Gigászi terjedelmű székirodalmi interjú

Tíz város, tizenkét rendezvény, 4196 kilométer összesen nyolc videóban, bő 105 percben. Idén áprilistól június végéig könyvturnéztunk együtt Benyák Zoltán íróbarátommal , hogy találkozzunk az olvasóinkkal, beszélgessünk velük és egymással, dedikáljuk a könyveinket, és mindeközben még jól is érezzük magunkat. A turnét szokás szerint végig is vlogoltuk, amit most egy csokorba rendezve nyújtunk át mindenkinek, akit akár egy kicsit is érdekel. Kattintsatok, és szórakozzatok jól ti is!
Kőszeg, április 12-13.:
Nagykanizsa, május 10.:
Pécs, május 11.:
Kistarcsa és Sárvár, május 17-18.:
Debrecen és Miskolc, május 23-24.:
Kecskemét, 90. Ünnepi Könyvhét, június 14.:
Budapest, 90. Ünnepi ...
2019. szeptember 9-én zajlott Esztergomban a II. Történelmi Képregényfesztivál, melynek záróprogramját az a Mulatságos történelem c. előadás jelentette, melyen Aranyosi Péter humorista beszélgetett három íróval: Bán Mórral, Urbánszki Lászlóval és Bíró Szabolccsal, azaz velem. Tudtam, hogy ez a hétvége nem fog rosszul sikerülni, azt azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Maga a rendezvény nagyszerű helyszínen, a királyi vár lovagtermében zajlott, számos érdekes programmal, képregénykiállítással és különféle látnivalókkal, és persze egyáltalán nem mellékes, hogy itt mutatták be először a Királyok és Keresztek képregénysorozat második részét.
Már az előadásunkat megelőző dedikálás is remek élmény ...
Durván egyhónapos késéssel, de rászántam magam, és összevágtam a Székirodalom vlog 53. részét abból a kevés nyersanyagból, ami rendelkezésemre állt. Íme hát, ilyen volt Egerben a Gárdonyi-kör, aminek a megszervezése legközelebb két év múlva várható...
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet tel karöltve elkészült az Anjouk VI. részéhez, a Királyok éneké hez kapcsolódó történelmi kvízjáték, melyben tíz kérdésre kell megtalálni a helyes választ. A kvíz, csakúgy, mint a regény, az 1330-as évek derekának történéseire, azaz többek között Anjou Károly 1333-as nagy újtára, 1334-es háborújára, az 1335-ös visegrádi királytalálkozó egyes részleteire, vagy épp annak közvetlen következményeire koncentrál.
A kvízt IDE KATTINTVA lehet végigjátszani.
Az előző kötetekhez (és egyben a XIV. század korábbi éveihez) kapcsolódó kvízek:
Non nobis Domine
Anjouk 1. - Liliom és vér
Anjouk 2. - Lángmarta dél
Anjouk 3. - Az utolsó tartományúrig
Anjouk 4. - Szent György ...
Megjelent az Anjouk hatodik része, a Királyok éneke , egyidőben a Hunyadi tizedik kötetével, mi pedig mindkettőért elmentünk Kecskemétre. A Benyák-Bíró könyvturné ugyanis itt kapcsolódott be a 90. Ünnepi Könyvhét programsorozatába: itt dedikáltunk először, részt vettünk egy flashmobban az olvasás népszerűsítéséért, gasztronómiai kalandokat éltünk át egy igazi olasz étteremben, majd másnap innen indultunk tovább Budapestre. Nagyszerű nyári élmény volt, melyet most ti is átélhettek velünk, a Székirodalom vlog "jubileumi" ötvenedik részében! :)
1333. A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután ...
Az Anjouk VI. része, a Királyok éneke jelenleg az utolsó napjait tölti a nyomdában (és a Líra előrendelési toplistájának 2. helyén). A regény a 90. Ünnepi Könyvhéten debütál, egy csomó különlegességgel körítve, amiket az alábbiakban igyekeztem nektek csokorba gyűjteni. Lássuk hát!
Ahogy az idei könyvturné összes állomására, úgy a 90. Ünnepi Könyvhétre is Benyák Zoltánnal közösen megyek. Kecskeméten kezdünk, majd Budapesten ugrunk a mélyvízbe. A két helyszínhez kapcsolódó tudnivalókat az alábbiakban külön-külön taglalom, hogy minden egyértelmű legyen.
KECSKEMÉT - 2019. június 14. (péntek):
2019. május 23-án Debrecenbe érkezett a Benyák-Bíró könyvturné , ahol előbb a Napraforgó Waldorf Iskolában, majd a Debreceni Művelődési Központban adtunk elő, a Fekete Ló Bandérium szervezésének köszönhetően. Másnap Miskolcra látogattunk el, ahol először alaposan bejártuk a Diósgyőri Várat, majd a Tompa Mihály Könyvtárban válaszoltuk meg derekasan moderátorunk, Tóth Evelin kérdéseit, aki a Pergamenre hányt szavak vloggerlányaként nagyon komolyan felkészült belőlünk, és igazán remekül vezette az előadást. Ezzel a két nappal zártuk a májusi országjárásunkat, ami nem sikerült olyan napfényesre, mint szerettük volna, de így is bőven tartogatott emlékezetes pillanatokat. Készen állunk a júniusra, azaz az Ünnepi Könyvhétre ...
