Bíró Szabolcs:
A JÖVENDŐMONDÓ
(FIGYELEM! Csak felnőtt olvasóknak!)
Egy elfüggönyözött, sötét házban élt egy külvárosi utcában. Tökéletes lakhely volt ez számára. Az állandó csend, a félhomály és a magány lehetővé tették, hogy kiürítse gondolatait, és agyából kinyúló, láthatatlan csápjaival turkáljon a jövő történései közt.
Sokan úgy gondolják, a jövendöléshez kártyára, üveggömbre vagy valami hasonló bazári segédeszközre van szükség, de minimum cigánynak kell hozzá születni – ő tudta, hogy mindez csak a cirkusz része, hazug marhaság. Neki csak csend és sötétség kellett, hogy senki és semmi, még egy eltévedő, kósza fénysugár se zavarhassa meg a gyakorlását. Családalapításról nála szó sem ...
A 2021-es SzékirodalMini Könyvturné utolsó (egyben legjobban várt) állomásához érkeztünk: három napot töltöttünk Bonyhádon, a XX. Völgységi Könyvfesztiválon, ahol egy kicsit más formátumú vlog-epizódot rögzítettünk, mint máskor. Napsütés, könyvek, jó hangulat. Tudjátok: tartsatok velünk! :)
A 2021-es SzékirodalMini Könyvturné augusztus legvégén Kőszegre és Szombathelyre érkezett: a dedikálásokat ezúttal családi kirándulással, városnézéssel, laza nyárvégi kikapcsolódással kötöttük össze. Itt van tehát, elkészült a Székirodalom vlog 57. része, csokimaszatosan kacagó Bencével, ultracukorfalat Dani babával, full extrás kerekesszékes ütközővel, háromszor ledöglő Daciával... Jó szórakozást kívánunk!
2019 ősze óta most először indulunk turnéra: a SzékirodalMini Könyvturné első két állomása Kecskemét és Székesfehérvár volt, az utat pedig ezúttal egy extra résztvevővel valósítottuk meg... :)
Itt a nyár, itt a Székirodalmi hírkerék aktuális összeállítása! Könyvturné továbbra sincs kilátásban (utoljára 2019 őszén nyomtunk egy emlékezeteset, azóta csak a vágy él bennünk a folytatásra), a tavalyi tervekkel ellentétben sajnos filmet sem forgatunk, de azért így is volt némi mozgás a székirodalom háza táján. Nézzük!
A Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár idén tavasszal indította el "A magyar szerzőkért" elnevezésű projektjét , melynek lényege, hogy rávilágítson a (kortárs) magyar irodalom fontosságára , és hogy ösztönözzön, olvassuk hazai szerzők könyveit. "Írók napja" címen minden héten tartanak egy olyan napot, amikor reggeltől estig egyetlen kiemelt szerzővel foglalkoznak: ilyenkor rengeteg cikket, ...
Az Anjouk- sorozat hetedik része, A birodalom ura már előrendelhető a Líra webáruházából, szokás szerint 20%-os kedvezménnyel. A regény várhatóan 2021. szeptember 20-án jelenik meg, fülszövege pedig alább olvasható:
"1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül – és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet – legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.
A messzi Nápolyban egyesek ferde szemmel néznek Lajos öccsére, András hercegre. Bátor Szilárd az örökül kapott szlavóniai birtokát igazgatja, és egy önálló zászlóalj ...
A Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár idén tavasszal indította el "A magyar szerzőkért" elnevezésű projektjét , melyhez Facebook- és Instagram-oldal is tartozik. A rendkívül szimpatikus kezdeményezés lényege, hogy rávilágítson a (kortárs) magyar irodalom fontosságára, és hogy arra ösztönözzön, olvassuk hazai szerzők könyveit. Mindkét közösségi felületet rendkívül aktívan használják, és "Írók napja" címen minden héten tartanak egy olyan napot, amikor reggeltől estig egyetlen kiemelt szerzővel foglalkoznak: ilyenkor rengeteg cikket, videót, érdekességet osztanak meg az adott alkotó munkásságáról, illetve egy előre elkészített interjú kérdéseit és válaszait teszik közzé külön-külön képek formájában. 2021. május ...
