Annak idején meglepően sok fejtörést okozott számomra, mire ANJOUK c. sorozatomnak, azon belül is a Liliom és vér c. nyitó kötetnek sikerült kitalálnom egy igazán működőképes kerettörténetet, illetve egy átfogó képet adó prológust. Olyat, ami autentikusan is hat, emellett gördülékeny, jól mesélhető…
Az elmúlt pár hét során egyértelműen beigazolódott, hogy a gyakorlatban is elkezdődött a jubileumi székirodalmi év. Én ezt leginkább abban éreztem meg, hogy rendesen bele kellett lendülnöm a munkába: akadt bőven írói és szervezői meló, sőt most már némi videóvágás is, hiszen elindult a Székirodalom…
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek talán már nem akkora alapvetés az Egri csillagok, mint mondjuk a pár évvel idősebbeknek. Ezt már csak abból is sejtem, hogy életemben akkor fizettek meg először az írásért, amikor az általános iskola alsó tagozatában egy fél osztálynyi gyereknek írtam meg az…