A középkorban (és a későbbi évszázadokban) leginkább két módját ismerték a hús tartósításának: a füstölést és a szárítást. A füstölés máig fennmaradt a mindennapokban, szárított hússal azonban már csak elvétve találkozhatunk. Ez utóbbi eljárás során  vékony lapokra, csíkokra vágták a húst, jól megsózták (a tehetősebbek meg is fűszerezték), majd a forró napon kiszárították. A ma gyar történelemben ez a nomád időktől egészen a 19. század végéig, 20. század elejéig megfigyelhető eljárás. A ropogósra szárított hússzeleteket aztán vagy csak egyszerűen elrágcsálták, vagy belefőzték a levesbe, káposztába.

A hadi útra induló magyar lovas többek között szárított húst is kapott, mozsárban porrá őrölve, ...

Egyszer volt, hol nem volt, a gondok hegyén és a keserűség tengerén is túl, ott, hol a vidámság és a jókedv az úr, élt egy lány és egy fiú, akik bizony nagyon, de nagyon szerették egymást.

A lány magyar népzenével foglalkozott…

…a fiú pedig regényíró volt.

Annyira szerették egymást, hogy egy szép nyári napon úgy döntöttek, összeházasodnak.

És mivel ilyen nagyon szerették egymást, hát gondolták, hogy ebből a nagy szeretetből és boldogságból részesülnie kell még valaki másnak is.

Hát olyan sokat puszilkodtak, hogy a lánynak hamarosan kerekedni kezdett a pocakja!

És csak kerekedett…

…és kerekedett...

...mígnem annyira kerek lett, hogy már nem nőhetett tovább.

Ekkor a lány, ...

Nagyjából két évvel ezelőtt, egy kedves ismerősömnek köszönhetően (egyébként teljesen véletlenül) akadt a kezembe egy hetvenes évekbeli történelmi regény. Karczag György: A trónon harmadik – hirdette a meglehetősen egyszerű borító. Bevallom, azelőtt sosem hallottam a szerzőről, és mivel a szocializmus korabeli, általában naiv hangvételű, leginkább csak gyerekeknek szóló történelmi regényeket nem igazán kedvelem, sokáig A trónon harmadik olvasásába sem kezdtem bele, hiszen tévesen úgy véltem, ez a könyv is az ilyen stílusú ifjúsági regények sorát gyarapítja. Hamar rájöttem, hogy gyémántra bukkantam, és most sem tudok mást mondani, mint az első néhány oldal, majd a teljes könyv elolvasása után: te jó ég, micsoda ...

Van abban valami felemelő érzés, amikor az ember a saját sörét issza. Íme hát, megkóstoltam az 51 napja főzött , és azóta érlelt mézsörömet, ami egyesek szerint inkább mézbor, de ez a vita időtlen idők óta zajlik a két tábor között, és soha nem születik egyezség. Tény, hogy kinézetre nem sör, nincs akkora habja, van viszont benne szén-dioxid, ami meg (normális esetben) a borból hiányzik.

...

Középkori „időutazós” cikksorozatom előző részében három közeli helyszínt ajánlottam, ahova a tavaszi vagy nyári szünetekben érdemes ellátogatni: Dévényt, Visegrádot és a szigethalmi Emese Várispánságot. A folytatásban egy magyar, egy cseh és egy lengyel helyszínt is bemutatok, ahol él még a középkor, és ahol mi is könnyen átélhetjük a hangulatát.

(A cikk eredetileg a  Csallóköz  c. regionális hetilap 2013/25. számában jelent meg.)

Eger

A Gárdonyi Géza alapművében is megénekelt, 1552-ben magyar diadallal végződött várostrom a török elleni harc szimbólumává tette Egert. Igaz, később a töröknek mégis sikerült bevennie a várat, és egészen 1687-ig birtokolnia is, mígnem az osztrák hadak kiéheztetéssel vissza ...

1676-ban a török szultán, IV. Mehmed levelet írt a zaporozsjei kozákoknak, mert nagyon szerette volna magáénak tudni az ő területeiket is. A válaszlevél megfogalmazásának egy vidám pillanatát idézi fel a 19. századi festő, Ilja Refimovics Repin alább látható,  A zaporozsjei kozákok levele IV. Mohamednek c. képe. A kép alatt pedig maga a levélváltás olvasható.

IV. Mehmed tugrája

Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának ...

Beköszöntött a június, itt a nyár, az év – számomra legalábbis – legjobb évszaka. Egyre több alkalmunk lehet egy jó kirándulásra, és középkori fesztiválokra, történelmi karneválokra is ilyenkor látogathatunk el legsűrűbben. A „Vissza a középkorba!” rovat e heti cikke olyan helyekre invitálja az olvasókat, ahol él még a középkor, és lehetőleg nem csak a puszta kövekben, hanem az ott élők és dolgozók lelkében is.