Éppen negyed éve, 2021. február 8-án h agyott itt minket drága apósom, Huszár László, a felvidéki kultúraszervezés egyik élharcosa, többek között a Csallóköz Kultúrájáért Díj, a Gyurcsó István Díj és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje – és a fiaim nagyapja. Az alábbi megemlékezést eredetileg a Vásárútravaló című újság 2021. márciusi számába írtam, de úgy érzem, itt, a személyes blogomon is helye van.
"Az ember nehezen kívánhatna magának jobb apóst nála. Az első perctől kezdve elfogadott, pedig akár problémázhatott is volna rajta, hogy a lánya egy nyolc évvel fiatalabb, kerekesszékes sráccal köti össze az életét. Vőmuramnak hívott, de nem csak a vejeként támogatott, hanem bármiben mellém állt, amit csak ...
Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a Székirodalmi hírkerék szerkesztését: klasszikus jellegű hírösszefoglalóval legutóbb tavaly augusztus végén jelentkeztem , majd december végén egy évértékelőt írtam meg . Kimaradt tehát az év utolsó harmadát összegző hírcsokor, így ezúttal rendhagyó módon a tavaszi hírkereket a tavaly őszi történésekkel indítjuk.
2020 számomra részben az újranyomások éve volt: megjelent a Királyok éneke második, a Non nobis Domine és a Lángmarta dél harmadik, illetve az Elveszett csillagok negyedik kiadása/újranyomása. Fontos megjegyeznem, hogy a Lángmarta dél egyben új borítót is kapott: mivel a kiadóval csak a sorozat IV. része óta találtunk rá a számunkra legmegfelelőbb grafikai vonalra, így ...
2021. május 10-én indul a Kossuth Rádióban a Non nobis Domine első részéből/feléből, a Kelet oroszlánjá ból készített tízrészes hangjátéksorozat! Az egyes epizódokat május 21-ig, minden egyes hétköznap sugározzák, illetve az adások további 60 napig hallgathatók majd vissza a Mediaklikk oldalán. További részletek ITT találhatók.
Folytatódik az Anjouk -sorozat régi borítóinak felfrissítése! 2020 szeptemberében a Lángmarta dél kapott új ruhát, most pedig a Liliom és vér is sorra került: már megérkezett a nyomdából a sorozat nyitókötetének harmadik kiadása, kívül-belül felfrissülve, ami után már csak a harmadik rész, Az utolsó tartományúrig marad a sorban – de valószínűleg már neki sem kell sokáig várnia az új vértezetre, amit Bodnár Balázs és Földi Andrea készítenek. A Liliom és vér már országszerte elérhető, a Líra webáruházából pedig szokás szerint 20%-os kedvezménnyel rendelhető .
Sűrű és eseménydús évet tudhat a háta mögött Bán Mór: bár grandiózus regénysorozata, a Hunyadi tizenegyedik részére még várnunk kell, az írónak 2020-ban így is négy könyve jelent meg. Az év első felében jött a csupán 100 számozott példányban megjelent horror-kisregénye, Túl a rőt hold mocsarán címmel . Karácsony felé közeledve pedig előbb napvilágot látott A Csillagösvény lovasai című legendagyűjteménye (mely az Ezer rege könyve című sorozat első darabja) , nem sokkal utána A szűz kardja (amely érdekességként, egyfajta kiegészítőként kapcsolódik a Hunyadi -sorozathoz), végül pedig magánkiadásban A halottfényképező című kísértettörténete. Ez utóbbi könyv mindössze 200 példányban készült el, és kizárólag ...
