy rossz, ahogy van. Előrebocsátom, hogy csak nagyon ritkán vállalok hasonló feladatot, most valamiért mégis úgy éreztem, bele kell olvasnom a férfi kéziratába. Már eleve a felütés is szimpatikus volt, mármint hogy él olyan szerző a Földön, aki képes objektíven állni a saját irományához, és elfogadni azt is, ha valaki azt mondja róla, hogy az nem jó. Tehát belekezdtem. Aztán úgy az ötvenedik oldal tájékán már ...
Megjött... Itt van, és még mindig alig hiszem el! Négy év és három hónap munkája testesül meg ebben a féltégla vastagságú regényben (736 oldal!), szigorú értelemben véve életem első történelmi regényében, a 