2022-ben lett kereken tízéves az első történelmi regényem, a Non nobis Domine. A könyv eddig három kiadónál öt kiadást ért meg, összeladási mutatói mára ötszámjegyűek, kétévados rádiójáték készült belőle, és tervben van a díszdobozos, Várai Artúr által illusztrált kiadása. A regény jelenlegi legteljesebb kiadását az Athenaeum Kiadó gondozza – erről is szó lesz az alábbi, a jubileum alkalmából összeállított tízes listában. Nézzük is, mi az a tíz érdekesség, amit összeszedtem nektek a tízéves Non nobis Domine kapcsán!
1. Először senki nem hitt benne igazán
2008-ban találtam ki, hogy klasszikus jellegű történelmi regényt szeretnék írni néhány magyar templomos lovagról. Az írói pályám hajnalán jártam, addig ...
1301-ben fiágon kihalt a ma Árpád-házként ismert uralkodói dinasztia. Ez már pusztán abból adódóan is súlyos csapást jelentett a Magyar Királyság számára, hogy amióta csak a magyar törzsek szövetsége birtokba vette a Kárpát-medencét, mindig Álmos és Árpád leszármazottai vezették a népet. Amióta pedig Szent István nyugati keresztény királysággá tette az országot, valamennyi magyar király az akkor Turul-nemzetségként vagy szent királyok nemzetségeként ismert vérvonalból került a trónra. 1301. január 14-én azonban elhunyt a mindössze harminchat éves III. András, és mivel utódai nem születtek, halálával megszakadt egy háromszáz éves tradíció: az ország király nélkül maradt.
Jelen esszé lovag Csámpai László, a Szent ...
2022 tavaszán lett nyolcéves a Ragnarök című regényem, amit az Athenaeum Kiadó újraszerkesztve, új borítóval ellátva adott ki a 93. Ünnepi Könyvhétre. Ebből az apropóból lássunk nyolc érdekességet a regénnyel kapcsolatban!
1. Egy dallam hívta elő az ötletet
Az egész azzal kezdődött, hogy amikor négy és negyed év után befejeztem a Non nobis Domine (első verziójának) írását, már tudtam, hogy bele akarok vágni az Anjouk -sorozatba, de előtte szerettem volna írni valami egészen vadat: olyasmit, amivel kiereszthetem a fáradt gőzt, és amivel tényleg meg sem próbálok beleférni semmilyen konkrét műfaji keretbe – azaz olyasmit, amivel írás közben magamat is szórakoztatom. Még nem tudtam, mi lehetne az, de aztán a YouTube-on ...
A forró nyár után rohamos gyorsasággal fordultunk rá a dolgos őszre. Az utóbbi hónapokban főleg a zenével és a könyvturnézással voltam elfoglalva, új regény csak 2023 tavaszán várható tőlem, de azért így is történt jó pár dolog, ami helyet kap az őszi hírcsokorban. Lássuk!
Véget ért a 2022-es Székirodalmi Könyvturné, amely május végétől október elejéig két országban és tizenegy településen zajlott, összesen tizenhárom állomással. Segítőimmel, a Székirodalom Crew tagjaival összesen 4364 kilométert utaztunk, a teljes turnéra pedig 321 olvasó látogatott el, akiknek összesen 283 könyvet dedikálhattam, emellett közel 400 liliomos tejcsokit és nagyjából 100 HaddelHadd-nagylemezt ajándékozhattam. Hatalmas élmény volt az ...
Földes József, egykori történelemtanárom kért fel rá, hogy írjak egy visszaemlékezést az alma materem, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium fennállása 70. évfordulója alkalmából megjelenő emlékkönyvbe. Alább ez az írás olvasható, teljes terjedelmében.
Amikor felkértek, hogy írjak a Vámbéry Ármin Gimnázium 70. születésnapja alkalmából összeállított emlékkönyvbe, egy percig sem tétováztam, rögtön igent mondtam rá. Azon viszont rengeteget törtem a fejem, mit is írhatnék. Hogyan is kéne visszaemlékeznem az ott eltöltött négy évre? Hogyan „illik”, mi az, amit ilyenkor bele kell foglalni a szövegbe? Végül eldöntöttem, hogy hagyom a sallangokat, a szép hazugságokat: egyszerűen csak megírom azt, ahogyan én ...