2020 a "korona éve" volt. Igaz, hogy mi csak márciusban kezdtük érezni a hatását, de az mindmáig olyan erősen befolyásolja az életünket, hogy gyakorlatilag az egész évre rányomta a bélyegét. Karantén, bezártság, bedőlt vállalkozások, tönkrement életek, félelem, értetlenség, és persze jó sok "okos" konteóhívő – csak hogy néhány jellemző címszót említsek. A vírustól függetlenül is történt egy csomó rettenetes dolog, elveszítettünk kiváló, értékes embereket, de azt hiszem, mégis sok minden maradt, amiért hálásak lehetünk. A régi székirodalom-követők, kitartó olvasóim tudhatják, hogy világéletemben optimista, pozitív ember voltam, aki igyekszik az élet napos oldalát látni és láttatni. Mindemellett, úgy érzem, a Szent ...
Idén áprilisban jelent meg a Lázár evangéliuma című regényem, amely az Anjou-kori történelmi regényeim keresztezése a klasszikus zombihorror műfajával, és amelynek nagyon tartottam a fogadtatásától, hiszen még sosem írtam hasonlót. A könyvnek végül nagyobb és szebb sajtóvisszhangja lett, mint bármelyik másik korábbi regényemnek, és amikor ez egy-két hónap után nyilvánvalóvá vált, elkezdtem kategóriák szerint listázni, hol mindenhol írtak, beszéltek róla. Íme tehát a teljes gyűjtemény, Lázár visszhangja 2020-ban:
Könyvkritikák, recenziók:
Pihenjetek és olvassatok sokat! Jövőre találkozunk!
Hogyan élték meg a koronavírus-járványt az írók? Vajon befolyásolta-e őket munkájukban a bezártság? Mennyiben hatottak rájuk a szigorú korlátozások? Nemrég néhány kiváló pályatársamat, a Csallóköz hetilap Könyvespolc -rovatának „A hét írója” címmel kitüntetett alkotóit kértem meg, nyilatkozzanak róla, milyen volt számukra a 2020-as év.
Szélesi Sándor (Anthony Sheenard):
„A tavaszi lezárások Belgiumban értek, és kint is ragadtam. Biciklit béreltem, és tavasszal lényegében bebarangoltam vele a feléledő belga vidéket. Az utóbbi harminc évben nem tekertem összesen annyit, mint akkor. Emellett olvastam, filmet néztem, új recepteket próbáltunk ki a párommal, és persze dolgoztam. Most Budapesten, ősszel kicsit ...
2020 úgy vonult be a köztudatba, mint egy elátkozott év, amikor tényleg bármi (rossz) megtörténhet. Szinte már annyira belesüppedtünk ebbe az álláspontba, hogy hajlamosak vagyunk elsiklani a jó dolgok felett – márpedig az, hogy újra összeállt az AC/DC, és novemberben megjelent a Power Up című vadonatúj nagylemezük, egy nagyon-nagyon jó dolog.
Az ausztrál AC/DC története 1973-ig nyúlik vissza. Ekkor döntött úgy a két skót származású testvér, Malcolm és Angus Young, hogy zenekart alapítanak. Bandájuknak feszes, nyers rock-hangzást képzeltek el, amely egyaránt épít a blues és a boogie stíluselemeire. Így született meg az a jellegzetes ausztrál boogie rock, ami markáns védjegyévé vált az együttesnek. Mondjuk ki bátran, önálló ...
2020 – az év, amikor bármi megtörténhet. A tavaszi és nyári székirodalmi könyvturné elmaradt, lett viszont székirodalmi Instagram-oldal ( ITT lehet követni). Az olvasókkal való személyes találkozások nem valósultak meg, készítettünk azonban közösségi interjút . Az Anjouk VII. részére még egy évet várni kell, lett azonban Lázár evangéliuma , és ingyenes e-könyv készült további négy kiadványból. Nézzük, mi minden történt még a Székirodalmi hírkerék legutóbbi összeállítása óta!
Tovább menetelnek a középkori élőholtak! A Lázár evangéliuma remek sajtóvisszhangnak örvendhetett már tavasszal is, azóta pedig szerepelt a Pergamenre hányt szavak csatornán, írt róla a Roboraptor , a Smoking Barrels , a ...