(A cikk eredetileg a Csallóköz c. regionális hetilap 2013/23. számában jelent meg.)

Dévény

Kezdjük a hozzánk, csallóköziekhez legközelebb álló, és így legkönnyebben elérhető célhellyel, mely egyben kurta listánk egyetlen szlovákiai helyszíne. Az egykori római erődítményre épített palánkvár, majd ...

A mai bejegyzésben szeretnék bemutatni egy embert, akire különösen büszke vagyok. Urbánszki Lászlónak hívják, 1954-ben született, volt már dunai hajós, batikoló, vásározott hosszú éveken keresztül, jelenleg pedig egy erdei tanyán él a gyerekeivel, és rendkívül hangulatos rönkfa bútorokat, kiülőket, játszótereket készít. Mindemellett pedig ír – nem is akárhogyan!

2011 tavaszán (most valahogy nagyon távolinak tűnik, pedig még csak két éve történt) teljesen véletlenül akadtam rá Urbánszki László Az íj c. elbeszélésére a Napvilág Íróklub oldalán. A történet egy középkori kisfiúról szólt, aki fejébe vette, hogy íjat készít, és medvére megy vele: szüleinek majd a bundáját adja, a karmait a nyakába fűzi, a ...

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy személyes középkori időutazásom következő állomásához értem: mézsört készítek. Múlt héten, miután a Gasztroangyal 68. adásában alaposabban is szemügyre vehettem a varázslatos szigethalmi Emese Várispánságot , elhatároztam, magam is elkészítem ezt a több ezer éves, legendás italt. Számtalan recept, blogbejegyzés, cikk és fórum-hozzászólás elolvasása után álltam csak neki a hozzávalók beszerzésének, majd további internetes böngészés, vélemények és személyes tapasztalatok átrágása, kijegyzetelése előzte meg a főzés kezdetét.

Előzetesen álljon itt pár gondolat a mézsörrel kapcsolatban. A többség elsősorban a vikingek kapcsán ismeri ezt az édes, alkoholos nedűt, ami nem is csoda, hiszen ...

Nem mondhatnám, hogy sorozatfüggő vagyok, de ha rákapok egy szériára, akkor azt nagyon szoktam szeretni. Gyerek- és kamaszkorom máig kitartó kedvencei az X-Akták és a Jóbarátok (előbbi inkább talán csak nosztalgiából), ezeken kívül a Maffiózók, a Róma, a Borgiák, a svéd-dán koprodukciós A híd, legújabban pedig a Vikingek az, amit akár többször is szívesen újranézek, és évek múlva is előveszek majd. Oké, ez utóbbinak még nincs magyar címe, de talán nem akkora ördöngösség kitalálni, hogy az angol "Vikings" hogy fog magyarul hangzani (pl. Nyolcadik hajós: a varég). Ezekkel nagyjából ki is merül az általam kedvelt sorozatok listája, de bármennyire is szeretem őket, van egy, ami nálam mindegyik felett áll: a Trónok harca.

Az HBO ...

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek talán már nem akkora alapvetés az Egri csillagok , mint mondjuk a pár évvel idősebbeknek. Ezt már csak abból is sejtem, hogy életemben akkor fizettek meg először az írásért, amikor az általános iskola alsó tagozatában egy fél osztálynyi gyereknek írtam meg az olvasónaplójába, hogy miről is szól Gárdonyi nagy regénye, mivel ők egyszerűen nem voltak hajlandóak elolvasni, cseppnyi érdeklődést sem tanúsítottak iránta. Nem volt két egyforma fogalmazás, sőt a terjedelem mellett még azt is kiválaszthatták a srácok, hogy mennyi szóismétlés, helyesírási hiba, egyéb baki legyen benne. Én addigra már kétszer is elolvastam a könyvet, és kétségkívül az életem örök részévé vált. Ennek ellenére ...

Mi jut eszünkbe a „viking” szó hallatán, olvasatán? Marcona hajós emberek, akik a maguk idejében országokat rohantak le és fosztottak ki, többször is átrajzolták Európa térképét, számos ma is létező ország alapjait rakták le, és rendíthetetlen zsoldosokként váltak nem csupán bizánci uralkodók, de maga Szent István király testőreivé is. Medveruhás, fejszével hadakozó, különös vallású emberek, akik behajózták a világot, és még Észak-Amerikában is jártak, több száz évvel Kolumbusz előtt. Mindezt számos helyen olvashatjuk és hallhatjuk róluk. De vajon el tudunk-e képzelni két termetes északi harcost, amint egy tábla körül ülve apró figurákat tologatnak ide-oda?