„Karczag György könyvei ma is megállják a helyüket, és érdemes volt regényeit feltámasztani“
Interjú Karczag Györgyről – az író fiával, Karczag Ákossal
Karczag Györgyöt leginkább „az ismeretlen remekíróként“ szoktuk emlegetni – mi, kései tisztelői. Az írónak rövid élet és még rövidebb alkotói pálya jutott osztályrészül: 1941-ben született, élt 37 évet, és haláláig három könyve jelent meg – három remekbe szabott történelmi nagyregény. Évtizedekkel a halála után – fiának, Karczag Ákosnak, illetve Madarász Imre irodalomtörténésznek hála – derült ki, hogy a hagyatékban azért még jócskán vannak kiadatlan művek: regények és novellák egyaránt. Gondolhatnánk, micsoda irodalmi szenzációnak ...
Idén 180 éves az Athenaeum. Rettentően büszke vagyok rá, hogy egy ekkora múltú kiadó szerzője lehetek. Valaha ugyanezen kiadó neve alatt jelentek meg Petőfi, Jókai, Arany, Madách, Ady, Babits, Kosztolányi, Krúdy művei... Hatalmas felelősség ez számomra, és ennek tudatában igyekszem írni, bármikor is üljek oda a klaviatúrához. Ez az év számomra több szempontból is ünnep: 15 éves a székirodalom (azaz év végén lesz másfél évtizede, hogy az első könyvem megjelent), nagylemezt készítettünk a HaddelHadd zenekarral, kívül-belül felfrissülve jelent meg a Ragnarök, készül az új Anjouk, a kiadóm pedig a 180. születésnapját ünnepli. Először is tehát: Isten éltessen, Athenaeum Kiadó! Másodszor pedig: öt hónap telt el a legutóbbi, ...
Eltöltöttünk egy hosszú hétvégét a Balaton északnyugati sarkában.
Régi vágyam teljesült azzal, hogy egy közvetlen balatonparti településre, Balatongyörökre utazhattam közönségtalálkozót tartani, és ha már ilyen jól alakultak a dolgok, szerveztem köré egy ötnapos családi kirándulást is: Hévízen foglaltam szállást, ahol aztán egy egész napot eltöltöttünk a tófurdőben; Keszthelyen megnéztük a Festetics-kastélyt, a tóparti sétányt, aztán egy egész napra ellátogattunk a strandra is; végül bezártuk a kört, az utolsó napot a balatongyöröki strandon töltöttük. Mivel az élővízbe nem tudok bemenni, nekem ilyenkor igazából az jelenti a nyaralást, hogy kicsit offline üzemmódba kapcsolok, sokat olvasok, friss levegőt szívok, ...
Szeptemberben jelenik meg a HaddelHadd zenekar Hősök vagyunk című nagylemeze, egy igazi tisztelgés a 70-es, 80-as évek klasszikus hard rock irányzata előtt. A lemez beharangozójaként mától hallgatható (illetve egyfajta stúdió werk klipként nézhető is) az album első dala, az Éld velünk az életet. A dal szerzője Sipos Tibor "Sipi", szövegírója Antal Tamás, producere a HaddelHadd zenekar. Keressétek az együttes YouTube-csatornáján , hallgassátok Spotify-on , vagy egyszerűen csak kattintsatok az alábbi videóra... :)
Megjelent az Anjouk III. részének harmadik, javított kiadása, Bodnár Balázs vadonatúj borítójával! Ezzel immár teljessé vált a kör: mostantól az Anjouk összes része egységes stílusú grafikus borítóval elérhető! A IV. résztől kezdve már eleve így jelentek meg a regények, de az első trilógia eredetileg még máshogy nézett ki, akkor még javában kerestük a megfelelő formát. A mai napon azonban Bátor Attila bosszútrilógiája is teljes egészében megkapta új ruháját.
A regény 20%-os kedvezménnyel rendelhető a Líra webáruházából, IDE KATTINTVA .
Megjelent az eredetileg 2014-ben napvilágot látott Ragnarök második, felfrissített kiadása – vadonatúj borítóval, jelentősen javított szöveggel! A kívül-belül felfrissített Ragnarök immár a tizedik könyvem az Athenaeum Kiadónál. A regény egy vérbő mitologikus történelmi fantasy a rideg észak acélkemény fiairól: valós történelmi korban játszódó, ugyanakkor teljes egészében fiktív történet, amely rögtön az első fejezetben elrugaszkodik a valóságtól, és nem fél sem a groteszk megoldásoktól, sem az időnénti karikatúraszerű ábrázolásmódtól. Egy vad bosszútörténet, melynek szereplői az ismert világ pereméig, majd azon túl is üldözik otthonuk elpusztítóját: egy éjfekete sárkányt, egy ocsmány férget, Nídhöggöt, az ...
