Ki az a Karczag György? Mi az az Árpád-triász?
Nagyjából két évvel ezelőtt, egy kedves ismerősömnek köszönhetően (egyébként teljesen véletlenül) akadt a kezembe egy hetvenes évekbeli történelmi regény. Karczag György: A trónon harmadik – hirdette a meglehetősen egyszerű borító. Bevallom, azelőtt sosem hallottam a szerzőről, és mivel a szocializmus korabeli, általában naiv hangvételű, leginkább csak gyerekeknek szóló történelmi regényeket nem igazán kedvelem, sokáig A trónon harmadik olvasásába sem kezdtem bele, hiszen tévesen úgy véltem, ez a könyv is az ilyen stílusú ifjúsági regények sorát gyarapítja. Hamar rájöttem, hogy gyémántra bukkantam, és most sem tudok mást mondani, mint az első néhány oldal, majd a teljes könyv elolvasása után: te jó ég, micsoda ...