Hihetetlen, hogy ezzel kell kezdenem a tavaszi hírkereket, de miközben ezeket a sorokat írom, a szomszédban éppen háború dúl. Éppen ezért, mielőtt belevágnánk az elmúlt (és az elkövetkező) hónapok székirodalmi eseményeinek taglalásába, először is a Szent György Lovagrend segélyprogramjára szeretném…
Mivel 2021 őszén már nem vállaltam több előadást, az Athenaeum Kiadóval megbeszéltük, hogy online könyvbemutatót szervezünk az Anjouk frissen megjelent hetedik részének, A birodalom urának. Nekem azonban nem volt kedvem a szokásos webkamerás, egyedül-a-szobában-ülős, osztott képernyős, rossz kép- és…
Az Anjouk-sorozat hetedik része, A birodalom ura már előrendelhető a Líra webáruházából, szokás szerint 20%-os kedvezménnyel. A regény várhatóan 2021. szeptember 20-án jelenik meg, fülszövege pedig alább olvasható: "1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül – és…
Folytatódik az Anjouk-sorozat régi borítóinak felfrissítése! 2020 szeptemberében a Lángmarta dél kapott új ruhát, most pedig a Liliom és vér is sorra került: már megérkezett a nyomdából a sorozat nyitókötetének harmadik kiadása, kívül-belül felfrissülve, ami után már csak a harmadik rész, Az utolsó…
Az Anjouk-sorozat Non nobis Domine című előzményregényének a nyár folyamán megjelent a harmadik kiadása (legalábbis ebben a formában harmadik, a régi kiadásokat is beleszámítva már az ötödik), és ezt követően az Athenaeum Kiadóval karöltve nagy erőkkel, alapos odafigyeléssel előkészítettük az Anjouk…