A sakk előtt nagyjából bő egy évszázaddal, a Krisztus ...

A tavalyi év késő tavaszán keresett fel egy számomra addig teljesen ismeretlen férfi, hogy már hosszú ideje dolgozik egy könyvön, és szeretné kiadni, de előtte szüksége lenne valakire, aki elmondja neki, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkozni az ő szövegével. Mert mi van, tette fel a megdöbbentő kérdést, ha amit írt, az úgy rossz, ahogy van. Előrebocsátom, hogy csak nagyon ritkán vállalok hasonló feladatot, most valamiért mégis úgy éreztem, bele kell olvasnom a férfi kéziratába. Már eleve a felütés is szimpatikus volt, mármint hogy él olyan szerző a Földön, aki képes objektíven állni a saját irományához, és elfogadni azt is, ha valaki azt mondja róla, hogy az nem jó. Tehát belekezdtem. Aztán úgy az ötvenedik oldal tájékán már ...

Fantasztikus volt az elmúlt év. Azzal kezdődött, hogy egy harmadik kiadással, mely több ezer olvasóhoz eljutott, végleg és örökre elengedhettem a Sub Rosá t. A vállalkozásom az eddigi legvirágzóbb, legszínesebb évet zárta hat megjelent könyvvel és összesen tíz nagyszerű rendezvénnyel, a nyereményjátékokról, megjelent cikkekről, számos új médiapartnerről nem is beszélve. Régi álmom vált valóra, amikor június 15-én és 16-án, a rozgonyi csata 700. évfordulóján megszervezhettem első középkori fesztiválomat , ami a "gyerekbetegségek", kezdeti hibák (és irigy, kicsinyes, hátráltató "tényezők") ellenére is nagyszerűen sikerült. Életemben először vettem részt a budapesti Ünnepi Könyvhéten, és rögtön dedikáló szerzőként ...

Miután november 23-án, a Non nobis, Domine dunaszerdahelyi bemutatóján meglepetésszerűen levetítettük a közönségnek a 2014-re esedékes, Ragnarök c. regényem előzetesét, Patasi Ági, a beszélgetőtársam csak ennyit tudott kinyögni döbbenetében: "Jól láttam? Az ott egy sárkány?"

A válaszom ennyi volt: "Igen." Mielőtt azonban még bármi mást is leírnék, lássuk azt a bizonyos előzetest...

Nos, igen... Az ott egy sárkány, amelyről bizony nem derül ki a regény végére, hogy csak önnön szörnyű bűneink megtestesülése, vagy hogy igazából nincs is, helyette a főszereplőknek még gonoszabb emberekkel, netán önmagukkal kéne szembenézni. Nem. A Ragnarök szörnyetege nagyon is valós, és a regény végére muszáj elveszítenie a fejét... ...

Megjött... Itt van, és még mindig alig hiszem el! Négy év és három hónap munkája testesül meg ebben a féltégla vastagságú regényben (736 oldal!), szigorú értelemben véve életem első történelmi regényében, a Non nobis, Domine egykötetes kiadásában , amit most már a kezemben szorongatok, és újból-újból, mintegy céltalanul fellapozok. Szagolgatom, tapogatom, nézegetem, szinte már szerelmes vagyok belé. Nem azért, mert én írtam, elvégre nem ez az első könyvem, hozzászoktam már ehhez az érzéshez. Sokkal inkább azért, mert több mint négy évem van benne. Benne vagyok én magam, a mindennapjaim: barátok, felemelő pillanatok, csalódások, tanulságok, új és régi dolgok, érzelmek és fásult pillanatok. Egy színes-ízes szelet az ...

Hamarosan megjelenik a Non nobis, Domine második, és egyben lezáró kötete, Az utolsó vörös barát . Az Anjouk pedig, amit már ígérgetek egy ideje, és amely közvetett folytatása lesz a Non nobis, Dominének, 2014 során debütál majd: terveim szerint ekkor jelen ik meg a sorozat első kötete, a Liliom és vér.

Teszek azonban róla, hogy 2013-ban se maradjanak az olvasóim új Bíró Szabolcs-könyv nélkül. Egyből két kiadvánnyal is készülök a jövő évre, melyekről egyelőre csak rébuszokban fogalmaznék. Karácsonyra egy régi-új kisregényt nyújtok át nektek, a könyvhétre pedig egy témájában tőlem egészen szokatlan, ugyanakkor nagyon izgalmas és pörgős történetet. Erről a bizonyos regényről annyit mondanék el, hogy EZ A ZENE inspirálta, ...