2019. május 17-én Kistarcsán folytatódott a Benyák-Bíró könyvturné, ahonnan egyenest Sárvárra utaztunk, hogy másnap a Nádasdy-vár udvarán beszéljünk munkánkról, mutassuk be könyveinket. Az idő kegyes volt hozzánk, így a városnézést sem kellett kihagynunk, sőt: a sárvári csónakázótó partján az akadálymentes tornaparkot is kipróbáltuk!
Benyák Zolival és a Székirodalom Crew-val két év után visszatértünk a mesés Pécsre, hátha megtaláljuk a közös lakatunkat. Körbesétáltuk a belvárost, megszálltunk egy gyönyörű szállodában, végül egy újraálmodott középkori tanteremben beszéltünk a könyveinkről, ahol a történelmi rekonstrukciókkal foglalkozó Pazirik Informatikai Kft. ügyvezetőjével is találkoztunk...
2019. május 10-én Nagykanizsára érkezett a Benyák Zolival közös könyvturnénk. Meghívóink sűrű, tartalmas napot szerveztek nekünk: bejártuk a könyvtárat, a várost, a múzeumot, találkoztunk a Királyok és keresztek alkotóival, rajzoltattunk magunknak pestisdoktort és Imre herceget, majd egy fantasztikusan berendezett középkori környezetben tartottuk meg az előadásunkat...
2019. április 12-13-án elindult a legújabb Benyák-Bíró könyvturné . Ezen a hétvégén Kőszegre látogattunk, ahol nem is egy, hanem rögtön két közös akciónk is volt: pénteken a Líra könyvesboltban dedikáltunk, szombaton pedig a városi könyvtárban tartottunk előadást. A kettő között igyekeztünk várost nézni (ami a metsző, hideg szél ellenére is sikerült), felfedezni a helyi ízeket (habár ezúttal nem forgattunk az egyes éttermekben), de amit a legjobban szerettünk, az a múltat felelevenítő szállásunk volt a Pont Vendégházban. A 2019-es könyvturné tehát kezdetét vette, tartsatok velünk idén is!
Áprilisban egy kőszegi (dupla) állomással indult el a Benyák Zoltánnal közös idei könyvturnénk, amit afféle ízelítőnek vagy ráhangolódásnak is tekinthetünk, hiszen majd csak most jön a valódi pörgés. Májusban ugyanis három egymást követő hétvégén hat magyarországi városban tartunk összesen hét előadást, illetve dedikálást (ezek egyike zártkörű, az összes többi nyilvános), ellátogatva az ország egymástól akár nagyon távol eső szegleteibe is. Lássuk, hol mindenhol találkozhatunk olvasóinkkal, és viszont!
NAGYKANIZSA
2019. május 10. (péntek), 18.00
Halis István Városi Könyvtár
Az eseményről bővebben ITT
PÉCS
2019. május 11. (szombat), 17.00
PTE ÁJK, Studium Generale terem
Az eseményről bővebben ITT
KISTARCSA
...
A tizenöt kötetesre tervezett, Anjouk című regénysorozatom egyes köteteiben a fő cselekményszálon kívül mindig igyekszem különféle érdekességeket is megírni a korról. Ezek néha csak egy-egy mondatban, bekezdésben közbeszúrt részletek, máskor komolyabb, terjedelmesebb leírások, úgymint öltözködés, hadviselés, gasztronómia, különféle szokások, vagy épp olyan teljesen hétköznapi dolgok, amik ma már furcsának hatnak. Az Ötvenezer lándzsa lapjain a kereszténység legszentebb ünnepét, a húsvétot igyekeztem megjeleníteni, a történet szerves részeként, és arra is próbáltam választ találni, hogy honnan eredhet a festett tojás hagyománya. Lássuk hát, milyenek lehettek a húsvéti ünnepek a Magyar Királyságban, éppen 690 évvel ...
Az utóbbi időben alaposan elhanyagoltam a Székirodalmi Akadályzabáló blogot. Elég, ha csak összeszámolom, hogy miután tavaly ősz elején sikerült gatyába ráznom és szépen kifésülnöm ezt a felületet, októberben, novemberben és decemberben összesen harminc bejegyzés született (ezek közül több kikerült az Index2 címlapjára is), ezzel szemben az elmúlt három hónapban felizzadtam ide összesen hármat (és azok is csak beharangozók voltak). Ennek egészen prózai oka van: januárban minden erőmmel nekiálltam legújabb regényem, a Királyok éneke írásának, és mivel ez a munka 110%-os figyelmet igényelt tőlem, tulajdonképpen semmi másra nem maradt sem időm, sem erőm, de még gondolatom is alig. Azóta tehát sem mellékes munkákat nem ...
A 2017-es jubileumi "B10" könyvturné sikerén felbuzdulva idén ismét közös tavaszi - nyári könyvturnén veszünk részt kiváló íróbarátommal, Benyák Zoltánnal . Az Anjouk VI. része, a Királyok éneke munkálatai miatt csak április közepén indulunk útnak, Kőszegen kezdünk, aztán májusban szinte minden hétvégén úton leszünk: Nagykanizsa, Pécs, Kistarcsa, Sárvár, Debrecen és Miskolc is szerepel a menettervünkben. Júniusban Kecskeméten és Budapesten is megfordulunk a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából (ekkorra jelenik meg a Királyok éneke is), majd Bonyhádon, a XIX. Völgységi Könyvfesztiválon – melynek mindhárom napján végig jelen leszünk – zárjuk idei közös könyvturnénkat. Jelenleg a szervezés utolsó fázisai zajlanak, tehát még ...