Nagy az öröm a HaddelHadd háza táján! Több mint két évig dolgoztunk az új nagylemezünk dalain, és e héten (péntek 13-án!) végre be is vonulunk Szabó Ádámhoz, a Gila Recording Studiosba , hogy feljátsszuk a Hősök vagyunk című új albumunk anyagát: kilenc hamisítatlan, tökös rockdalt! Ezek közül hat vadonatúj szerzemény lesz, három pedig még a 2015-ös ...nézz magadba albumra készült – ez utóbbiakat most némileg áthangszerelve, új hangzással, a zenekar új felállásával rögzítjük. (Az új nagylemeznek pedig Várai Artúr grafikusművész rajzolt olyan borítót, hogy még mindig az állunkat kapargatjuk fel a földről, de ezt nektek majd csak később, a megjelenés környékén mutatjuk meg.)
A stúdiómunkálatokról folyamatosan osztunk ...
Egy réges-régi (még gimnazista koromban írt) novellámból készített forgatókönyvet Z. Németh István, amiből végül Várai Artúr varázsolt egyoldalas képregényt a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. feburár 12-i lapszámának hátlapjára. Ismerjétek hát meg Kiskanál Joe-t, aki – szó szerint – egyik sz*rból a másikba kerül!
A HaddelHadd zenekar 2022. április 9-én a P. Mobil vendégeként Budapesten lépett fel. A koncertről videó is készült, és m ost eljött az idő, hogy közzétegyük a teljes anyagot, vágatlanul, a bakikat ugyanúgy vállalva, mint a legfelemelőbb pillanatokat – hiszen ilyen az élőzene varázsa, így működik a rock and roll! Íme tehát, fogadjátok tőlünk sok szeretettel a LIVE @ ANALOG MUSIC HALL koncertvideónkat! Jó szórakozást kívánunk hozzá!
Három év után először idén a Székirodalom Crew-val végre ismét nagyszabású turnéra indulunk – könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, izgalmas beszélgetésekkel. Az egyes turnéállomásokon szokás szerint olyan kis "ereklyéket" – könyvjelzőket, papírtáskát – is be tudtok majd szerezni, amelyek máshol nem elérhetők. A lényeg azonban, amiben egy-egy turné valódi ereje rejlik, a személyes találkozás: gyertek hát el sokan, tartsatok velünk, és beszélgessünk a könyvekről, az olvasásról!
További részletek a folyamatosan frissülő ESEMÉNYNAPTÁRBAN .
Május végén, az Athenaeum Kiadó gondozásában érkezik az eredetileg 2014-ben megjelent Ragnarök második, felfrissített kiadása!
"Anyám a jeges észak, emlői a hófödte csúcsok, méhének tüze edzett a sziklává, ami vagyok. Atyám az ordas tenger, tőle kapom fagyos pofonjaim, s ő temet el, ha meghalok. Nőm a csendes magány, hozzá mindig visszatérek. Gyermekeim vér és halál, kiket csapásimmal nemzek."
Valamikor a kilencedik században egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. Azt állítják, hogy egy sárkány égette porig a falujukat, s annak szinte minden lakóját: Nídhögg, a fekete dög, az ősi regék réme. Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik hát, hogy ...
A Kossuth Rádió 2021 májusában tűzte műsorára a Non nobis Domine első része (avagy az egykötetes kiadás megjelenése óta inkább az első fele), a Kelet oroszlánja tízrészes hangjáték-adaptációját, Horváth Péter rendezésében, túlzás nélkül parádés szereposztással. A folytatásra sem kellett sokáig várni: 2022 márciusában, szintén tíz részben elmesélve, megérkezett Az utolsó vörös barát is. Az archivált anyagoknak köszönhetően alább a teljes, 20 részes Non nobis Domine hangjáték visszahallgatható.
Kelet oroszlánja:
1. rész ǀ 2. rész ǀ 3. rész ǀ 4. rész ǀ 5. rész ǀ 6. rész ǀ 7. rész ǀ 8. rész ǀ 9. rész ǀ 10. rész
Az utolsó vörös barát:
Hihetetlen, hogy ezzel kell kezdenem a tavaszi hírkereket, de miközben ezeket a sorokat írom, a szomszédban éppen háború dúl. Éppen ezért, mielőtt belevágnánk az elmúlt (és az elkövetkező) hónapok székirodalmi eseményeinek taglalásába, először is a Szent György Lovagrend segélyprogramjára szeretném felhívni kedves olvasóim figyelmét. Rendünk folyamatosan dolgozik a rászorulók megsegítésén, és aki szeretne hozzájárulni ehhez a munkához, ITT TÁJÉKOZÓDHAT a részletekről. Mindenkinek köszönöm, aki fordít erre legalább néhány percet! Most pedig lássuk, mi történt a legutóbbi székirodalmi hírkerék óta!
Számos cikk és videó látott napvilágot A birodalom ura megjelenése apropóján. A könyvről december eleje óta írt az ...